A Fidesz is megemlékezik az 1956-os forradalom 70. évfordulójáról

Lengyel és olasz résztvevők köszöntésével kezdte beszédét Szűcs Gábor, a Fidesz országgyűlési képviselője és frakcióvezető-helyettese.

Az ellenzéki képviselő szerint a mostani alkalom más, mert míg tavaly ilyenkor úgy érezték, hogy ők azok, akik kivívták a szabadságot, akkor a feladatuk annak megóvása volt, mára azonban ismét a szabadság visszaszerzését tartja szükségesnek.

Szűcs Gábor beszédében az 1956-os forradalom hőseinek példáját állította párhuzamba a jelenlegi politikai helyzettel. Úgy fogalmazott, hogy míg hetven évvel ezelőtt az ÁVH tartotta rettegésben a lakosságot, addig szerinte ma egy hasonló szervezettel kell szembenézniük. Állítása szerint a régi és az új kommunisták között lényegében alig van eltérés.

Az ellenzéki politikus hangsúlyozta, hogy nem fél, és ezt a jelenlévő közösség erejével indokolta. Mint mondta, amíg ennyien vannak, és látja az emberek szemében a lelkesedést, addig nincs minden veszve. Szavait a közönség hangos újongással és hatalmas tapssal fogadta, a jelenlévők pedig azt skandálták, hogy Szűcs Gáborhoz hasonlóan ők sem félnek. Hozzátette, hogy egy politikai közösség erejét nem a vízágyúk, a gumilövedékek vagy az ÁVH vezetőinek száma határozza meg, hanem az azt alkotó emberek.

Szűcs Gábor egy április 12-i reprezentatív közvélemény-kutatásra is hivatkozott, amely szerinte azt mutatta, hogy közel két és fél millióan tartoznak a közösségükhöz. Beszédében bátorságra szólította fel hallgatóságát, példaként pedig Mansfeld Pétert említette, aki mindössze 15 évesen is szembeszállt a hatalom képviselőivel.

A felszólaló szerint az 1956-os hősök emléke nemcsak büszkeséggel, hanem felelősséggel is jár. Felelősséggel a hazáért és a szabad Magyarországért, amelyért sokan az életüket adták. Figyelmeztetett arra is, hogy ha valaki megpróbálja elvenni ezt a szabadságot, annak világosan jelezni kell, hogy rossz nemzettel húzott ujjat.

Beszéde végén Szűcs Gábor arra kérte a jelenlévőket, hogy közösen énekeljék el a Himnuszt.

Hankó Balázs üzenete október 23-a alkalmából

Hankó Balázs üzenetét felelsége Hankóné Hrányel Zsuzsanna közvetítette a nagyközönségnek. A színpadon a volt kultúrális miniszter feleségén kívül gyerekei is felmentek, hogy képviseljék apjuk álláspontját.

A miniszter felesége által lejegyzett, korábbi nyilatkozatai alapján kiegészített üzenet a szabadság, a nemzeti identitás és a keresztény értékek védelmét állította középpontba. A szöveg az 1956-os forradalom örökségét a jelenlegi politikai helyzettel kapcsolta össze, és összefogásra valamint bátorságra szólította fel a közönséget.

Az üzenet Szent II. János Pál pápa 1978-as megválasztásához kapcsolódó, „Ne féljetek!” felszólítással kezdődött. Hankó Balázs gondolatai szerint azok, akik az 1956-os hősök örököseinek tekintik magukat, nemcsak értik, hanem érzik is ennek a mondatnak a jelentőségét.

A miniszter üzenete az 1956-os forradalom eseményeit is felidézte. A pesti srácok és lányok bátorságát, valamint a forradalom leverését követő megtorlásokat említette, kitérve a halálos ítéletekre, a börtönre, a megfigyelésre, a besúgásra és az egyházüldözésre. A szöveg szerint a forradalom hősei ellenálltak, a bátrak pedig továbbadták a szabadság lángját, miközben voltak olyanok is, akik együttműködtek a hatalommal.

A volt kultúrális miniszter arra emlékeztetett, hogy ötven évvel a forradalom után ismét olyan időszak következett, amelyben szerinte világosan elkülönült egymástól a politikai küzdelem két oldala. Úgy fogalmazott, tévedtek azok, akik azt hitték, hogy az 1956-ban ejtett seb idővel begyógyult. Hankó Balázs szerint a szabadság eszméjének továbbéléséhez II. János Pál pápa és mások áldozatvállalása is hozzájárult.

