Szokás szerint Magyar Péter napirend előtti felszólalásával kezdődött az Országgyűlés ülése, majd a képviselők kijelölték Forsthoffer Ágnes helyettesét, hiszen az új köztársasági elnök beiktatásáig a házelnök látja el az államfői feladatokat.
A miniszterelnök szerint a történelmünk legnagyobb eredményei akkor születtek, amikor a magyarok megtalálták a közös nevezőt. Mint mondta, ilyen volt a reformkor, vagy az '56-os forradalom. De ide sorolta a NATO- és az EU-csatlakozást is.
– A hazáért végzett munka nem követel véleményazonosságot. A nemzeti egység soha nem jelentette a viták eltűnését. A történelmünk nagy alakjai mindig keményen vitáztak egymással – fogalmazott. Hozzátette: szerinte most is ilyen pillanatban vagyunk, mert egy korszak lezárult, és „rajtunk múlik, milyen országot építünk”.
Megismételte azt a meggyőződését, hogy a választók rendszerváltásra szavaztak. Majd kiemelte, hogy az Orbán-kormány a megítélése szerint súlyos örökséget hagyott az utódjára, ami hatalmas munka elé állít mindenkit.
– A magyar érdek első feltétele a tisztességes és működő állam. Olyan intézményekre és hatóságokra van szükség, amelyek a törvényt, a közvagyont és az állampolgárokat védik – mondta.
A második érdeknek azt nevezte, hogy olyan beruházások érkezzenek Magyarországra, amelyek nem veszélyeztetik a környezetet, tiszteletben tartják a munkavállalók jogait. Hozzátette: emellett olyan politikára van szükség, amely megerősíti a kis- és közepes vállalkozásokat, és ezeken keresztül is itthon tartja a fiatalokat, megadva nekik a boldogulás lehetőségét.

Hangsúlyozta: olyan törvényeket fognak elfogadni, amely rákényszeríti a nagyvállalatokat a szabályok betartására.
Ezek után felhánytorgatta, hogy Szijjártó Péter a BYD-nél vállalt munkát, és azt ígérte, hogy minden ügyet át fognak világítani, amelyhez a volt külgazdasági miniszternek köze volt.
Aztán a harmadik érdekre térve azt mondta, az a tudás. Ennek megfelelően olyan oktatási és családtámogatási rendszert akarnak, amelyek mindenkinek azonos feltételeket teremtenek.
A negyedik magyar érdek a „biztonságos, emberhez méltó mindennapi élet”. – Azért kell dolgoznunk minden nap, hogy javuljon az egészségügy, legyen biztosítva a lakhatás, legyenek erős önkormányzatok és működő közszolgáltatások – mondta.
További érdeknek nevezte az euroatlanti szövetséget, a határon túli magyarok képviseletét és a nemzeti egység megteremtését.
A következőkben felidézte Göncz Árpád megválasztását, ami az MDF-SZDSZ paktum része volt, és kitért arra, hogy az őt követő államfők is pártok, politikai alkuk jóvoltából nyerték el a megbízatásukat. Ezzel a gyakorlattal Magyar Péter szerint szakítani kell, ugyanakkor természetesnek nevezte, hogy nem lesz olyan köztársasági elnök, aki mindenkinek tetszik. Ettől függetlenül – fűzte hozzá – még érdemes, sőt, szükséges is vitázni arról, ki lenne jó államfő.
Kiemelte: az ország történelmi esélyt kapott arra, hogy mindent megváltoztasson. Szerinte a múlt egyik hibája az volt, hogy hivatásos politikusok vezették az országot, és azt hangoztatta, hogy bárki alkalmas lehet az államfői pozíció betöltésére végzetségtől vagy nemtől függetlenül – csak az számít, hogy szeresse Magyarországot.
Toroczkai László (Mi Hazánk) válaszában azt nehezményezte, hogy Magyar Péter már vasárnap bejelentette: felkéri Polgár Juditot. Tehát semmiféle közösgondolkodás, vita, társadalmi egyeztetés nem lesz a köztársasági elnök személyéről. Szóba hozta azt is, hogyan viselkedett a miniszterelnök a házbizottság ülésén, ahol azzal fenyegette a képviselőket, hogy 12-ről 8 évre csökkentik a mandátumkorlátot, és elveszik a képviselők mobiltelefonját, amikor belépnek az ülésterembe. Majd számon kérte a kormányon, hogy szinte semmit nem teljesített a kampányban azonnaliként hirdetett ígéreteiből.
