Hamilton zárt az élen a második szabadedzésen

A második gyakorláson már az az öt versenyző is autóba ült, aki az első tréningen „átadta a helyét” az adott istálló tartalékpilótájának

Forma-1
  • 2026.07.24. - 19:12
Cikk borítókép
Hamilton zárt az élen a második szabadedzésenArtur Widak / NurPhoto / NurPhoto via AFP

A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Ferrari brit versenyzője végzett az élen a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíj pénteki második szabadedzésén a mogyoródi Hungaroringen.

A 41 éves pilóta mögött csapattársa, az első tréningen leggyorsabb kört autózó monacói Charles Leclerc zárt másodikként, a világbajnoki címvédő brit Lando Norris (McLaren) pedig harmadikként.

A második gyakorláson már az az öt versenyző is autóba ült, aki az első tréningen „átadta a helyét” az adott istálló tartalékpilótájának. Ennek megfelelően Valtteri Bottas (Cadillac), Franco Colapinto (Alpine), Oliver Bearman (Haas), valamint Oscar Piastri (McLaren) mellett az összetettben éllovas olasz Andrea Kimi Antonelli (Mercedes) is „belekóstolt” a Hungaroringbe.

Ami az időjárási körülményeket illeti, a levegő a kora délutáni szabadedzéshez hasonló hőmérsékletű volt, az aszfalt azonban csaknem 10 Celsius fokot hűlt, így a gumikezelés szempontjából jelentős volt a változás.

A gyakorlás első felében Hamilton futotta meg a leggyorsabb kört, aztán Colapinto csúszott bele a gumifalba a 14-es - Szisz Ferencről elnevezett - kanyarban, ezért néhány percig állt a tréning. A folytatásban aztán Norris és Max Verstappen (Red Bull) is jobb időt ment Hamiltonnál, majd Leclerc állt az élre, Hamilton viszont javított, s mindössze 37 ezredmásodperccel maradt el csapattársa idejétől. A versenyszimulációs körözés előtt a britek hétszeres világbajnoka aztán még tovább gyorsult, s ezúttal majdnem 1.5 tizedmásodpercet javított Leclerc idején, ezzel pedig az élen zárta az edzést. Antonelli csak a 13. pozícióban fejezte be a gyakorlást, negyedikként Verstappen, ötödikként George Russell (Mercedes), hatodikként Isack Hadjar (Red Bull) végzett.

A Forma-1-es program szombaton 12.30 órakor a harmadik szabadedzéssel folytatódik.

Eredmények, 2. szabadedzés:

--------------------------

1. Lewis Hamilton (brit, Ferrari) 1:18.729 perc

2. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 1:18.877

3. Lando Norris (brit, McLaren) 1:19.228

4. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:19.421

5. George Russell (brit, Mercedes) 1:19.662

6. Isack Hadjar (francia, Red Bull) 1:19.800

7. Liam Lawson (új-zélandi, Racing Bulls) 1:20.041

8. Oscar Piastri (ausztrál, McLaren) 1:20.101

9. Nico Hülkenberg (német, Audi) 1:20.125

10. Arvid Lindblad (brit, Racing Bulls) 1:20.253

11. Gabriel Bortoleto (brazil, Audi) 1:20.474

12. Esteban Ocon (francia, Haas) 1:20.557

13. Andrea Kimi Antonelli (olasz, Mercedes) 1:20.693

14. Pierre Gasly (francia, Alpine) 1:20.816

15. Oliver Bearman (brit, Haas) 1:20.950

16. Alexander Albon (thaiföldi, Williams) 1:20.973

17. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Williams) 1:21.426

18. Valtteri Bottas (finn, Cadillac) 1:21.442

19. Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin) 1:21.719

20. Sergio Pérez (mexikói, Cadillac) 1:21.792

21. Franco Colapinto (argentin, Alpine) 1:22.531

22. Lance Stroll (kanadai, Aston Martin) mért kör nélkül

korábban:

1. szabadedzés:

1. Leclerc 1:19.075 perc

2. Verstappen 1:19.559

3. Hamilton 1:19.618

4. Hadjar 1:19.997

5. Russell 1:20.066

6. Bortoleto 1:20.360

7. Frederik Vesti (dán, Mercedes) 1:20.467

8. Hülkenberg 1:20.623

9. Lindblad 1:20.760

10. Lawson 1:20.866

11. Norris 1:21.024

12. Ocon 1:21.051

13. Alonso 1:21.550

14. Gasly 1:21.704

15. Albon 1:21.819

16. Leonardo Fornaroli (olasz, McLaren) 1:21.890

17. Hirakava Rjo (japán, Haas) 1:22.001

18. Pérez 1:22.089

19. Paul Aron (észt, Alpine) 1:22.168

20. Colton Herta (amerikai, Cadillac) 1:23.118

21. Stroll 1:23.471

22. Sainz 1:23.734

A további program:

-----------------

szombat:

3. szabadedzés 12.30

időmérő edzés 16.00

vasárnap:

futam 15.00

Reklám