A gátlástalan hatalmi játszmák miatt megoldhatatlannak tűnnek az ellentétek a különböző országok és nézetek között, továbbá a világszerte meglévő, szinte a Föld teljes lakosságát érintő problémákra sincsenek megoldást ígérő javaslatok. Vagy ha vannak, azokat villámgyorsan lesöprik, sőt elhallgatják a világ fura urai. Lehetőleg olyan urak, avagy hölgyek, akiknek többségét senki, soha nem választotta meg, mégis fennen hirdetik a demokráciát, mert valahogy „tűzközelbe” kerültek.
Ettől kezdve aztán már lehet nekik gátlástalanul hazudni, ferdíteni, rágalmazni. Ha csak az elmúlt pár nap egyetlen újságját lapozzuk át, már akkor bizonyossá válik, hogy az ellentétes szándékok miatt a gondok megoldására tett javaslatok nem érhetnek célba. Már csak azért sem, mert még mindig mindent ural a pc, azaz a politikailag korrekt kommunikáció álságos követelménye, s emiatt még mindig elhallgattatják a más véleménnyel bíró embereket, a legdurvább módon kirekesztve a társadalom életéből a másként gondolkodókat.
Vegyük január utolsó napjának híreit! A reggeli magyar jobboldali újságokból megtudhattuk, hogy a csekély számú résztvevő miatt végképp érdektelenségbe fulladt az előző napi brüsszeli európai parlamenti vita a magyarországi jogállamiság helyzetéről, ám a napközben megjelenő külföldi híradások már azt harsoghatták, hogy az Európai Bizottság osztja a jogállamiság magyarországi helyzetével kapcsolatos aggályokat, mert bizony országunkban egyre súlyosabb válságban van a demokrácia. Hogy miért, arról konkrét példákat, bizonyítékokat nem közöltek. Így a legkönnyebb vádaskodni, pontosabban rágalmazni.
Egy másik cikkben arról olvashattunk, hogy Európa biztonsága jelentősen romlott, s a magyar szakemberek szerint erre nem lehet Európa vezetőinek rutinszerűen reagálni. Márpedig – mint ahogy ugyanebben az újságban olvasható – Európa vezetői ugyanúgy reagáltak, mint eddig. Például a több mint egy hete negyvenhét migránssal a fedélzetén veszteglő mentőhajó utasait végül hét európai ország „osztja el” egymás között. Jó sokáig gondolkodhattak, hogy végül ugyanazt tegyék „rutinszerűen”, mint eddig. Továbbra sincs tehát új megoldás a nap alatt.
S egy újabb hír, távolabbról. Azt is olvashattuk, Venezuela felett gyűlnek a viharfelhők. Az újságolvasó tudja, bizony már régóta gyűlnek, pontosabban már réges-régen ott vannak. Az Egyesült Államok ez idő tájt egy önjelölt fiatal politikust támogat, aki ideiglenes elnökké nyilvánította magát. S a cikkből megtudhatjuk, a világ kettészakadt Venezuela kapcsán, és a nagyhatalmak már felsorakoztak jelöltjeik mögött. Mit mondjunk? Ez is „rutinszerűnek” nevezhető cselekedet, ám hogy a gondok Venezuelában ettől a „felsorakozástól” bármily mértékben is megoldódnának, kötve hiszem.
Folyik tehát az álságos hatalmi játszma a fejünk felett, nem is sorolom tovább január utolsó napjának az újságok által is világgá kürtölt témáit. Azt azért hozzáteszem, a világ gondjait eddig jórészt fegyverekkel próbálták megoldani, persze nem tudták, a gondok maradtak, a győztesnek viszont többnyire jobban ment a dolga, mint korábban, így egy ideig csönd lett. Gondolom, az világos, hogy a fentebb idézett mindegyik téma a globalista érdekek és a nemzetállamok megmaradása mellett voksolók tábora közötti ellentétet jelzi. Immáron hosszú idők óta így éljük mindennapjainkat, és nem vagyunk túl boldogok ettől.
