A Föld történetének több mint egymilliárd éve látszólag nyomtalanul eltűnt az ősi sziklaalakzatokból, ami régóta fejtörést okoz a geológusoknak. A Nature folyóiratban megjelent új tanulmány szerint azonban a hiányzó időszakokra a bolygó belsejében zajló lassú köpenyáramlások adhatják meg a választ.
A Föld történetének több mint egymilliárd éve látszólag eltűnt.
Szerte a bolygón hatalmas geológiai hiányosságok találhatók az ősi sziklaalakzatokban, ami miatt a tudósok régóta találgatják, mi történhetett a Föld múltjának elveszett fejezeteivel.
A kutatók most úgy vélik, megtalálták a magyarázatot, a válasz pedig mélyen a Föld belsejében rejlik.
Normális esetben az üledékrétegek az idő múlásával egymásra halmozódnak, végül üledékes kőzeteket alkotva, amelyek megőrzik bolygónk múltjának nyomait. Az idősebb rétegek általában a fiatalabbak alatt helyezkednek el, így a geológusok rekonstruálni tudják az ősi környezeteket, és megérthetik, hogyan változott a Föld az elmúlt évmilliárdok során.
A geológiai rétegsor azonban nem mindig ilyen szépen rendezett.
Az egyik legszembetűnőbb példa a Grand Canyonban látható, ahol több százmillió évnyi különbséggel keletkezett kőzetek fekszenek közvetlenül egymáson – mintha valamilyen erő vagy folyamat eltávolította volna a kettő közé várt rétegeket. Ez a hatalmas rés a Föld földtörténeti idővonalában a Nagy Diszkordancia néven ismert jelenség része.
A jelenség azonban nem csak a Grand Canyonra jellemző. Hasonló hiányosságokat azonosítottak Európában, Ausztráliában, Afrikában és Ázsiában is. A helyszíntől függően a hiányzó időszak körülbelül 200 millió évtől több mint egymilliárd évig terjed.
„Képzeljünk el egy könyvet, amelynek a közepéből kitéptek egy hatalmas részt” – mondta egy nyilatkozatban Santosh Dhungana, a tanulmány vezető szerzője.
„A Nagy Diszkordancia egy olyan hiányosság a Föld történetében, ahol a cselekmény a korai fejezetekből egyenesen a történet sokkal későbbi részébe ugrik. Kutatásunk arra utal, hogy ezek az oldalak nem véletlenül vesztek el” – tette hozzá.
Mi törölte el a geológiai nyomokat?
A Nature folyóiratban megjelent új tanulmányban Dhungana és társszerzője, Nicolas Flament azt vizsgálta, hogy a Föld felszíne alatti folyamatok okolhatók-e a jelenségért.
Számítógépes modellek segítségével elemezték, hogyan befolyásolhatta a forró kőzet lassú áramlása a Föld köpenyében a kontinensek mozgását több százmillió éven át.
Az eredmények arra utalnak, hogy három fő ősi kontinentális régió – Laurentia (a mai Észak-Amerika), Baltika (Észak-Európa) és Észak-Kína – fokozatosan kiemelkedett a neoproterozoikum korában, körülbelül egymilliárd és 540 millió évvel ezelőtt.
Ez a folyamat hosszú időre kiszolgáltatta a hatalmas szárazföldi területeket az időjárásnak és az eróziónak, lehetővé téve, hogy a víz, a szél és más felszíni folyamatok lekoptassák a sokkal korábban kialakult kőzetrétegeket.
A kőzetek lepusztulása azonban csak a kirakós egyik darabja. A kutatóknak azt is meg kellett magyarázniuk, miért maradtak fenn és láthatók még ma is ezek a rések.
Modelljeik szerint ugyanezek a régiók a kiemelkedést követően süllyedni kezdtek. Ahogy a tengerszint a szárazföldhöz képest emelkedett, új üledék rakódott le a régebbi, lepusztult felszínekre, létrehozva az ősi és a fiatalabb kőzetek közötti éles határvonalat, amelyet ma is megfigyelhetünk.
A kutatók döntő bizonyítéknak találták, hogy a szimulált kontinensek felemelkedésének és süllyedésének időzítése összhangban van az Észak-Amerikából, Észak-Európából és Észak-Kínából származó geológiai adatokkal. Mindez arra utal, hogy a Föld köpenyének mélyén zajló mozgások jelentős szerepet játszhattak a ma látható geológiai rétegsor kialakulásában – írta a Space.







