Lee Dzsemjong dél-koreai elnök augusztus 15-én, a Koreai-félsziget japán gyarmati uralom alóli felszabadulásának 81. évfordulóján azt javasolta Észak-Koreának, hogy kezdjenek tárgyalásokat a koreai háború formális lezárásáról.Három nappal később az államfő azt is megerősítette, hogy hivatali ideje alatt vissza akarja szerezni az Egyesült Államoktól a dél-koreai fegyveres erők háborús műveleti irányítását. A két bejelentés között van stratégiai összefüggés, de nem állítható, hogy egyetlen közös terv részei lennének.
A két kezdeményezés első látásra ellentmondásosnak tűnhet. Szöul ugyanis egyszerre tesz békeajánlatot Phenjannak, miközben arra készül, hogy egy esetleges háborúban saját maga irányítsa fegyveres erőit. Közelebbről nézve azonban a két törekvés ugyanabba az irányba mutathat: Dél-Korea nagyobb stratégiai önállóságra törekszik, miközben fenn akarja tartani az Egyesült Államokkal fennálló katonai szövetséget.
Lee Dzsemjong augusztus 15-i beszédében azt javasolta, hogy a két Korea kezdjen tárgyalásokat a koreai háború lezárásáról, és az 1953 óta fennálló fegyverszüneti rendszert váltsa fel egy békeszerződés. A koreai háború ugyanis mindmáig nem békeszerződéssel, hanem fegyverszünettel ért véget. Az elnök azt is felvetette, hogy a tárgyalásokon meg kellene vitatni az észak-koreai nukleáris képességek további fejlesztésének megállítását.
Lee ezzel párhuzamosan egy úgynevezett „többrétegű biztonsági rendszer” kialakítását szorgalmazta. Ennek célja a katonai feszültségek és konfliktusok kezelése, a válságok megelőzése és az eszkaláció megakadályozása lenne. Az elnök nem az azonnali koreai egyesítést helyezte politikája középpontjába, hanem a két rendszer közötti békés egymás mellett élést és a kölcsönös bizalmat.
Miért éppen most?
A dél-koreai kezdeményezés időzítését részben az Egyesült Államok Koreai-félszigettel kapcsolatos politikájának változása magyarázhatja.
Donald Trump augusztus közepén arra utasította a Pentagont, hogy jelentősen csökkentse az Egyesült Államok és Dél-Korea közös hadgyakorlatainak méretét. Az amerikai elnök egyebek mellett a gyakorlatok költségeire és arra hivatkozott, hogy nem tartja szükségesnek az ilyen mértékű katonai demonstrációt Észak-Koreával szemben. Trump hangsúlyozta azt is, hogy jó kapcsolatot ápol Kim Dzsongun észak-koreai vezetővel.
Az éves Ulchi Freedom Shield hadgyakorlat ennek ellenére augusztus 18-án megkezdődött, majd az amerikai döntés nyomán a tervezettnél hat nappal korábban, augusztus 22-én véget ért. Egyes terepgyakorlatokat töröltek vagy szimulációval váltottak ki.
Ez Szöul számára egyszerre jelenthet lehetőséget és kockázatot.
Ha Washington valóban újra párbeszédet akar kezdeni Phenjannal, akkor Dél-Korea előtt is nagyobb diplomáciai mozgástér nyílhat. Szöul ugyanakkor nem szeretné, ha az Egyesült Államok és Észak-Korea közötti esetleges közeledés a dél-koreai érdekek megkerülésével történne.
Az amerikai katonai jelenlét és a közös hadgyakorlatok méretének csökkentése egy másik kérdést is felvet: mennyire kiszámítható hosszú távon Washington katonai szerepvállalása a Koreai-félszigeten?
Lee augusztus 18-án, a kormány ülésén már egyértelműen arról beszélt, hogy hivatali ideje alatt végre kell hajtani a háborús műveleti irányítás, vagyis a wartime OPCON átvételét Amerikától. Az elnök szerint ezt a dél-koreai védelmi képességek erősítésének részeként kell megvalósítani.
Mit jelent az OPCON visszaszerzése?
A kérdésben különösen fontos a pontos fogalmazás. Dél-Korea békeidőben már 1994 óta maga gyakorolja fegyveres erői műveleti irányítását. Háború esetén azonban a dél-koreai erők műveleti irányítása jelenleg az amerikai–dél-koreai kombinált parancsnoki rendszerben az Egyesült Államok vezette struktúrához kötődik.
Dél-Korea a koreai háború idején adta át a hadműveleti irányítást az Egyesült Államok vezette ENSZ-parancsnokságnak, majd 1978-ban az amerikai–dél-koreai Egyesített Erők Parancsnokságához került az irányítás. Szöul 1994-ben visszaszerezte a békeidős műveleti irányítást, a háborús OPCON azonban továbbra is az amerikai vezetésű rendszerben maradt.
Lee most azt szeretné, hogy az átadás az ő 2030-ban lejáró hivatali ideje alatt megtörténjen. A dél-koreai kormány már korábban is dolgozott az átadás feltételeinek megteremtésén, és jelenleg a folyamat második, a teljes hadműveleti képesség ellenőrzését célzó szakaszánál tart. Egyes dél-koreai elképzelések szerint a céldátum akár 2027 vagy 2028 is lehet, erről azonban még nincs végleges megállapodás Washingtonnal.