Sajnos nem hallgatunk – sose hallgattunk – váteszeinkre. Nem téma mostanság Csurka Istvánt idézni, de ajánlhatom, vegyék kézbe írásait! Elképesztő, milyen pontosan látta a jövőt. Nem hittek neki. Mint ahogy nem hittek több olyan jó szándékú és okos embernek sem, aki megpróbált időben figyelmeztetni mindarra a veszélyre, amit szakmai tapasztalatai alapján pontosan látott. Ilyen volt például Síklaky István közgazdász is, a rendszerváltozás időszakának ismert közszereplője. Ő már sajnos nem él. A minap kezembe került Kitörés című kiadványa, amely egy sorozat volt, s amelyben Síklaky az EU-csatlakozást úgy jellemezte, mint „út a nemzethalál felé”. Nos, lehet vele vitatkozni, de a fősodratú médiában nemigen próbálta ezt meg senki. Elhallgatták.
Idézek tőle még pár mondatot a 2001. évi kiadványából. „A belépés után még csak nem is Brüsszel fog diktálni, a magyar országgyűlés minden beleszólási lehetősége nélkül, hanem a frankfurti Európai Központi Bank, mégpedig nyilván szoros összhangban a londoni Cityvel és a New York-i Wall Streettel, amelyek mindnyájan a mögöttük uralkodó névtelen nemzetközi pénzoligarchia végrehajtó intézményei. Ettől az EU-tól várnánk a tiszta és erkölcsös Magyarországot?”
Ugyanebbe a Kitörés című kiadványba e lap máig megbecsült szerzője, Lóránt Károly közgazdász is írt. Kitűnő és akkoriban igencsak felvilágosítónak számító gondolatokat, tényeket. Például: „A világot néhány száz, soha erre a funkcióra meg nem választott és demokratikusan el nem számoltatható ember irányítja.” Valamint: „Magyarországon a német bérek 1/7-éért lehet autókat gyártani, tehát a német autószerelő üzemek egy része hatszáz-nyolcszáz kilométerrel keletebbre települ.”
Nos, nem tudom, ki várt az EU-tól tiszta erkölcsöt, ki nem, de mára már napnál világosabb, tőlük nem várhattunk. Síklaky az EU-ba való belépésről, a népszavazásról pedig csak annyit mondott: „Az eldöntendő kérdést Petőfi fogalmazta meg: Rabok legyünk, vagy szabadok / Ez a kérdés, válasszatok!” Választottunk.
S hogy szabadok lennék, abban nem kevesen kételkedünk. Miért is nem beszélgettünk és beszélgetünk többet váteszeink megfontolandó gondolatairól?
Ettől kezdve aztán már lehet nekik gátlástalanul hazudni, ferdíteni, rágalmazni. Ha csak az elmúlt pár nap egyetlen újságját lapozzuk át, már akkor bizonyossá válik, hogy az ellentétes szándékok miatt a gondok megoldására tett javaslatok nem érhetnek célba. Már csak azért sem, mert még mindig mindent ural a pc, azaz a politikailag korrekt kommunikáció álságos követelménye, s emiatt még mindig elhallgattatják a más véleménnyel bíró embereket, a legdurvább módon kirekesztve a társadalom életéből a másként gondolkodókat.
Vegyük január utolsó napjának híreit! A reggeli magyar jobboldali újságokból megtudhattuk, hogy a csekély számú résztvevő miatt végképp érdektelenségbe fulladt az előző napi brüsszeli európai parlamenti vita a magyarországi jogállamiság helyzetéről, ám a napközben megjelenő külföldi híradások már azt harsoghatták, hogy az Európai Bizottság osztja a jogállamiság magyarországi helyzetével kapcsolatos aggályokat, mert bizony országunkban egyre súlyosabb válságban van a demokrácia. Hogy miért, arról konkrét példákat, bizonyítékokat nem közöltek. Így a legkönnyebb vádaskodni, pontosabban rágalmazni.
Egy másik cikkben arról olvashattunk, hogy Európa biztonsága jelentősen romlott, s a magyar szakemberek szerint erre nem lehet Európa vezetőinek rutinszerűen reagálni. Márpedig – mint ahogy ugyanebben az újságban olvasható – Európa vezetői ugyanúgy reagáltak, mint eddig. Például a több mint egy hete negyvenhét migránssal a fedélzetén veszteglő mentőhajó utasait végül hét európai ország „osztja el” egymás között. Jó sokáig gondolkodhattak, hogy végül ugyanazt tegyék „rutinszerűen”, mint eddig. Továbbra sincs tehát új megoldás a nap alatt.