Hankó Balázs szerint a vele és közösségével szembeni fellépés politikai indíttatású, és célja a közösség megfélemlítése. Azt állította, hogy a kulturális programok ügyében nem vizsgálták megfelelően a rendezvények nyilvános kulturális célját, és a felelősséget olyanokra is kiterjesztették, akiknek szerinte nem volt közük az érintett területhez.

Hanó Balázs üzenete külön kitért a kulturális élet szereplőire és a támogatott rendezvényekre is. A volt miniszter többek között a Márai- és Jókai-emlékévet, a II. János Pál pápáról szóló kiállítást, az Edda, Varga Miklós, az operett és a cigányzene világához kapcsolódó programokat említette. Szerinte ezek a kulturális események a közösségi és nemzeti értékek megőrzését szolgálták, miközben állítása szerint a hozzájuk kapcsolódó ügyek miatt több embert is meghurcoltak.

Kiemelte, hogy nemcsak korábbi munkatársakat, hanem családanyákat, feleségeket és családapákat is érintett az eljárás. A történteket a közösségek megfélemlítésére tett kísérletként értékelte, és bírálta azokat a jogi és politikai lépéseket, amelyek előre kialakított politikai koncepciót szolgálnak.

A szöveg ugyanakkor a kitartás és az összefogás fontosságát hangsúlyozta. Hankó Balázs azt üzente támogatóinak, hogy továbbra is kiállnak az igazukért, és arra kérte őket, hogy minél több emberhez juttassák el saját álláspontjukat. Kiemelte, hogy szerinte sem ők, sem az őket támogató közösségek tagjai nem tekinthetők bűnösnek pusztán politikai hovatartozásuk miatt.

A beszéd végén az összetartozás jelképeként a piros-fehér-zöld karkötő viselésére biztatta a jelenlévőket, és arra kérte őket, hogy minden este kilenc órakor kulcsolják imára a kezüket. Az üzenet a közösség erejébe és a szeretet megtartó erejébe vetett hit hangsúlyozásával zárult.

„Ne féljetek!” – szólt az üzenet záró gondolata, amelyet a „Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!” felkiáltás követett.

Áder János is felszólalt az ünnepségen

Áder János volt köztársasági elnök ünnepi beszédében az 1956-os forradalom kitörésének előzményeit idézte fel, és arra kereste a választ, mi vezetett a magyar nép október 23-i felkeléséhez, valamint miért vált a forradalom nemzetközi jelentőségű történelmi eseménnyé.

Felidézte, hogy hetven évvel ezelőtt a szegedi egyetemisták október 16. és 20. között tartott gyűlései, a MEFESZ megalapítása, a megfogalmazott követelések, valamint a budapesti és vidéki fiatalok növekvő elégedetlensége egyre nagyobb nyomást helyezett a kommunista hatalomra. A Műegyetemtől induló diáktüntetés résztvevőinek száma a Bem térre érve már százezresre duzzadt, néhány órával később pedig mintegy kétszázezren gyűltek össze a Parlament előtt és környékén, hogy meghallgassák Nagy Imrét.

A volt államfő emlékeztetett arra is, hogy Veres Péter a Bem-szobornál olvasta fel az írók kiáltványát, miközben az egyetemisták 16 pontja szintén alapvető politikai és szabadságjogokat követelt. A nemzeti jelképek használatának szabadsága, a vélemény- és szólásszabadság, valamint a szabad választások igénye egyaránt megjelentek a követelések között.

Áder János arra is felhívta a figyelmet, hogy a kommunista rendszerrel szemben más országokban, így Berlinben, Prágában és Poznańban is megfogalmazódott az elégedetlenség, a magyar forradalom azonban különleges jelentőségre tett szert. Mint fogalmazott, a magyar forradalom lett a legsikeresebb, a leghosszabb, a legnagyobb társadalmi hatású és a legnagyobb nemzetközi kisugárzású a korabeli kommunistaellenes megmozdulások közül. Beszédében arra kereste a választ, miért vált október 23-án elemi erejűvé a társadalmi elégedetlenség, és miért tartott ki a magyarok egy része még november 4-e után is.

