Álmomban közlekedési rendőr lettem. Volt szép járőrkocsim, kellően igéző tekintetű és eszes munkatársam, adó-vevőm, a tetőn piros-kék villogóm, csinos egyenruhám – meg minden más, ami egy snájdig zsarunak kijár. Az is megtörtént (persze még mindig csak az éji képekben), hogy a kollegínával egy rugóra járt az eszünk. Ami esetünkben annyit tett, hogy mi a szolgálatunk alatt kettecskén nem a gyorshajtókra, hanem a csigákra mentünk rá.
Azokra az idegesítő hölgy- és úrvezetőkre, akik az ötvenes táblát látva harmincötre lassulnak, a negyvenes VÉDA alatt hússzal cammognak a kilencvenes korlátot magukra nézve pedig hatvanként értelmezik. S az sem zavartatja őket különösebben, hogy mögöttük kilométeres és teljes joggal ideges emberek által uralt géperejű járművek csordája kullog.
Sommásan szokás azt mondani, az utakon „a gyorshajtás az összes baj okozója”, s ha – jelentsen ez bármit is – mindenki betartaná a szabályokat, elenyésző szintre apadna a balesetek száma. Túl azon, hogy ez a kitétel önmagában(!) marhaság, érdemes (lenne) azon elgondolkodni, a lassúságot is szankcionálni illene.
Régóta állítom, s bárkivel szemben vállalom: a közúti veszélyeztetést a bekezdésben leírt magatartásformák is vastagon kimerítik. Azaz az ember, aki „biztos, ami biztos” alapon tartósan inkább tízzel-harminccal, olykor negyvennel kevesebbel töttyög, mint amennyivel a szabályokat betartó többiek, az durván veszélyezteti a forgalom rendjét, pláne a többi ember életét, testi épségét. Tegyünk kivételt a tanulóvezetőkkel, akik ha feltűntetik gyakorlatlnásuk T-betűjét, akkor messziről látható óvatosságuk oka, amire fel is lehet készülni. Sajnos, egyre kevesebb kezdő vállalja ezt a megkülönböztetést, pedig ezzel önmaguk életét nehezítik meg, hiszen nincs mire tekintettel lenniük a környezetüknek.
Aki ült már a volán mögött, ismeri mit jelent az a kifejezés: tempó. S ez nem a száguldást takarja, hanem a józanságot, amikor egy adott szituációban az ott lévők kilencvenkilenc százaléka tudja, hogy (teszem föl) az ötvenes tábla ötvenet jelent, s kellő figyelemmel így is hajt. S akkor jön egy félbolond, aki megrémül, s váratlanul beleáll a fékbe, s összetorlasztja az egész konvojt.
Vagy egy így haladó tíz-tizenöt tagú gépkocsisor belefut egy eszetlen és önző biztonsági játékot játszó csigába.
Lehetne ezt még ragozni, de minek. Pláne, hogy időközben föl is ébredtem.
Azaz jó eséllyel minden marad a régiben, és senki nem bünteti meg azt, akitől egyszerre húsz-harminc sofőr kap tiszta joggal agyizét, s alig várja, hogy a gázra taposva végre maga mögött tudhassa Istennek ama szerény képességekkel megáldott jószágát.
