Olyan digitális államot szeretne az új kormányzat kiépíteni, amelyben a mesterséges intelligenciát „értő módon, ésszel tudják használni a benne dolgozók”, és amelyben ez a technológiai rendszer a legjobban segíti az állampolgárokat – mondta Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter a Republikon Intézet M.I. a helyzet? – Magyarország a mesterséges intelligencia korában című évadnyitó konferenciáján pénteken, az A38 hajón.
Az új kormány számára nagyon fontos, hogy érdemben foglalkozzon a digitalizációval, a technológiával, és mindezeknek a társadalomra gyakorolt hatásaival. Nagy előrelépés, hogy van egy ezzel foglalkozó minisztérium, de a kihívás is hatalmas – emelte ki a miniszter.
Tanács Zoltán kifejtette, hogy a mesterséges intelligenciával foglalkozó vezető laborok előrejelzései szerint az elkövetkező években egy robbanásszerű képességugrás fog megvalósulni ezekben a digitális modellekben, amelyek a mostanihoz képest is sokkal komolyabb kihívást jelentenek majd. Éppen ezért a vezetőknek nagy felelőssége van a példamutatásban, és abban, hogy hogyan használják ezeket a rendszereket.







