Hat hónappal ezelőtt Donald Trump még gyors háborúról beszélt. Az Egyesült Államok és Izrael február végén indított nagyszabású támadásokat Irán ellen, az amerikai elnök pedig azt jósolta, hogy a konfliktus néhány héten belül lezárulhat. Augusztus végére azonban egészen más kép rajzolódott ki: Irán nem kapitulált, a Hormuzi-szoros forgalma továbbra is súlyosan zavart, Washington pedig katonai csapások helyett ismét egyre inkább a gazdasági nyomásgyakorlás felé fordul.
A Reuters friss, augusztus 27-i mérlege alapján hat olyan következmény már most kirajzolódik, amely jóval a fegyvernyugvás után is meghatározhatja az Egyesült Államokat, Iránt és a világgazdaságot.
Az első következmény politikai, és közvetlenül Trumpot érinti. A Reuters/Ipsos mérései szerint az amerikai elnök támogatottsága a háború kezdete óta 40 százalékról 33 százalékra esett, miközben magát a konfliktust mindössze az amerikaiak 31 százaléka támogatja. Ez különösen kellemetlen egy olyan elnök számára, aki 2024-ben a háborúk lezárását és az amerikai megélhetési költségek csökkentését ígérte. A drágább benzin és az elhúzódó katonai jelenlét éppen az ellenkező üzenetet közvetíti.
Mindez ráadásul közvetlenül a novemberi félidős választások előtt történik. A republikánusok szűk kongresszusi többsége veszélybe kerülhet, miközben a párton belül is mélyül a vita: az izolacionistább irányzat gyors lezárást akar, más republikánusok viszont továbbra is katonai nyomást sürgetnek Teheránnal szemben.
A második nagy következmény a világgazdaság megrázkódtatása. A Hormuzi-szoros a világ energiaellátásának nagyjából egyötödét bonyolítja, ezért a hajózás zavara azonnal megjelent az olajárakban. A Nemzetközi Valutaalap januárban még 3,3 százalékos globális növekedést várt 2026-ra, júliusra azonban 3 százalékra csökkentette előrejelzését.
A világgazdaság ugyanakkor meglepően ellenállónak bizonyult. Az IMF szerint a hetvenes évek olajsokkjaihoz képest a fejlett gazdaságok kevésbé energiaigényesek, több alternatív energiaforrásuk van, az erős beruházási aktivitás pedig – különösen a mesterséges intelligenciához kapcsolódó technológiai boom – tompította a háborús sokkot.
Irán eközben súlyosan megsebesült, de messze nem szenvedett döntő vereséget. Brad Cooper admirális májusi kongresszusi beszámolója szerint az amerikai erők 161 iráni haditengerészeti egységet semmisítettek meg, és az iráni légvédelmi rendszerek 82 százalékát harcképtelenné tették. Az iráni légierő működése is nagyrészt megszűnt.
Teheránnak azonban továbbra is vannak rakétái és drónjai. Amerikai értékelések szerint Washington biztosan csak az iráni rakétaarzenál nagyjából harmadának megsemmisítését tudta igazolni. Irán gazdaságát közben brutális infláció sújtja: júliusban az élelmiszerek éves drágulása elérte a 128 százalékot.
A negyedik következmény a Közel-Kelet általános bizonytalanságának növekedése. Az iráni rakéta- és dróntámadások már nem kizárólag amerikai vagy izraeli célpontokat érintettek: az Egyesült Államokkal szövetséges öböl menti országokban is katonai és diplomáciai létesítmények kerültek célkeresztbe. A Hormuz körüli támadások és a Vörös-tengeri húszi akciók biztosítási és szállítási költségeket emeltek, miközben az egész régió kereskedelmi útvonalai bizonytalanabbá váltak.
Az ötödik következmény paradox módon Washington egyik stratégiai sikerének tűnhet: Irán nukleáris programja lassulhatott. Az amerikai hírszerzés májusi becslése szerint az úgynevezett nukleáris kitörési idő – vagyis az az idő, amely elegendő hasadóanyag előállításához kellene egy atomfegyverhez – a háború előtti legfeljebb hat hónapról akár egy évre nőhetett.
Ez azonban korántsem jelenti azt, hogy a kérdés megoldódott. A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség továbbra sem tudja megbízhatóan ellenőrizni annak a mintegy 440 kilogramm, 60 százalékra dúsított uránnak a hollétét, amely már közel áll a fegyverminőségű szinthez. Teherán következetesen tagadja, hogy atomfegyvert kívánna előállítani.
A hatodik következmény Washington számára talán hosszabb távon a legkényelmetlenebb: a háború súlyosan megterhelte az amerikai hadsereg készleteit.
A CSIS számításai szerint az Egyesült Államok a háború alatt a Patriot elfogórakéták háború előtti készletének mintegy 65 százalékát felhasználhatta, a THAAD-rakéták állománya pedig legalább 38 százalékkal csökkent. Az elemzőközpont becslése szerint ezzel ezer alá csökkenhetett a megmaradt Patriot-interceptorok száma.
Ez már nem kizárólag közel-keleti probléma. Ugyanezekre a légvédelmi fegyverekre lenne szükség Európában Oroszország elrettentéséhez, Ukrajna támogatásához és egy esetleges ázsiai válságban is. Washington ezért vadászgépeket, hajókat és légvédelmi eszközöket vont át más térségekből a Közel-Keletre, ami új kérdéseket vet fel az amerikai globális katonai készenléttel kapcsolatban.
A háború fél éves mérlege így különös képet mutat. Irán gyengébb lett, nukleáris programja valószínűleg lassult, hadereje súlyos veszteségeket szenvedett. De Teherán nem tört meg. Közben Trump politikai támogatottsága csökkent, a világ drágább energiát kapott, Amerika pedig elképesztő mennyiségű korszerű fegyvert használt el.
Hat hónap után tehát már nem az a legfontosabb kérdés, ki nyerte meg a háború első csatáit. Sokkal inkább az, hogy ki bírja tovább annak árát.
Források: Reuters