A volt köztársasági elnök szerint a válasz az elnyomó rendszer mindennapjaiban keresendő. A magyar társadalomnak elege lett a korlátlan hatalomból, az Államvédelmi Hatóság terrorjából, a megfigyelésekből, a kínzásokból és a kivégzésekből. Beszédében Márai Sándor versét is felidézte, amely a forradalom áldozatainak értelmét és a magyar szabadságküzdelem történelmi jelentőségét állítja középpontba.

Áder János példákkal érzékeltette, milyen súlyos következményei lehettek a diktatúra idején akár egy ártalmatlannak tűnő vicc elmesélésének is. Elmondása szerint Sztálin 1953-as halála után, a nemzetközi munkásosztályt ért gyásszal kapcsolatos bűncselekményekre hivatkozva 219 embert vettek őrizetbe, közülük pedig 78-an még egy évvel később is börtönben voltak.

A társadalmi elégedetlenség másik fő forrásaként a gazdasági nehézségeket és a parasztság elleni intézkedéseket nevezte meg. Beszélt a háborús jóvátétel terheiről, a jegyrendszerről, az államosításokról és a mezőgazdaság erőszakos átalakításáról. Külön kitért a kuláküldözésekre és a beszolgáltatási rendszerre, amely szerinte sok gazdát lehetetlen helyzetbe hozott: a kötelezettségek teljesítéséhez gyakran a piacról kellett terményt vásárolniuk, az előírások megszegése pedig akár börtönbüntetést is maga után vonhatott.

A beszédben elhangzott, hogy 1948 és 1955 között négyszáz ezer gazdát ítéltek el a közellátás veszélyeztetésére hivatkozva. Áder János az ötvenes évek elejének áruhiányát is felidézte, amikor cukorra, lisztre, kenyérre, zsírra, húsra és szappanra is jegyrendszert kellett bevezetni. A korszak súlyosságát érzékeltetve arról beszélt, hogy 1952–1953-ban a parasztság jelentős részétől még a vetőmagot is elvitték, így sok százezer ember megélhetése került veszélybe.

A volt államfő az elnyomás további formáit is felsorolta. Említést tett a koncepciós perekről, az internálásokról, a recski és más kényszermunkatáborokról, valamint a Hortobágyra történő kitelepítésekről. Hangsúlyozta, hogy a kommunista diktatúra kiépülése nem 1956-ban kezdődött: az 1945 és 1948 közötti időszakban már megmutatkoztak a későbbi elnyomás jelei.

Ennek példájaként Kovács Béla kisgazdapárti politikus elhurcolását, Nagy Ferenc miniszterelnök lemondatásának kikényszerítését, Tildy Zoltán köztársasági elnök távozását, a koncepciós pereket és a kékcédulás választásokat említette. Áder János szerint ezek az események jelezték, milyen következményekkel járhat, ha a kommunisták kizárólagos hatalomra tesznek szert.

Elmondása szerint az ÁVH létszámát 1948 után jelentősen megnövelték, a hatalom pedig több tízezer besúgóra támaszkodott. Közel egymillió-háromszázezer magyar állampolgárt tartottak nyilván megbízhatatlanként, és sokakat folyamatos megfigyelés alatt tartottak. Beszélt az ötvenes évek első felének tömeges nyomozásairól, bírósági eljárásairól és kivégzéseiről is, hozzátéve, hogy a kínzások és a munkatáborok halálos áldozatainak pontos száma máig nem ismert.

A volt köztársasági elnök Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról című verséből is idézett, amelyben a költő a diktatúra mindennapi életet átszövő jelenlétét mutatja be. Áder János szerint a vers jól érzékelteti, hogyan hatolt be a hatalom az emberek legszemélyesebb élethelyzeteibe is.

Beszédében úgy fogalmazott, ha egyetlen szóval kellene megválaszolni, miből lett elege a magyar társadalomnak, az a hazugság lenne. A szabadság helyett szolgaság, a gyarapodás helyett szegénység, a jólét helyett jegyrendszer, a társadalmi egyenlőség helyett pedig egy új kiváltságos réteg kialakulása jellemezte a korszakot.

Október 23. és november 4. közötti napok is meghatározóak voltak

Áder János ezt követően az 1956-os forradalom kevésbé hangsúlyozott napjaira irányította a figyelmet. Kiemelte, hogy a megemlékezések rendszerint október 23-ára és november 4-ére összpontosítanak, miközben az e két dátum közötti tizenegy nap eseményei is meghatározóak voltak. Mint mondta, ezekben a napokban nemcsak a magyarországi politikai helyzet változott meg gyökeresen, hanem a világ is tanúja lehetett annak, ahogyan egy nép fellépett az elnyomó rendszerrel szemben.

