Magyarországon nem csupán az a baj, hogy kevesen mennek el szűrésre. Sokszor maga a rendszer kér túl sok lépést az embertől
Finnországban vagy Hollandiában ezzel szemben a vizsgálatot szinte „házhoz viszik”. A kormány augusztus 7-én bejelentette a magyar szűrési rendszer átvilágítását és átalakítását. A valódi kérdés most az, hogy az embereket próbálják-e rábeszélni arra, hogy jobban alkalmazkodjanak a rendszerhez vagy végre a rendszert alakítják hozzá az emberekhez.
Magyarország évtizedek óta súlyos árat fizet azért, hogy túl sok daganatos betegséget későn fedeznek fel. Miközben számos szűrővizsgálat ingyenesen elérhető, a részvétel több területen nemhogy nem emelkedik, hanem hosszabb távon csökken. A probléma azonban jóval összetettebb annál, mint hogy a magyar ember „nem törődik az egészségével”. A félelem, az információhiány és a halogatás mellett a rendszer szervezése, a meghívások módja, a háziorvos szerepe, a földrajzi különbségek és az is számít, hány lépést kell megtennie valakinek azért, hogy végül valóban eljusson egy vizsgálatra. A világ legsikeresebb szűrőprogramjai éppen ezt ismerték fel: nem az állampolgártól várnak nagyobb fegyelmet, hanem a lehető legegyszerűbbé teszik számára a részvételt.
A kormány most elismerte: a jelenlegi rendszer nem működik elég jól
A 2026. augusztus 7-i kormányszóvivői tájékoztatón az hangzott el, hogy Magyarország továbbra is rendkívül rosszul áll a daganatos halálozás területén, miközben az ingyenes szűrővizsgálatokon részt vevők aránya alacsony, sőt több szűrés esetében csökken.
A kabinet ezért elfogadta „a szűrési rendszer átvilágításáról és átalakításáról” szóló előterjesztést. A bejelentés szerint az egészségügyi miniszter és a miniszterelnök személyesen is részt vesz majd szűrővizsgálatokon, ezzel kívánnak példát mutatni.
Ez politikai kommunikációként látványos gesztus lehet, az igazi jelentősége azonban annak lesz, mi következik utána.
A tájékoztatón ugyanis egyelőre nem ismertettek részletes új szűrési protokollt, nem jelentettek be konkrét részvételi célszámokat, határidőket, új finanszírozási keretet vagy például automatikusan postázott otthoni teszteket. Vagyis a döntés megszületett a rendszer átalakításáról, de az új rendszer működési modellje egyelőre nem nyilvános.
Pedig az adatok alapján valóban mélyreható változtatásra lenne szükség.
A szám, amely mindent megmagyaráz: 9 százalék
Az OECD 2025-ös összehasonlítása szerint a vastagbélrákszűrés lefedettsége 2023-ban Magyarországon mindössze 9 százalék volt.
Ugyanez Finnországban 74, az Egyesült Királyságban 72, az Egyesült Államokban 68, Hollandiában 67 százalék volt.
Ekkora különbséget már aligha lehet kizárólag eltérő egészségtudatossággal magyarázni.
A 2025-ös magyar országos rákprofil szerint a szervezett emlőszűrésen a célcsoport körülbelül 30 százaléka vett részt 2021-ben, a méhnyakrákszűrés részvételi aránya 26 százalékra csökkent, a szervezett vastagbélszűrésé pedig 8 százalék volt. Ez utóbbi a programadatokat közlő 15 uniós ország közül a legalacsonyabb értéknek számított.
Ráadásul nem egyszeri visszaesésről van szó. Az emlőszűrés részvétele 2006-ban még 49 százalék körül volt, a méhnyakszűrésé 47 százalék; 2021-re mindkettő jelentősen visszaesett. A Covid-járvány gyorsította a folyamatot, de nem indította el: a csökkenés jóval korábban kezdődött. Az OECD szerint az információhiány, az elégtelen kommunikáció és a megelőzésre irányuló magatartás gyengesége egyaránt szerepet játszik benne.
Van azonban egy fontos módszertani megjegyzés. A szervezett programok alacsony részvételi számai nem jelentik azt, hogy mindenki teljesen kimarad a szűrésből. Magyarországon sok nő például magánellátásban jár méhnyakszűrésre, és mammográfiát is végeznek a szervezett programon kívül. Vagyis a tényleges vizsgálati lefedettség bizonyos területeken magasabb lehet, mint amit a szervezett program statisztikája mutat.
Ez viszont önmagában újabb rendszerhibára mutat rá: ha az állam nem látja pontosan, hogy kit szűrtek már meg és kit nem, nehezebb célzottan utánanyúlni azoknak, akik valóban kimaradnak.
Miért maradnak otthon az emberek?
