Az utóbbi időben a nyugati sajtó szinte másról sem szól, mint arról, hogy Ukrajna megfordította a háború menetét az orosz hátország elleni, tagadhatatlanul hatásokkal járó csapásokkal. A híreik szerint ezzel egy olyan irányt szabott a konfliktus menetének, amely egyértelműen és fenntartható módon a számára kedvező, és Oroszország számára hátrányos.
A fősodratú, globalista sajtóban visszatérő állításokkal kapcsolatban a problémát az jelenti, hogy már többször láttunk, hallottunk ilyen kijelentéseket, úgy az orosz, mind az ukrán hivatalos sajtó részéről, mondjuk háborús propagandájában. És egyik sem bizonyult valósnak.
Mivel azonban egy háború esetében a mérhetetlen mérésével próbálkozik szinte mindenki, érdemes egy pár gondolatot szentelni ennek a témakörnek. A háború maga az emberiség legösszetettebb vállalkozása, és egyben a legnagyobb pusztítással járó, mondjuk ki nyugodtan, legvéresebb és legkegyetlenebb vállalkozása is. Vannak elemei, amelyek egyértelműen a társadalomtudományok körébe tartoznak, legyen szó a csapatpszichológiáról, a vezetésről, vagy éppen az előre nem látható változókkal való zsonglőrködésről. Ezen tényezők a hasonló felkészültségű hadvezérek közül egyeseket legendás alakokká tettek, másokat véreskezű hentesekké silányítottak.
Persze vannak a háborúnak kalkulálható, a természettudományok körébe tartozó szempontjai is. Ilyen a logisztika és a statisztika. Mindettől függetlenül azon törekvések, amelyek lényegében már a vietnámi háború óta meghatározzák a nyugati világ gondolkodását, azaz a háború mérhetővé tétele, kudarcra vannak ítélve. Ilyenek a később zenekarrá is nemesült „bodycount”, azaz az ellenséges halottak számolása. A csinos, sőt szexi táblázatokba rendezett, színes, vonzó grafikonokkal ábrázolt területi nyereségek és a veszteségek összehasonlítása. Az egész véres konfliktus, egy cég vezetésében alkalmazott kimutatásokra való degradálásra súlyos és alapvető tévedéseket rejt magával.
Az első veszélyre egy olyan jelentéktelen és ismeretlen hadvezér mondása hívja fel a figyelmet, akit úgy hívtak, hogy Bonaparte Napóleon. Szerinte a háborúban „a morális és fizikai tényezők aránya 3 az 1-hez”. Ezek a mérhetetlen tényezők azonban napjaink számmisztikalázában égő világában nem érthetőek, hiszen nehezen mérhetőek. Így marad a számokkal való zsonglőrködés, amelyekben viszont a Churchillnek tulajdonított, statisztikáról szóló kijelentés alapján csak akkor bízhatunk, ha magunk hamisítottuk.
Visszatérve a kiinduló gondolathoz, ha szigorúan vesszük, a háború korábbi időszakaiban egy-egy alkalommal sikeresen végrehajtott orosz hátország elleni ukrán támadások aránya 2026 nyarára valóban többezer százalékosan növekedett. Kőolajfinomítók és tartályok lángoltak látványosan, és bizony több helyen sorba kellett állni benzinért Oroszország szerte.
Ez azonban önmagában pont úgy semmit nem jelent, mint az a tény sem, hogy hány kilőtt, vagy megrongálódott harcjárművet vélnek azonosítani a sok esetben nyugati titkosszolgáltok által finanszírozott különböző blogok, illetve think-tankek, azaz elemző intézetek. Ugyanis nem az a kérdés, hány jármű semmisült meg, hanem hogy ezzel - a szállítások és a javítások figyelembevételével – csökkent-e, vagy nőtt az adott fegyveres erő ereje. Azok a támadások, amelyek Oroszországban sokak által tagadottan, mégis érzékelhető módon fennakadásokat okoztak az üzemanyag ellátásban, nem jelentik a háború végét.
Az ukrán oldal helyzetét sem lehet pontosan meghatározni. Mindkét oldal állított fel új katonai egységeket például. De hogy mennyire vannak ezek feltöltve katonával és felszereléssel, milyen a kiképzettségük, arról legfeljebb a katonai titkosszolgálatok minősített adatai adhatnak felvilágosítást. Tagadhatatlan, hogy naponta kerülnek fel új videók az ukrán kényszersorozás brutalitásáról. De ettől még a frontvonal kitart, a védelmi szakaszok összeomlása is ritka, és tartós orosz előkészítés előzi meg őket.
Költségesebbé vált Oroszország számára a háború megvívása a csapások nyomán, az biztos, de a jelek szerint még mindig messze van attól az ingerküszöbtől, amely a nyugati sajtó állításait visszaigazolná. És ebben miért vagyok olyan biztos? Azért, mert azok a jelenetek, amelyek Ukrajnában most már naponta láthatunk, legyenek akár a kényszersorozásokkal, akár az ez ellen szervezett tüntetésekkel, vagy a menekülő lakosággal kapcsolatosak, azokat utoljára Oroszországban 2022 őszén a részleges sorozás elrendelésekor láthattuk. Nem látni tartós ellátási problémákat, és az adott régiók kormányzóinak internetszolgáltatással kapcsolatos túlreagálásait az amúgy ellenőrzött orosz sajtóban is bőven kitárgyalták.
De ilyen ez a világ. Szinte semmit sem lehet biztosnak tekinteni, a pártatlan sajtó gyakorlatilag megszűnt, sőt az elfogulatlan elemzések is nagyrészt, így mindenki az ilyen közvetett bizonyítékok alapján próbál meg a valós helyzetről tájékozódni. Szóval amíg ilyen híreket nem hallani Oroszországról, addig nem lehet fordulatról beszélni. Sőt, ha Ukrajnát nézzük, a látható problémák ott sem okoztak jelentős változásokat. És ez még a világot gyerekes módon jókra és rosszakra felosztó gondolkodásban is úgy fogalmazható meg egyik sokat használt mondásommal: „Nem szép, nem jó, nem erkölcsös. De ez van.” Tehát a hamis várakozások ellenére marad, ami volt, lassú, de fokozatos orosz előrenyomulás és felőrlés.