Felidézte október 23. fontosabb eseményeit, a Műegyetemtől induló felvonulást, a Petőfi-szobornál és a Kossuth téren összegyűlt tömeget, a Sztálin-szobor ledöntését, Nagy Imre esti beszédét és a Magyar Rádió ostromát. Beszélt arról is, hogy a szovjet csapatok már az első napon megkezdték a felkelés leverésére irányuló katonai műveleteket. Elmondása szerint öt hadosztályt, mintegy 32 ezer katonát és több mint ezer harckocsit mozgósítottak.

A volt államfő szerint a kommunista párt vezetése nem értette meg, milyen mély társadalmi változás ment végbe néhány óra alatt. A korábban megalázott polgárokból tüntetők, a békés demonstrálókból felkelők, majd forradalmárok és szabadságharcosok lettek. A pártvezetés azonban továbbra is a hatalom megőrzésében gondolkodott.

Október 24. a politikai vakság napja

Miközben a felkelők elfoglalták a rádió épületét, és több budapesti kerületben is megszerveződtek az ellenálló csoportok, a kommunista vezetés a rend helyreállítására hivatkozva tiltotta meg a gyülekezéseket. Áder János felidézte Gerő Ernő rádióbeszédét is, amelyben a történteket fasiszta és reakciós elemek fegyveres támadásaként állította be. A beszéd szerint a hatalom reakciója tovább növelte az emberek elkeseredését.

Október 25. a véres csütörtök

A véres csütörtököt a Parlament előtt történt tragikus események felidézésével mutatta be. A szovjet csapatok távozását, Gerő Ernő lemondását és a reformok folytatását követelő tömegbe a Kossuth téren tüzet nyitottak. Áder János beszédében az áldozatok és a sebesültek számát is ismertette, hangsúlyozva, hogy a fegyvertelen tüntetők elleni fellépés a forradalom egyik legsúlyosabb tragédiája volt.

Október 26. a sortüzek napja

Elmondta, hogy az ország több városában, köztük Miskolcon, Kecskeméten, Pécsen, Szegeden és Mosonmagyaróváron is fegyveres erőszak érte a tüntetőket. Külön kitért a mosonmagyaróvári tragédiára, ahol a határőr-laktanyához vonuló fegyvertelen munkások és diákok közé lőttek. A beszédben elhangzottak szerint a mészárlásnak több tucat halálos áldozata és több mint kétszáz sebesültje volt.

Október 27. a remény napja

Ekkor alakult meg Nagy Imre koalíciós kormánya, amelyben korábban meghurcolt kisgazdapárti politikusok is helyet kaptak. A forradalom résztvevői azt követelték, hogy a kormány ismerje el a történteket nemzeti demokratikus forradalomként. Áder János felidézte, hogy ekkor már a Magyarországon tartózkodó szovjet delegáció részéről is mutatkozott hajlandóság a korábbi politikai irányvonal megváltoztatására.

Október 28. a siker napja

Beszélt arról, hogy a szovjet vezetésben is felmerült a magyarországi változások elfogadásának lehetősége, Nagy Imre pedig bejelentette a szovjet csapatok kivonását Budapestről. Ezzel párhuzamosan a leginkább kompromittálódott kommunista vezetők közül többen Moszkvába kerültek.

Október 29.

A kormány már a felkelőcsoportok vezetőivel tárgyalt a fegyveres harc beszüntetéséről és a forradalmárok követeléseinek teljesítéséről. A beszédben Áder János Fekete István író gondolatait is felidézte, aki a forradalom napjaiban a fiatalok rendkívüli bátorságáról és elszántságáról írt.

Az író szavai szerint a forradalomban nem katonai vezetők és előre kidolgozott stratégiák álltak a középpontban, hanem a 14–20 éves fiatalok – köztük lányok is – akik életüket kockáztatva szálltak szembe a rendszerrel. Fekete István gondolatait idézve Áder János arról beszélt, hogy ezek a fiatalok megpróbálták „felborítani a hegyet” és „megfordítani a történelmet”.