Az egyik legnagyobb tévedés az lenne, ha a mostani problémát kizárólag azzal magyaráznánk, hogy a magyar lakosság „nem elég egészségtudatos”.
Természetesen ez is része a képnek. A szűrés sajátos egészségügyi szolgáltatás: akkor kellene igénybe venni, amikor az embernek semmi baja.
A beteg ember elmegy orvoshoz, mert fáj valamije. A tünetmentes embernek viszont azért kell időt szakítania egy vizsgálatra, hogy megtudja, nincs-e olyan betegsége, amelyről még nem tud.
Pszichológiailag ez sokkal nehezebb döntés.
Megjelenik a halogatás: „majd jövő hónapban”. Megjelenik a hamis biztonságérzet: „nincs semmi bajom”. És megjelenik a félelem is: „mi van, ha találnak valamit?”
Egy 2025-ben bemutatott, magyar résztvevőket is vizsgáló kutatás szerint a szűrésen részt nem vevők kevésbé voltak tájékozottak, és döntésükben nagyobb szerepet játszott a félelem. A szűrésre elmenők egyik legerősebb motivációja az orvos ajánlása volt, míg a távolmaradás egyik leggyakoribb oka az volt, hogy az érintett nem kapott meghívást. A kolonoszkópiával kapcsolatos félelem és tévhitek szinten visszatartó tényezőnek bizonyultak.
Ez kulcsfontosságú felismerés.
A szűrési részvétel ugyanis nem csupán attitűd kérdése. Szervezési kérdés is.
Minél több lépést kér a rendszer, annál több ember vész el útközben
A magyar vastagbélszűrés eddigi működése különösen jól mutatja a problémát.
Az OECD magyar országprofilja szerint a program korábbi modelljében akkor kapott valaki meghívást a háziorvoson keresztül, ha az adott háziorvos csatlakozott a programhoz. A meghívottnak ezután kapcsolatba kellett lépnie az orvossal, hogy megkapja a székletvér kimutatására szolgáló FIT-tesztet. Azok számára, akiknek a háziorvosa nem csatlakozott, elektronikus igénylés és postázás is lehetséges volt. A dokumentum szerint azonban a magyar háziorvosoknak mindössze körülbelül 40 százaléka kapcsolódott be a programba.
Ez az egészségpolitika egyik legfontosabb, mégis sokszor figyelmen kívül hagyott fogalmához vezet: a súrlódáshoz.
Minden egyes plusz lépés csökkenti a részvételt.
El kell olvasni a levelet. Fel kell hívni valakit. Időpontot kell kérni. El kell menni a háziorvoshoz. Át kell venni a tesztet. Meg kell csinálni. Vissza kell juttatni.
Egy nagyon motivált ember ezt végig csinálja.
Egy bizonytalan ember azonban könnyen kiesik a láncból a második vagy a harmadik pontnál.
És itt mutatkozik meg az egyik legnagyobb különbség Magyarország és a legsikeresebb országok között.
Finnországban nem azt mondják: menjen el a tesztért. Elküldik neki
Finnországban 2024-ben a vastagbélszűrésre jogosultak 99,7 százalékának postáztak meghívót, és a meghívóhoz rögtön mellékelték az otthon elvégezhető FIT-tesztet.
Az illetőnek nem kellett orvoshoz mennie érte.
Nem kellett külön megrendelnie.
Nem kellett eldöntenie, hová menjen.
Otthon elvégezte a mintavételt, majd az előre kifizetett válaszborítékban visszaküldhette.
Az eredmény: a meghívottak mintegy 73,5 százaléka visszaküldte a mintát.
Ha pedig valaki nem küldi vissza, Finnországban nem feltételezik automatikusan, hogy nem akar részt venni. Két emlékeztetőt küldenek neki. A finn rákregiszter külön meg is magyarázza ennek logikáját: lehet, hogy valaki elfelejtette, elvesztette a csomagot, vagy egyszerűen félretette.
Ez apróságnak tűnhet, de valójában alapvető szemléletváltás.
A rendszer nem azt kérdezi: miért nem volt fegyelmezettebb az ember? Hanem azt: mit tehetünk azért, hogy könnyebb legyen részt vennie?
Hollandia ugyanezt az elvet követi
Az OECD külön kiemeli a holland és a magyar rendszer közötti különbséget.
Hollandiában a jogosultak a meghívás és a tájékoztató mellett magát a tesztcsomagot is közvetlenül megkapják. Magyarország esetében ezzel szemben az OECD a háziorvosi közreműködéshez, illetve a teszt külön igényléséhez kapcsolódó plusz lépéseket emeli ki.
A holland programban a vastagbélszűrésre jogosult 55–75 évesek kétévente kapnak meghívást, a vizsgálat ingyenes, a mintavétel otthon történik. Az információkat egyszerű nyelven és több nyelven is hozzáférhetővé teszik.
