Két részre szakadt a legnagyobb lengyel ellenzéki párt, a Jog és Igazságosság (PiS), miután több mint 30 parlamenti képviselő távozott a pártból belső viták miatt - közölte pénteken Jaroslaw Kaczynski pártelnök.
A képviselők távozásának előzménye, hogy csütörtök éjfélkor lejárt a pártvezetés által kiadott ultimátum, amely szerint a párt tagjainak nyilatkozatot kellett aláírniuk arról, hogy nem tagjai semmilyen más külső szervezetnek, máskülönben azonnal kizárják őket. Az ultimátum hátterében az áll, hogy Mateusz Morawiecki, a PiS alelnöke, korábbi kormányfő áprilisban új szervezetet alapított Fejlődés Plusz néven azzal a céllal, hogy megszerezze a jelenlegi jobboldali politikai oldal - azaz a Jog és Igazságosság párt, valamint a szélsőjobboldali Konföderáció és az ultranacionalista Lengyel Korona Konföderációja - tevékenységével elégedetlen választók támogatását. A PiS-t irányító Jaroslaw Kaczynski ugyanakkor a legnagyobb lengyel ellenzéki párt létezését fenyegető lépésként értékelte Morawiecki kezdeményezését a 2027-es parlamenti választás előtt, és az új szervezet életre hívását az ellenzék felaprózását célzó, előre eltervezett összeesküvésnek nevezte.
„A jelenlegi helyzetben nem tudunk másképp tekinteni az új szervezetre, mint a párt megosztására irányuló terv részként” - jelentette ki pénteken Kaczynski újságírók előtt. Hozzátette: a háttérben zajló tárgyalásokon igyekeztek a Morawiecki vezette csoportnak jelentős engedményeket tenni, már nem ragaszkodtak volna a Fejlődés Plusz teljes feloszlatásához, csak annyit kértek, hogy a szervezet a választásokig függessze fel a tevékenyégét, de erre sem voltak hajlandók.
Jaroslaw Kaczynski a PiS-ből pénteken távozó képviselők pontos számát nem tudta megmondani, illetve nyitva hagyta azt a kérdést is, hogy Mateusz Morawiecki a távozók között van-e.
A 2023 októbere óta ellenzékben politizáló PiS belső vitáinak része volt az is, hogy a pártelnök márciusban a keményvonalas jobboldalinak tartott Przemyslaw Czarneket választotta a párt miniszterelnök-jelöltjének a 2027-es választásra, abban bízva, hogy ezzel szavazókat csábíthat át jobboldali radikális pártoktól. Morawiecki nem értett egyet a kormányfőjelölt személyével, és a Fejlődés Plusz megalapításakor azzal érvelt, hogy a PiS-nek inkább újra egy nagy jobbközép pártként kellene pozicionálnia magát.