Október 30. a bejelentések napja

Nagy Imre ekkor bejelentette az egypártrendszer megszüntetését, valamint a forradalom idején létrejött demokratikus helyi önkormányzati szervek elismerését. Áder szerint a nap egyik legfontosabb fejleménye az volt, hogy Nyikita Hruscsov, a Szovjetunió Kommunista Pártjának első embere elfogadta a szovjet csapatok Budapestről történő kivonásának gondolatát, és késznek mutatkozott a Magyarországról való teljes kivonulásról szóló tárgyalásokra is.

Október 31., a „kétarcú nap”

A szovjet csapatok kivonulása Budapestről befejeződött, Nagy Imre pedig a Kossuth téren elmondott beszédében már forradalomként beszélt az eseményekről. A miniszterelnök a szabadságért és függetlenségért harcolókhoz fordulva kijelentette: „Az a forradalmi harc, amelynek ti voltatok a hősei, diadalt aratott.” "Magyarország nem tűr beavatkozást belügyeibe, és az egyenjogúság, a szuverenitás, valamint a nemzeti függetlenség alapján kíván állni."

A biztató fejlemények mögött azonban már újabb veszély rajzolódott ki. Áder felidézte, hogy kevesen értesültek a szovjet csapatok visszafordulásáról, illetve arról a politikai fordulatról, amelynek nyomán Kádár János már a katonai beavatkozást és egy új kormány felállítását támogatta.

November 1.

Ekkor Nagy Imre bejelentette Magyarország semlegességét, a nemzeti kormány pedig a magyar nép és a történelem előtti felelősségére hivatkozva nyilvánította ki az ország semlegességét. Áder ezzel párhuzamosan Kádár János akkori nyilatkozatát is felidézte, amelyben Kádár még a felkelés eredményeit méltatta, és a szabadság, illetve a függetlenség kivívásáról beszélt.

November 2. az értelmiség napja

Ekkor jelent meg egy olyan kiadvány, amely a korszak jelentős magyar íróinak és költőinek műveiből közölt válogatást. Füst Milán, Szabó Lőrinc, Tamási Áron, Kassák Lajos és Déry Tibor mellett Németh László Emelkedő nemzet című írása, valamint Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról című verse is megjelent.

November 3. az árulás napja

Elmondása szerint a már Moszkvában tartózkodó Kádár János elfogadta az ajánlatot egy saját vezetésével felállítandó ellenkormány létrehozására. Késő este pedig a szovjet csapatok kivonásáról Tökölön tárgyaló magyar kormányküldöttség tagjait a KGB letartóztatta.

November 4-e a támadás napja

Hajnalban a szovjet hadsereg jelentős erőkkel indított támadást Magyarország ellen, miközben Kádárék bejelentették a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány megalakulását. Néhány perccel később Nagy Imre rádióbeszédben fordult az ország lakosságához és a világ közvéleményéhez:

„Hajnalban a szovjet csapatok támadást indítottak fővárosunk ellen, azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes magyar kormányt. Csapataink harcban állnak, a kormány a helyén van.”

Áder ezután arról beszélt, hogy az 1956-os forradalom a világ számos országában a szabadság jelképévé vált. A nyugati sajtó elismeréssel írt a magyarok helytállásáról. Az amerikai lapok közül a The New York Herald Tribune, a The Washington Post és a The New York Times korabeli értékeléseit idézte fel, utóbbi kapcsán egy bátor nép történelemformáló szerepét hangsúlyozva.

A forradalom nemzetközi jelentőségét John F. Kennedy későbbi amerikai elnök szavaival is érzékeltette. Kennedy az 1956-os eseményekben az ember szabadságvágyának örök és elpusztíthatatlan erejét látta, amely a túlerővel szemben is képes megmutatkozni.

„De az arcok velünk maradnak. A szemek velünk maradnak” – hangzott el a beszéd végén, amely az 1956-os hősök emlékének megőrzésére és a szabadság iránti felelősségre hívta fel a figyelmet.

Nagy Feró fellépése után Bóka János, a Fidesz frakcióvezetője lépett a színpadra, hogy megtartsa ünnepi beszédét.

Bóka szerint hetven évvel ezelőtt a szabadság vágya vitte az egyetemistákat Bem József szobrához, és ez az eszme köti össze a jelen ünneplőit is a forradalom hőseivel. Úgy fogalmazott, hogy 1956 hősei, eszméi és küzdelmei a mai magyarok számára is meghatározóak, bár a forradalmárok elbuktak, harcukból sarjadt ki a későbbi szabadság.