Hollandia ráadásul a méhnyakrákszűrésnél is próbálja lebontani azokat az akadályokat, amelyek miatt valaki nem szeretne személyesen vizsgálatra menni. Bizonyos korcsoportokban HPV-önmintavételi készletet küldenek automatikusan a meghívóval, más korcsoportoknál pedig a nem reagálók az emlékeztetővel együtt kaphatják meg az otthoni mintavételi lehetőséget.
A közös logika ugyanaz: ha egy vizsgálat biztonságosan elvégezhető otthon, ne kényszerítsék az embert arra, hogy előbb belépjen az egészségügyi rendszer labirintusába.
Angliában is a postaláda az első rendelő
Az angol NHS a vastagbélszűrésre jogosult emberek számára szintén automatikusan postázza az otthoni FIT-tesztet. A mintát otthon kell levenni, majd visszaküldeni.
2026 júliusában az NHS már arról számolt be, hogy a program keretében egy év alatt csaknem 5,2 millió ember vett részt vastagbélszűrésen, és hetente átlagosan mintegy száz daganatot fedeztek fel a program segítségével.
A brit rendszer sem tökéletes. Az 54 évesek részvétele például 56,2 százalék körül volt, míg a 70–74 éveseké 73,5 százalék. Vagyis még a jól működő rendszerekben is vannak nehezen elérhető csoportok.
A különbség az, hogy ezt mérik, azonosítják, majd külön próbálják megszólítani őket.
Nemcsak a levél számít: oda is kell tudni jutni
Az emlőszűrés más típusú probléma, hiszen mammográfiát nem lehet otthon elvégezni.
Itt a földrajzi hozzáférés válik döntővé.
Az OECD szerint 2023-ban Dániában és Svédországban a célcsoport 83 százaléka vett részt mammográfiás vizsgálaton. Litvánia és Észtország pedig az elmúlt évtizedben jelentősen növelni tudta a részvételt, többek között a mammográfiás kapacitások fejlesztésével és a vizsgálatok földrajzi hozzáférhetőségének javításával.
Magyarországon ezzel szemben komoly társadalmi különbségek látszanak.
Egy 2025-ben publikált magyar vizsgálat szerint a szegregált területeken élő, szűrésre jogosult nők körében az emlőszűrés nyers részvételi aránya mindössze 25,6 százalék volt, míg a nem szegregált területeken 42,5 százalék.
Az OECD-adatok ugyanezt más oldalról is megmutatják: 2021–2022-ben az alacsonyabb iskolai végzettségű magyar nők 31 százaléka számolt be mammográfiáról, a magasabb végzettségűek között 40 százalék volt az arány.
Vagyis amikor azt mondjuk, hogy „a magyarok nem mennek el szűrésre”, valójában nagyon különböző társadalmi csoportokról beszélünk.
Más problémája van annak, aki budapesti magánrendelésen évente kontrolláltatja magát, és más annak, aki egy kistelepülésen él, nincs autója, nehezen jut el a mammográfiára, munkaidőben nem tud elszabadulni, vagy nem érti pontosan, miért fontos a vizsgálat.
Magyarország már próbálkozott azzal, ami külföldön működik
Fontos hozzátenni: nem minden most kezdődik.
2018 óta működik a „Helybe visszük a szűrővizsgálatokat” program, amely szűrőjárművekkel elsősorban hátrányos helyzetű településeket keres fel. 2023 novemberéig tíz jármű mintegy háromszáz közösségbe jutott el. Az elv helyes: ha az emberek nem jutnak el a szűréshez, bizonyos esetekben a szűrést kell elvinni hozzájuk.
A háziorvosok teljesítményértékelésében már léteznek szűrési ösztönzők is, és az OECD szerint a 2024-es döntések között szerepelt olyan informatikai fejlesztés, amely lehetővé tenné, hogy a szűrési meghívásokat az EgészségAblakon keresztül is megkapják az érintettek.
A probléma tehát nem az, hogy Magyarországon egyáltalán nem születtek jó kezdeményezések.
A probléma az, hogy ezek eddig nem álltak össze olyan egységes, automatikusan működő rendszerbe, amelyben a célcsoport túlnyomó része valóban eljut a vizsgálatig.
És itt jön a legfontosabb kérdés: mitől lenne valódi reform a mostani átalakítás?
A nemzetközi tapasztalatok alapján nem elsősorban még több plakátra vagy általános „menjen el szűrésre” kampányra lenne szükség.
A kommunikáció fontos, de önmagában kevés.
A hatékony rendszernek tudnia kellene, ki jogosult az adott szűrésre, ki vett már részt rajta, ki nem, kit kell újra megszólítani, és kinél történt pozitív eredmény után megfelelő kivizsgálás.