S egy újabb hír, távolabbról. Azt is olvashattuk, Venezuela felett gyűlnek a viharfelhők. Az újságolvasó tudja, bizony már régóta gyűlnek, pontosabban már réges-régen ott vannak. Az Egyesült Államok ez idő tájt egy önjelölt fiatal politikust támogat, aki ideiglenes elnökké nyilvánította magát. S a cikkből megtudhatjuk, a világ kettészakadt Venezuela kapcsán, és a nagyhatalmak már felsorakoztak jelöltjeik mögött. Mit mondjunk? Ez is „rutinszerűnek” nevezhető cselekedet, ám hogy a gondok Venezuelában ettől a „felsorakozástól” bármily mértékben is megoldódnának, kötve hiszem.
Folyik tehát az álságos hatalmi játszma a fejünk felett, nem is sorolom tovább január utolsó napjának az újságok által is világgá kürtölt témáit. Azt azért hozzáteszem, a világ gondjait eddig jórészt fegyverekkel próbálták megoldani, persze nem tudták, a gondok maradtak, a győztesnek viszont többnyire jobban ment a dolga, mint korábban, így egy ideig csönd lett. Gondolom, az világos, hogy a fentebb idézett mindegyik téma a globalista érdekek és a nemzetállamok megmaradása mellett voksolók tábora közötti ellentétet jelzi. Immáron hosszú idők óta így éljük mindennapjainkat, és nem vagyunk túl boldogok ettől.
Sajnos nem hallgatunk – sose hallgattunk – váteszeinkre. Nem téma mostanság Csurka Istvánt idézni, de ajánlhatom, vegyék kézbe írásait! Elképesztő, milyen pontosan látta a jövőt. Nem hittek neki. Mint ahogy nem hittek több olyan jó szándékú és okos embernek sem, aki megpróbált időben figyelmeztetni mindarra a veszélyre, amit szakmai tapasztalatai alapján pontosan látott. Ilyen volt például Síklaky István közgazdász is, a rendszerváltozás időszakának ismert közszereplője. Ő már sajnos nem él. A minap kezembe került Kitörés című kiadványa, amely egy sorozat volt, s amelyben Síklaky az EU-csatlakozást úgy jellemezte, mint „út a nemzethalál felé”. Nos, lehet vele vitatkozni, de a fősodratú médiában nemigen próbálta ezt meg senki. Elhallgatták.
Idézek tőle még pár mondatot a 2001. évi kiadványából. „A belépés után még csak nem is Brüsszel fog diktálni, a magyar országgyűlés minden beleszólási lehetősége nélkül, hanem a frankfurti Európai Központi Bank, mégpedig nyilván szoros összhangban a londoni Cityvel és a New York-i Wall Streettel, amelyek mindnyájan a mögöttük uralkodó névtelen nemzetközi pénzoligarchia végrehajtó intézményei. Ettől az EU-tól várnánk a tiszta és erkölcsös Magyarországot?”
Ugyanebbe a Kitörés című kiadványba e lap máig megbecsült szerzője, Lóránt Károly közgazdász is írt. Kitűnő és akkoriban igencsak felvilágosítónak számító gondolatokat, tényeket. Például: „A világot néhány száz, soha erre a funkcióra meg nem választott és demokratikusan el nem számoltatható ember irányítja.” Valamint: „Magyarországon a német bérek 1/7-éért lehet autókat gyártani, tehát a német autószerelő üzemek egy része hatszáz-nyolcszáz kilométerrel keletebbre települ.”
Nos, nem tudom, ki várt az EU-tól tiszta erkölcsöt, ki nem, de mára már napnál világosabb, tőlük nem várhattunk. Síklaky az EU-ba való belépésről, a népszavazásról pedig csak annyit mondott: „Az eldöntendő kérdést Petőfi fogalmazta meg: Rabok legyünk, vagy szabadok / Ez a kérdés, válasszatok!” Választottunk.
S hogy szabadok lennék, abban nem kevesen kételkedünk. Miért is nem beszélgettünk és beszélgetünk többet váteszeink megfontolandó gondolatairól?