A frakcióvezető arra kérte a megemlékezőket, hogy tegyék fel maguknak ugyanazt a kérdést, amelyet 1956 hősei is feltettek: mit jelent valójában szabadnak lenni? Szerinte, ha hagyjuk, hogy mások határozzák meg a szabadság fogalmát és a nemzeti közösség önazonosságát, magunk is a zsarnokság rendszerének részévé válhatunk. Beszédében a magyarság megőrzését, a nemzeti összetartozást és a szabadságot egymástól elválaszthatatlan értékekként mutatta be.

Bóka János úgy fogalmazott, hogy 1956 októbere történelmi pillanat volt, amely világosan megmutatta: nincs szabadság nemzeti függetlenség nélkül. Hangsúlyozta a nemzet összetartó erejét, a hit és az örökség megőrzésének fontosságát, valamint azt, hogy a szabadság csak akkor maradhat fenn, ha az emberek felelősséget éreznek saját közösségük jövőjéért, és készek tenni annak boldogulásáért.

Kijelentette, hogy a szabadságért korábban is meg kellett küzdeni, és ez ma sincs másként. A szabad ország ismérvei között említette, hogy a hatalom nem alkalmaz politikai rendőrséget, nem fenyegeti letartóztatással az embereket, nem használja megfélemlítésre a bilincsben elővezetett személyek látványát, és nem törekszik az ellenzék felszámolására vagy az egypártrendszer visszaállítására.

A frakcióvezető párhuzamot vont 1956 és a jelenkor között. Beszédében bírálta azokat a nézeteket, amelyek szerinte a nemzeti önállóság helyett egy birodalomhoz való igazodást részesítenék előnyben, illetve a hazához, a hithez, a családhoz és a tulajdonhoz fűződő hagyományos értékeket kérdőjelezik meg. Úgy vélte, a magyaroknak ma is meg kell védeniük szabadságukat és hazájuk függetlenségét, mert ezt más hatalom nem teszi meg helyettük.

Beszéde zárásában Bóka János a nemzeti függetlenség megőrzésének fontosságát hangsúlyozta. Úgy fogalmazott, hogy a magyarok korábban már elűzték a gyarmatosítókat, és nem engedték visszatérni őket. Szerinte a nemzet önállóságáért folytatott küzdelem miatt máig ellenszenv övezi Magyarországot bizonyos körökben.

A frakcióvezető a jelenre vonatkoztatva is feltette a kérdést: vajon ismét gyarmattá válhat-e az ország? A jelenlévőkkel együtt arra biztatott, hogy Magyarország őrizze meg függetlenségét, szabadságát és nemzeti önazonosságát. Ehhez szerinte bátorságra, összefogásra és kölcsönös kiállásra van szükség.

„Meg tudunk maradni függetlennek és szabadnak, ha nem felejtjük el, hogy mi vagyunk a szabadság nemzete” – fogalmazott.

Bóka János arra is figyelmeztetett, hogy küzdelmes évek állnak az ország előtt, de úgy vélte, közös erővel sikerrel vehetik az akadályokat. A szabadság ügyének közös képviseletére szólította fel a résztvevőket, arra kérve őket, hogy együtt emeljék magasra a szabadság zászlaját és a piros-fehér-zöld lobogókat.

Beszédét a forradalom hőseinek emlékét méltató gondolatokkal zárta: „Legyen a hősök emléke áldott! Isten óvja Magyarországot!”

Schmidt Mária a szabadságvágy erejét és a nemzeti összefogás jelentőségét állította a középpontba

Mint mondta, kivételes szerencséjének tartja, hogy személyesen ismerhetett több 1956-os szabadságharcost, akiknek a nemzet sokat köszönhet.

Beszéde elején Karácsony Gábor festőművész és író gondolatát idézte: „Ez a nap lesz most már mindig a mérték.” Schmidt Mária szerint az 1956-os forradalom nemcsak azoknak az életét változtatta meg örökre, akik részt vettek benne, hanem a későbbi nemzedékekét is.

A történész az elnyomás, a nemzeti öntudat megalázása és a szabadság korlátozása mellett a kommunista megtorlások következményeit is felidézte. Beszédében arról beszélt, hogy a forradalmat megelőző években több száz embert végeztek ki, százezreket hurcoltak a Szovjetunió kényszermunkatáboraiba, tízezreket pedig börtönöztek be vagy internáltak. Megfogalmazása szerint a terror és a mindennapokban tapasztalható elnyomás hosszú időre félelembe kényszerítette az országot.

