Az iszlám politikai térnyerése Európában címmel készített összefoglaló tanulmányt a Migrációkutató Intézet. A tanulmány célja a nyugat-európai muszlim közösségek érdekérvényesítési, illetve beilleszkedési stratégiáinak megvizsgálása, továbbá a kisebbségben élő muszlimok számára folyamatosan fejlődő vallásjogi útmutatások tanulmányozása.
A Migrációkutató Intézet tanulmánya megállapítja, hogy a nyugat-európai politikai elit egy részének a muszlim közösségekkel kötött, kölcsönös érdekeket figyelembe vevő szövetsége valójában az „egyik színtere az iszlám európai térhódításnak, amelyet a demográfiai trendekre, a muszlim identitás és politikai öntudat megerősödésére, valamint a migrációnak köszönhető szinte folyamatos utánpótlásra való tekintettel nem lehet immár pusztán elszigetelt jelenségként értelmezni”. Az elemzők hangsúlyozzák: az európai muszlim érdekérvényesítés leghatásosabb módja a bevett pártok színeiben történő politizálás.
A Migrációkutató Intézet tanulmánya a szakirodalomból kiindulva több módját azonosította be a muszlim beilleszkedési stratégiának. Eszerint három fő beilleszkedési stratégiát lehet felvázolni: az adaptív muszlimok, akik nem gyakorolják a vallásukat, viszont saját bevallásuk szerint kialakítanak egy személyes kapcsolatot Istennel; a konzervatívok, akik ellenzik a „nyugati” életvitelt, de a demokrácia kínálta lehetőségeket felhasználják saját ideológiájuk terjesztésére; illetve azok, akik egy olyan jellegű integrációt tűznek ki célul, amely garantálja a személyes és a kollektív vallásgyakorlás lehetőségét a közösség tagjainak.
A muszlim bevándorlók mögött álló szervezeti háttért elemezve az Intézet megállapította, hogy a jelentős muszlim bevándorló közösségeknek otthont adó országokban általában 3-4 befolyásos muszlim szervezet működik, amelyek élénk érdekérvényesítő tevékenységet folytatnak és komoly politikai kapcsolatrendszerrel rendelkeznek. „A szervezetek között a legbefolyásosabb az egyiptomi gyökerű, napjainkra globális hálózattá alakult Muszlim Testvériség. Ezen szervezetek alapvető célja, hogy a muszlim közösségekben kialakítsanak és megőrizzenek egy erősen politizált muszlim identitást, ám ezzel párhuzamosan úgy pozicionálják magukat a véleményformálók és a kormányzati szervek előtt, mint a muszlim közösségek első számú képviselője és szervező ereje” - emelik ki a kutatók, hozzátéve: a Muszlim Testvériséghez kapcsolódó szervezetek az uniós intézményekben, mint például az Európai Parlamentben is, élénk lobbitevékenységet folytatnak, és együttműködésbe kezdtek különböző európai szövetségekkel és szervezetekkel, amelyek elsősorban gazdasági, szociális és emberjogi kérdésekkel foglalkoztak.
A muszlim hátterű bevándorlás és a hagyományos nyugati pártcsaládok kapcsolatát elemezve a tanulmány megállapítja, hogy a bevándorló közösségeket hagyományosan is az elsősorban alsó-középrétegek körében népszerű munkás- és szociáldemokrata pártok igyekeztek megszólítani. „Az elmúlt években több európai országban érezhető volt bizonyos ideológiai és strukturális válság e pártok körében, ami népszerűségük jelentős csökkenéséhez vezetett az őshonos szavazók körében. Ennek következtében jöhettek létre bizonyos értelemben vett kölcsönös érdekek mentén haladó megállapodások, amelyek összekapcsolják a szavazókat toborozó politikusokat és pártjaikat a nagyobb társadalmi-politikai befolyásra törekvő muszlim közösségekkel” - emeli ki a Migrációkutató, hozzátéve: az elmúlt évtized franciaországi, németországi és nagy-britanniai választásai bizonyítják, hogy Nyugat-Európa országaiban a muszlim szavazók megnyerése immár fontos eleme a kampánystratégiáknak.
A jobbközép pártok általában óvatosabb bevándorláspolitikát hirdetnek, a juttatásokat több feltételhez kötik, és erősebben hangsúlyozzák a biztonsági szempontokat, ám politikájuk a gyakorlatban nem különbözik markánsan a baloldali pártokétól, amint ezt a német CDU/CSU koalíció migrációs politikája is tükrözi: a különbség inkább az intézkedések indoklásában, nem pedig a döntésekben van. „Abban a reményben, hogy szorosabb felügyelettel leleplezhetőek és megelőzhetőek a szélsőséges tendenciák, Franciaországban, Németországban és Olaszországban éppen a jobbközép vezető politikusai voltak azok, akik egyezményeket kötöttek a magukat mérsékeltnek valló iszlamistákkal” - emelik ki a kutatók.
Tekintettel arra, hogy a muszlim hátterű bevándorlók jelentős része körében továbbra is központi szerepet tölt be a hit, az Intézet tanulmánya szerint kulcsfontosságú a vallásjogászok tanítását is figyelembe venni az integráció korlátainak számbavétele közben. A muszlim vallásjogászok többsége ugyanis úgy véli, hogy a befogadó országok politikai erőviszonyainak alakítása, azaz a választási részvétel és tudatos szavazói magatartás kötelező a muszlimok számára. „A vallásjogászok kijelentései alapján egyértelmű, hogy a befogadó társadalmak tagjaival és intézményeivel kialakított kapcsolatot kizárólag az iszlám és a muszlimok aktuális érdekei szerint kell kialakítani. Ezen logika alapján az együttműködést a magasabb rendű cél, a muszlim közösség java és az iszlamizálás vezérli. A befogadó társadalmak iránti kötődés és hűség soha nem múlhatja felül a muszlim közösség iránti elsődleges és a kibocsátó országok iránti másodlagos lojalitást. Ugyancsak vallási kötelességként definiálják azt, hogy politikai szerepvállalással vagy a muszlim érdekek képviseletére hajlandó nem muszlim politikusok támogatásával a befogadó országok demokratikus jogrendje és intézményrendszere által garantált mozgásteret kihasználják” - olvasható a Migrációkutató tanulmányában.
