A zseniális brit science fiction író Douglas Adams Galaxis Útikalauz Stopposoknak című könyve akkor a siker volt, hogy a szerző végül a rájellemző stílusban egy ötkötetes trilógiát írt belőle. Ebben a regény sorozatban található egy helyszín, amely éppen a téridő kontinuum összeomlása előtt helyen és időben található, kitűnő kilátást nyújtva a Nagy Bummot végül lezáró Nagy Reccsre. Azok a szerencsések, akik rendelkeznek a tér-idő meghajlítására alkalmas űrhajókkal, eljuthatnak eme páratlan és a történelemben csak egyszer látható kilátást nyújtó helyre (és időbe) a világ végére. A valóság azonban néha sokkal prózaibb, mint az írók fantáziája, ugyan a jelen helyzetben nem kell nekünk térgörbítő űrhajó ahhoz, hogy a nyugati világ végét közvetlen közelről láthassuk.
A február 28-án megindult izraeli-amerikai támadás Irán ellen – valószínűleg nem teljesen megindítóinak szándéka ellenére –, egy teljesen új világot hoz el. Már amikor véget ér a konfliktus. Új világ lesz, mert innentől kezdve sem az 1945 óta fennálló világrend szabályai, sem az első világháború sokkja és a második világháború iszonyata közötti relatív csend és nyugalom nem fog érvényesülni. Az amerikai gyártmányú, de Dávid-csillagos vagy csillagos sávos felségjelzésű repülőgépek egy olyan korszakot hoztak el, amelyet legutoljára körülbelül Napóleon alatt élhettek át őseink.
Ez az átalakulás részben politikai, részben biztonságpolitikai, részben gazdasági és nem kis mértékben kulturális lesz. Politikai azért, mert nehezen elkerülhető, hogy a nyugaton immár elég régóta, de nagyrészt észrevétlenül zajló polgárháború tényleges összecsapásokkal járó küzdelemmé erősödjön, elég csak körbe nézni a nyugati világban. Biztonságpolitikai azért, mert az iráni vezetés éberségének elaltatására folytatott látszat tárgyalások nyomán az amerikai Egyesült Államok szava és hitelessége körülbelül nullával lett egyenlővé. És ez a világ vezető hatalmának esetében több mint aggasztó. Persze lehet, hogy ez volt a háború kirobbantásának egyik célja, de erőszakkal nehéz sokáig összetartani egy hatalmat, különösen egy világrendszer váltás kellős közepén.
Gazdaságilag azért, mert ha nem ér véget a háború két héten belül, akkor az energiaválságnyomán bekövetkező világválság évekre, évtizedekre meghatározza, hogy mi fog történni a világ országainak gazdaságában. És senki nem fogja elfelejteni, hogy ki miatt került sor erre. Végezetül pedig kulturálisan azért, mert a nyugat 1914 nyarán megindult hanyatlását, ez a folyamat nemhogy felgyorsítja, hanem gyakorlatilag le is zárja.
Ahogy itt ülök a Világvége vendéglő teraszán, ugyanúgy, mint a kitalált helyszín kitalált szereplői, én sem tudok mit csinálni, mint nézni a szemem elé táruló látványosságot. Valószínűleg az olvasók többsége hozzám hasonlóan nem döntéshozó, és nincs hatása azokra az eseményekre, amelyek most beindultak. Ha a kőolaj ára tartósan magasan marad, és ennek az esélye napról napra nő, az Donald Trumpnak jó eséllyel félidős választások elvesztését jelenti, de akár a republikánusok 2028-es választási esélyeit is elsodorhatja. Európában az alternatív energiahordozó forrást jelentő Perzsa-öböl menti államok kiesése miatt már most felvetették az orosz kőolajhoz és földgázhoz való visszatérést. És akkor az öreg kontinensen a várható gazdasági és ebből fakadó társadalmi következményekről nem is beszéltünk. Lett légyen is bárhogyan is, ami február 28-án elindult, azt nagyon nehéz nem másképp látni, mint a valamikor meghatározó, saját magát korrigáló és ezen képessége miatt az egész világon domináns nyugati kultúra végnapjaiként.
Figyelve hová fajult Michelangelo, Balzac, Goethe és a többiek kultúrája, ez talán nem is akkora baj. Mert a Nagy Reccs után jó is eséllyel ott van az újabb Nagy Bumm. Az újjászületés, a rinascita, a reneszánsz.