Schmidt Mária úgy vélte, 1956 októberében a nemzetből egyszerre tört fel a függetlenség és a szabadság iránti vágy. A diákok és a munkások a túlerőben lévő szovjet hadsereggel szemben is fegyvert fogtak. Beszédében hangsúlyozta, hogy a barikádokon harcolók nem hősnek készültek, hanem olyan magyar hazafiak voltak, akik úgy érezték, hogy a nemzet jövője múlik a kiállásukon. Szerinte a forradalom napjaiban a magyarok túlnyomó többségét a független ország és a szabad választások iránti igény kötötte össze.

A forradalom személyes emlékeinek felidézésekor Schmidt Mária több olyan embert is megnevezett, akiktől sokat tanult az 1956-os eseményekről: Balázs-Piri Lászlót, Karácsony Gábort, Regéczy-Nagy Lászlót és Wittner Máriát. Elmondása szerint történeteikből azt is megértette, hogy az összefogás még a félelmetesnek tűnő elnyomó hatalommal szemben is erőt adhat.

Karácsony Gábor emlékei kapcsán felidézte, hogy október 23-án este a tömeg már nem akarta elfogadni a régi politikai megszólításokat. Regéczy-Nagy László pedig gyakran beszélt azokról a fiatalokról, köztük gyermekkorú harcosokról, akik kezdetleges fegyverekkel szálltak szembe a kor egyik legkorszerűbb haditechnikájával. Schmidt Mária a forradalom egyik jelképévé vált lyukas zászlót is megemlítette, és felidézte, hogy Wittner Mária egész életét a forradalom emlékének és ügyének szentelte.

A beszédben az 1956-os emlékezet jelenkori jelentősége is hangsúlyosan megjelent. Schmidt Mária bírálta azokat a törekvéseket, amelyek megítélése szerint átértelmeznék a forradalom történetét, illetve megkérdőjeleznék a kommunizmus áldozatai és felelősei közötti különbséget. A Terror Háza Múzeum jövőjével kapcsolatos aggodalmainak is hangot adott, és kijelentette, hogy szerinte a forradalom nemzeti jellegét és szabadságért folytatott küzdelmét meg kell őrizni a történelmi emlékezetben.

Schmidt Mária ezután arra kereste a választ, mi tette hőssé azokat a hétköznapi embereket, akik nem feltétlenül keresték a hősi szerepet, mégis cselekedtek, amikor eljött az idő. Petőfi Sándor Nemzeti dalának sorait idézte fel: „Itt az idő, most vagy soha! Rabok legyünk vagy szabadok?” Szerinte a forradalmárok nem számításból vállalták a harcot, hanem azért, mert elviselhetetlenné vált számukra az elnyomás, és úgy érezték, nincs hová hátrálniuk.

A történész a szabadságvágyban és az eltökéltségben jelölte meg a forradalom egyik legfontosabb tanulságát. Úgy fogalmazott, 1956. október 23. és november 4. között a hétköznapi emberek sokasága vált hőssé, és bátorságukkal, szabadságvágyukkal az egész világ figyelmét felkeltették. A forradalom megrendítette a szovjet birodalmat, és Schmidt Mária értékelése szerint leleplezte a kommunista rendszer valódi természetét.

Beszéde végén arra figyelmeztetett, hogy az 1956-os hősök példájára ma is szükség van. A szabadságot olyan értéknek nevezte, amelyet meg kell becsülni, amíg rendelkezésre áll, és amelyért küzdeni kell, ha veszélybe kerül.

„A szabadság becses kincs: meg kell becsülni, ha van, és küzdeni kell érte, ha el akarják venni” – fogalmazott.

Schmidt Mária szerint a jövő hősei akár a jelenlévők között is ott lehetnek, még akkor is, ha ezt ma még nem tudják magukról. A nemzeti összetartozás és a közös felelősség gondolatával zárta beszédét, hangsúlyozva, hogy a hazaszeretet annak hite is, hogy közösen egy jobb jövő építhető.

„Dicsőség a hősöknek, és ne felejtsék: ahol a hősöket nem felejtik, mindig lesznek újak” – zárta ünnepi beszédét.