A háborús OPCON visszaszerzése ugyanakkor nem jelentené az amerikai csapatok kivonását Dél-Koreából, és nem jelentené az amerikai–dél-koreai katonai szövetség megszűnését sem. Lee maga is azt hangsúlyozta, hogy a saját védelmi képességek erősítésének és az Egyesült Államokkal fennálló szövetségnek egymást kell támogatnia.
Washington változó politikája azonban felgyorsíthatja az eljárást.
A két folyamat időzítése azért figyelemre méltó, mert Trump hadgyakorlat-csökkentési döntése éppen akkor született, amikor Szöul az OPCON-átadás feltételeinek teljesítésén dolgozik.
A közös gyakorlatok ugyanis nem csupán a katonai együttműködést szolgálják. Fontos szerepet játszanak annak felmérésében is, hogy a dél-koreai hadsereg képes-e átvenni a kombinált erők vezetését. A gyakorlatok méretének csökkentése ezért akár az OPCON-átadás ütemezését is befolyásolhatja. Dél-Korea nemzetbiztonsági tanácsadója, Wi Szonglak elismerte, hogy a gyakorlatok módosítása felvet ilyen kérdéseket, miközben hangsúlyozta, hogy Szöul és Washington továbbra is szorosan egyeztet.
Lee ezért egyszerre próbálja fenntartani az amerikai szövetséget és növelni Dél-Korea önálló védelmi képességeit. Az elnök augusztus 18-án egyúttal a nukleáris meghajtású tengeralattjáró-program felgyorsítását is sürgette.
Ez már túlmutat az Észak-Koreával kapcsolatos békepolitikán. A dél-koreai vezetés hosszabb távú célja a védelmi önállóság erősítése lehet úgy, hogy közben az amerikai katonai szövetség megmarad.
Phenjan egyelőre nem közeledik
A dél-koreai kezdeményezés legnagyobb akadálya maga Észak-Korea. Phenjan jelenleg nem mutatott készséget arra, hogy elfogadja Szöul párbeszédre vonatkozó ajánlatát.
Sőt, augusztus 20-án Észak-Korea mintegy tíz rövid hatótávolságú ballisztikus rakétát indított a tenger irányába. A rakéták mintegy háromszáz kilométert tett meg. A rakétaindításra néhány nappal azután került sor, hogy Washington jelentősen csökkentette a dél-koreai–amerikai hadgyakorlatok méretét.
Phenjan ugyanakkor azt közölte, hogy az amerikai döntés nem változtatja meg alapvetően a gyakorlatokról alkotott álláspontját. Kim Dzsongun húga, Kim Jodzsong szerint a hadgyakorlatok továbbra is provokatívak.
Mindez azt jelzi, hogy a katonai feszültség csökkentése önmagában nem feltétlenül vezet politikai közeledéshez. Észak-Korea számára a konfliktus egyik központi kérdése az amerikai katonai jelenlét Dél-Koreában, ugyanakkor Phenjan az elmúlt években tovább fejlesztette nukleáris és rakétaképességeit, és saját magát nukleáris fegyverrel rendelkező államként kezeli.
Éppen ezért Lee azon javaslata, hogy a béketárgyalásokon az észak-koreai nukleáris program további fejlesztésének megállításáról is szó essen, különösen nehezen teljesíthető cél.
Új biztonsági egyensúly alakulhat ki
A két dél-koreai kezdeményezés között tehát valóban felfedezhető stratégiai összefüggés, de óvatosan kell bánni azzal az állítással, hogy egyetlen, előre eltervezett stratégia részei lennének.
Az biztosan látható tény, hogy Lee Dzsemjong egyszerre törekszik az Észak-Koreával fennálló katonai feszültség csökkentésére és a dél-koreai védelmi önállóság növelésére. Ezzel párhuzamosan azonban nem kívánja feladni az Egyesült Államokkal fennálló szövetséget.
Ha az OPCON átadása megvalósul, annak elsősorban a parancsnoki és döntéshozatali viszonyokra lenne hatása. Dél-Korea nagyobb szerepet kapna saját fegyveres erőinek háborús irányításában, miközben az amerikai katonai jelenlét, a szövetségi rendszer és az amerikai elrettentési garanciák továbbra is megmaradhatnak.
A következő időszak egyik legfontosabb kérdése ezért az lesz, hogy a három szereplő – Szöul, Washington és Phenjan – miként reagál egymás lépéseire. Washington a párbeszéd felé mozdulhat, Szöul egyszerre keresheti a békét és a nagyobb katonai önállóságot, Phenjan pedig egyelőre katonai erejére és nukleáris képességeire támaszkodik.
Amennyiben Szöulnak sikerülne a háborús OPCON átadását végrehajtania, miközben megőrzi az amerikai szövetséget és közben párbeszédet is tud kezdeni Phenjannal, Dél-Korea valóban nagyobb önállóságot szerezhetne a Koreai-félsziget biztonságpolitikájában.
Egyelőre azonban ez lehetőség, nem pedig bekövetkezett geopolitikai fordulat.
