Lemondott hétfőn Daniel Peters, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) mecklenburg-elő-pomerániai tartományi vezetője, aki egyben a szeptember 20-i voksoláson a regionális törvényhozásból kiesett párt csúcsjelöltje is volt. A 45 éves politikus ezt a párt tartományi elnökségének ülését követően jelentette be Schwerinben. Helyét Philipp Amthor, a kancellária hivatal tartományok és szövetségi állam együttműködéséért felelős államtitkára veszi át ügyvivői jelleggel - közölte az MTI.
Peters, aki 2024 óta látta el tisztségét, kijelentette, hogy számára a felelős politika azt jelenti, hogy le kell vonni a személyes következtetéseket is. "Biztos vagyok abban, hogy a CDU Mecklenburg-Elő-Pomerániában a jövőben is meghatározó szerepet fog játszani, még akkor is, ha jelenleg nem leszünk bent a tartományi parlamentben" - hangsúlyozta Peters.
Az észak-németországi Mecklenburg-Elő-Pomerániában a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) a párt 81 éves történetének leggyengébb eredményét érte el a szavazatok mindössze 4,9 százalékának megszerzésével. A CDU a tartományi parlamentből is kiesett, mivel nem érte el az 5 százalékos küszöböt.







