Már több mint száz szervezetet és szakmai szereplőt vontak be a Roma Kulturális Fórum műhelymunkájába az első találkozó óta - közölte Bódis Kriszta nemzeti társadalompolitikai stratégiáért felelős kormánybiztos szombaton a Facebook-oldalán.
„Nem egy szűk kör készít stratégiát, nem egy előre lezárt anyagot akarunk elfogadtatni, és nem gondoljuk, hogy néhány ember képes lenne megmondani, milyen a magyarországi roma kultúra. Az eddig elkészült anyagokat az újonnan bevont szereplőkkel is véleményeztetjük, tovább dolgozunk rajtuk, és folytatjuk a koordinációt” - írta Bódis Kriszta.
Hangsúlyozta: a Roma Kulturális Fórum célja az, hogy azok tudása, tapasztalata és véleménye kerüljön be a közös gondolkodásba, akik a roma kultúrát alkotják, kutatják, tanítják, közvetítik és közösségekben élik.
A Roma Kulturális Fórum természetesen része egy tágabb, átfogó nemzeti társadalompolitikai gondolkodásnak. A roma stratégia nem lehet önmagában álló sziget: része a nemzeti társadalompolitikai stratégiának - mutatott rá a kormánybiztos. Kiemelte: ez nem pártpolitikai kisajátítást jelent. A kormánybiztosi kabinetnek, a szakpolitikai csapatnak éppen az a feladata, hogy koordináljon - tette hozzá Bódis Kriszta.
A kormánybiztos úgy fogalmazott: „nem mi akarjuk megmondani minden ágazatnak, mit gondoljon. Nem mi akarjuk megalkotni a roma kultúrpolitikát sem. Összekötni, összehangolni, bevonni, egyeztetni és rendszerré szervezni szeretnénk azt a rengeteg tudást és tapasztalatot, amely már most is jelen van az országban.”
A roma kulturális stratégia pedig ennek a tágabb, pártokon és kormányzati ciklusokon átívelő nemzeti társadalompolitikai gondolkodásnak az egyik fontos része - írta Bódis Kriszta.







