A zene sokkal régebbi lehet, mint azt korábban gondolták: az ember zenei képességei legalább 135 ezer évvel ezelőttre, de akár több millió évvel korábbra is visszavezethetők. Egy új tudományos tanulmány szerint a zenélésre való hajlam már jóval a modern ember kialakulása előtt megjelenhetett, sőt, bizonyos elemei közös evolúciós örökségünk részei lehetnek.
A zene szinte minden emberi kultúrában jelen van, függetlenül attól, hogy az adott közösség milyen nyelvet beszél vagy hol él. Fontos szerepet tölt be az ünnepeken, a közösségi eseményeken és a mindennapi életben is. A kutatók azonban sokáig nem tudták pontosan meghatározni, mikor alakult ki az ember zenei érzéke. A probléma egyik oka, hogy a zenélés legősibb formái, például az éneklés vagy a ritmusos hangadás, aligha hagynak maguk után régészeti nyomokat.
A régészeti leletek mindenesetre azt bizonyítják, hogy az emberek már több tízezer évvel ezelőtt is készítettek hangszereket. A legkorábbi ismert csontfuvolák körülbelül 40 ezer évesek, és olyan leletek is előkerültek, amelyek arra utalnak, hogy a neandervölgyiek szintén készíthettek hangszerszerű eszközöket. Egy körülbelül 17 ezer éves tengeri kagyló például három különböző hang megszólaltatására is alkalmas, míg egyes, 12 ezer éves csontfuvolák a ragadozó madarak hangját utánozhatták.
Oliver T. Bellman, Melina Witt és Marisa Hoeschele kutatók egy új tanulmányban régészeti és genetikai bizonyítékokat vizsgáltak, hogy meghatározzák, mikor jelenhetett meg az embernél a zenei képesség. Érvelésük szerint ennek legalább 135 ezer évvel ezelőtt már léteznie kellett. Ebben az időszakban következett be ugyanis az egyik legkorábbi jelentős népességszétválás a Homo sapiens történetében, amelynek során többek között a mai dél-afrikai khoiszan népek ősei is elkülönültek más embercsoportoktól. Mivel a zene valamilyen formában szinte minden emberi kultúrában megtalálható, a kutatók szerint a hozzá szükséges alapvető képességek már ezt megelőzően kialakulhattak.
A szakemberek ugyanakkor arra is felhívják a figyelmet, hogy a zenei képességek egyes összetevői jóval régebbiek lehetnek. A hangok érzékelése, a ritmus követése, a hangadás megtanulása és a kulturális ismeretek generációk közötti átadása különböző evolúciós folyamatok során fejlődhetett ki. Elképzelhető tehát, hogy ezek egy része már a modern ember megjelenése előtt is létezett.
A kutatók szerint a zene evolúciós gyökereit nem feltétlenül kizárólag az emberi faj kialakulásának időszakában kell keresni. A legközelebbi nem emberi rokonainknál, a csimpánzoknál is megfigyeltek olyan viselkedéseket, amelyek a ritmusérzék meglétére utalnak. Egyes állatok zenére ringatóznak, tapsolnak, lábukkal ütemet dobolnak, és sajátos ritmusú kopogtatással kommunikálnak. Egy Ayumu nevű csimpánz például dobolással és hangadással kombinálta zenei tevékenységét, ami szintén felkeltette a kutatók érdeklődését.
A tanulmány szerzői szerint a zenei képességek bizonyos alapjai akár 6–8 millió évvel ezelőttre is visszanyúlhatnak, arra az időszakra, amikor az ember és a csimpánzok evolúciós fejlődési vonala különvált. Ez nem jelenti azt, hogy őseink már a mai értelemben vett zenét játszották, hanem azt, hogy a ritmusérzékhez, a hangadáshoz és a hangok felismeréséhez szükséges képességek egy része már közös őseinknél is jelen lehetett.
A kutatók egy úgynevezett „zenenyelv” (musilanguage) elméletet is említenek, amely szerint az énekléshez hasonló, dallamos kommunikációs forma megelőzhette a ma ismert beszéd és zene kialakulását. Elképzelhető, hogy az ősi embercsoportok először ritmusos, dallamos hangokkal fejezték ki érzelmeiket, tartották fenn a közösségi kapcsolatokat, és csak később alakultak ki a mai nyelvek és zenei formák.
A tanulmány jelentősége túlmutat a zenetörténeten. A kutatók szerint a zenei képességek fejlődésének megértése segíthet feltárni az emberi gondolkodás, a kommunikáció, a történetmesélés és a költészet evolúciós eredetét is. A kutatás a Frontiers in Psychology című tudományos folyóiratban jelent meg - írj az IFLScience.