A vastagbélszűrésnél érdemes lenne a finn–holland logika felé mozdulni: ne az állampolgárnak kelljen a tesztet megszereznie, hanem a teszt találja meg az állampolgárt.
A meghívást több csatornán, postán, EgészségAblakon, szükség esetén SMS-ben lehetne megismételni. A kimaradók számára automatikus emlékeztetés következhetne. A háziorvos pedig ne a rendszer kapuőre legyen, hanem annak egyik legerősebb motiváló szereplője: pontosan lássa, praxisában kik maradtak ki a szükséges szűrésekből.
Azokon a területeken, ahol személyes vizsgálatra van szükség, a mobil szűrések, a munkaidőn kívüli időpontok és a könnyen megközelíthető vizsgálóhelyek jelenthetik a megoldást.
És van még valami, amiről kevés szó esik.
Nem szabad több embert szűrésre küldeni, ha utána nincs kapacitás a kivizsgálásukra
A szűrőprogram nem ér véget a szűrővizsgálatnál.
Ha például egy FIT-teszt pozitív eredményt ad, az még nem jelenti azt, hogy az illető vastagbélrákos. További vizsgálatra, általában kolonoszkópiára van szükség.
Ezért egy olyan reform, amely rövid idő alatt a többszörösére emeli a részvételt, szükségszerűen növeli a további diagnosztikai vizsgálatok számát is.
Ha nincs elegendő kolonoszkópos kapacitás, radiológus, patológus, nővér és megfelelő betegút, akkor a szűrés sikerének következménye új várólista lehet.
A jó nemzetközi programok ezért nem csupán azt mérik, hány meghívót küldtek ki, hanem azt is, hány ember vett részt, milyen gyorsan született eredmény, és pozitív eredmény után mennyi idő telt el a diagnózisig és a kezelés megkezdéséig.
Miért ekkora a tét Magyarországon?
Az OECD 2025-ös országprofiljának egyik legsúlyosabb mondata szerint Magyarország daganatos halálozása 2021-ben továbbra is a legmagasabb volt az EU-ban. Százezer lakosra 310 daganatos haláleset jutott.
A szűrés természetesen nem oldja meg önmagában a magyar daganatos halálozás problémáját.
A dohányzás, az alkoholfogyasztás, az elhízás, a táplálkozás, a környezeti tényezők, valamint az egészségügyi ellátás minősége és gyorsasága legalább ennyire fontos.
És maga a „megelőző szűrés” kifejezés is némi pontosításra szorul. Sok szűrővizsgálat elsősorban nem a betegség kialakulását akadályozza meg, hanem tünetmentes állapotban, korábbi stádiumban fedezi fel azt. A méhnyak- és vastagbélszűrés ugyanakkor valódi megelőző hatással is járhat, mert rákmegelőző elváltozásokat is fel lehet ismerni és kezelni.
A tét tehát nem az, hogy több ember kapjon egy vizsgálatról szóló levelet.
A tét az, hogy a betegség ne akkor kerüljön először az egészségügyi rendszer látóterébe, amikor az embernek már tünetei vannak.
A kormány előtt most két út áll
Lehetséges olyan átalakítás, amelyben lesz országos kampány, ismert emberek elmennek szűrésre, több üzenet érkezik az EgészségAblakba, és néhány év múlva megállapítjuk, hogy a részvételi arány alig változott.
És lehetséges egy másik modell.
Ebben az állam abból indul ki, amit Finnországban, Hollandiában és más jól működő rendszerekben már megtanultak: nem szabad az ember motivációjára bízni mindazt, amit a rendszer automatikusan is elvégezhet helyette.
A jó szűrőrendszer felkutatja a jogosultat. Meghívja. Amennyiben lehet, elküldi neki magát a tesztet. Emlékezteti. Könnyűvé teszi az időpont megváltoztatását. Közel viszi hozzá a vizsgálatot. Bevonja a háziorvost. Külön figyel azokra a településekre és társadalmi csoportokra, ahol alacsonyabb a részvétel. És ha eltérést talál, nem engedi elveszni a beteget a szűrés és a diagnózis közötti úton.
A mai kormányzati bejelentés ezért sokkal jelentősebb lehet annál, mint első hallásra tűnik.
De csak akkor, ha az „átvilágítás és átalakítás” végül nem elsősorban azt próbálja megváltoztatni, hogyan gondolkodjanak az emberek a szűrésről, hanem azt is, hogyan működjön maga a szűrés.
Mert a nemzetközi adatok egyik legvilágosabb tanulsága éppen ez:
ott mennek el sokan szűrővizsgálatra, ahol nehéz kimaradni belőle és nagyon könnyű részt venni benne.
