Argentin idő szerint is már lassan hajnalodott, amikor szurkolók tízezrei lepték el Buenos Aires egyik legforgalmasabb pontját, a Plaza de la Repúblicát. Az obeliszk környéke gyakran politikai demonstrációk, tüntetések színtere, most a nép „csak” ünnepelt.
Argentína válogatottja 1–0-ra legyőzte Brazíliát a 2020-ról 2021-re halasztott Copa América döntőjében. A külföldiek számára – egyetlen, az 1950-es világbajnoki címről döntő találkozó kivételével, azon Uruguay 2:1-re nyert a brazilok ellen – tétmérkőzésen „bevehetetlen” Maracanában, Rio de Janeiróban.
Hogy mit jelent az argentinoknak ez a győzelem? Némi túlzással: mindent. Vagy talán túlzás nélkül. Elég csak beleolvasni a legfontosabb politikai napilap, a La Nación vezércikkébe: „Argentína bajnok! Egy olyan bátor csapat született, amely egy felejthetetlen éjszaka alatt megváltoztatta a történelmet. Egy éjszaka dicsősége huszonnyolc éven keresztül tartó csalódást temet el. Igen, lehetséges volt. Valóban. Kezünkben a Copa, s ez megvalósítja a sok beteljesületlen álmot. Az 1993-as Copa América-címet nem kell többé ismételgetni, mint egy litániát. Itt vannak az örökösök, a férfiak, akik új hegemóniát alapítottak, akik elrettentették a szellemeket, és eltemették az átkot. Labdarúgók, akik arra használták a lábukat, a fejüket és a szívüket (a nagyon nagy szívüket), hogy egy új korszak kezdődjön: Argentína bajnok. Neymar Brazíliája ellen és a Maracanában.”
A 21. század sajátossága, hogy egy nagy sportsiker után azonnal megjelennek a mémek – nincsen ez másképpen most sem. Az Olé,az argentinok kedvelt sportnapilapja is közölt egyet, ezen Lionel Messi néz le a Krisztus-szobor helyéről, a Corcovadóról. (Mint hajdanán Ronaldo, a Fenomén…)
Messi természetesen kulcsfigurája volt a győzelemnek. Nem a döntő volt a legjobb mérkőzése, csapattársai közül többen is jobb osztályzatot kaptak nála az Olétól (Emíliano Martínez 9 – Montiel 9, Romero 8, Otamendi 9, Acuna 7 – Di María 9, De Paul 10, Paredes 7, Lo Celso 7 – Lautaro Martínez 7, Messi 7, a cserék közül Rodriguez 6, Tagliafico 7, Pezzella 6, González 6, Palacios 6), de szerepe elvitathatatlan a tornán, megválasztották a legjobb játékosnak, és társgólkirály lett a kolumbiai Luís Diazzal.
Ráadásul az érdemeit csak növeli, hogy – ahogyan azt Lionel Scaloni szövetségi kapitány elárulta – az elődöntőben és a brazilok ellen is sérülten játszott. „Ha tudnák, milyen állapotban játszott, még jobban szeretnék őt. Soha nem lehet nélkülözni egy olyan játékost, mint ő, még akkor sem, ha nincs tökéletes állapotban” – mondta Scaloni.
Az éppen klub nélküli Messi 151. alkalommal lépett pályára hazája válogatottjában, természetesen, noha volt korábban junior világbajnok és olimpiai bajnok is, az első nagy tornáját nyerte az Albicelestével. Sok csalódás után, olyan vereségeket követően, amikor komolyan fontolgatta a válogatottól való búcsúját. „Végül nem dobta be a törölközőt, és sikerrel járt.
Minden idők legjobb futballistájáról beszélünk, és mindenki tudta, mennyire fontos számára, hogy bajnok legyen a válogatottal. Örökké hálás leszek neki és a csapattársainak” – mondta Scaloni, aki játékosként ugyancsak volt junior világbajnok, de összességében ez pályafutása legnagyobb sikere.
Argentína 1993-ban Ecuadorban nyert ezt megelőzően utoljára nagy tornát, azóta 18 sorozatban nem tudott nyerni, ebben benne vannak vb-k, Copa Américák, Konföderációs Kupák. Elveszítette az 1995-ös Fahd király-kupa döntőjét (a Konföderációs Kupa elődjét), aztán Brazília ellen a 2004-es Copa, a 2005-ös Konfederációs Kupa és a 2007-es Copa döntőjét is. Elbukta 2014-ben a világbajnoki aranycsatát a németek ellen, valamint 2015-ben és 2016-ban Chile ellen újra csak a Copát.
Hét elveszített finálé után nyert vasárnap hajnalban. Pablo Aímarnak a tizenhat évvel ezelőtti, a Konföderációs Kupa 4–1-re elveszített döntőjében elért találata után ez volt az első gól, amelyet az argentinok egy felnőtt torna döntőjében lőtték. Ötszáz játékperc után Ángel Di María talált a kapuba, aki 2008-ban az olimpiai aranyérmet is megszerezte az argentinoknak egy 1–0-ra megnyert mérkőzésen Pekingben.