Rétvári Bence (KDNP) Novák Katalin beiktatását idézte fel, amin Magyar Péter egy fotó tanúsága szerint állva tapsolt. Majd ő is szóba hozta, hogy szombaton a miniszterelnök széleskörű társadalmi egyeztetést ígért, vasárnap viszont már bejelentette, hogy Polgár Judit köztársasági elnökké választását támogatja, ami még a tiszásokat is megosztotta. Ezek után számon kérte Magyar Péteren azt a stílust, amivel az ellenzéki képviselőket kezeli. Felidézte az elmúlt 16 év sikereit is, megjegyezve, hogy 14 éven át Magyar Péter is támogatta az Orbán-kormányokat.
Bóka János (Fidesz) azt emelte ki, hogy „nem tiszta lappal indulunk, hanem Tisza-lappal”, ugyanis az alaptörvény 17. módosítása mindent megváltoztatott, töréspontot hozott a magyar demokrácia történetében, a jogállamiság ezzel megszűnt. Jelezte, hogy a következő napokban több beadvánnyal fognak fordulni az Alkotmánybírósághoz. Hangsúlyozta: bárkit is választ meg a kétharmados többség, nem lesz legitimációja.
Bujdosó Andrea (Tisza) szerint a Tisza Párt képviselői az egész nemzetet képviselik, szemben az ellenzékkel, majd arról beszélt, hogy Sulyok Tamás méltatlan volt a tisztégéhez, és ismét elismételte, hogy április 12-én az emberek rendszerváltásra szavaztak. Majd közölte, hogy a Tisza-frakció egyhangú álláspontja szerint Polgár Judit tökéletes államfőjelölt.
Magyar Péter viszontválaszában azt hangsúlyozta, hogy a kormány több adót eltörölt, köztük az ebadót. Majd leszögezte, hogy meg fogják szüntetni a bizalmi vagyonkezelők adóelkerülési lehetőségeit.
Toroczkai László (Mi Hazánk) napirend előtti felszólalásában a korrupciós ügyekkel és a végrehajtási visszaélésekkel foglalkozott, és megkérdőjelezte, hogy a hatóságok valóban függetlenül fognak eljárni a jövőben. Szóba hozta a személyes jogalkotást, és Magyar Péter egy lakásának korábbi eladását is.

Magyar Péter viszontválaszában az 1989-es négy igenes népszavazásról beszélt. Majd azt állította, hogy náluk sok név pörgött, és valódi vita folyt leendő a köztársasági elnök kiválasztásáról.
Máthé Zsuzsa (KDNP) az eutanáziáról beszélt, amit most legalizáltak Franciaországban, és aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy ez Magyarországon is megtörténhet.
Magyar Péter erre arról beszélt, hogy Pócs János kamerázik, az eutanáziáról pedig majd a magyar nép dönt.
Szűcs Gábor (Fidesz) a miniszterelnök és a képviselők mandátumkorlátozásáról, valamin a Szakács István elleni eljárásról beszélt. Szerinte Magyar Péter célja a demokrácia felszámolása, a politikai ellenfelek ellehetetlenítése. Szóba hozta Sulyok Tamás és több alkotmánybíró leváltását is, ami szerinte illegitim lépés volt a kormány részéről.
Velkey György (Tisza) arról beszélt, hogy Szijjártó Péter BYD-s állásával szerinte világossá vált, kinek az érdekében tevékenykedett a volt miniszter az elmúlt években. Aztán a szemére vetette a moszkvai kapcsolatait is.
Magyar Péter azt válaszolta, hogy a nemzetbiztonsági bizottságnak visszamenőleg is meg kell vizsgálnia Szijjártó Péter tevékenységét. Majd arról beszélt, hogy a legfőbb ügyészt is el kell mozdítani a pozíciójából, és felszólította Forsthoffer Ágnest, hogy az elnöki jogkör gyakorlójaként terjesszen be egy erre vonatkozó javaslatot a Ház elé.
Ezek után a házelnök helyettesítésére megválasztották Hallerné Nagy Anikót (Tisza).







