Már 1937 óta számolnak be emberek arról a különös jelenségről, hogy a világítótornyok fénye mintha a tenger felől érkezne, holott a fényforrás valójában a megfigyelő mögött, a parton található. A kutatók most új magyarázatot adtak a „fantomvilágítótorony-illúzióként” ismert jelenségre, amely a világ számos partvidékén előfordul.
A különös optikai csalódás különösen jól megfigyelhető az ausztráliai Lady Elliot-szigeten, a Nagy-korallzátony déli részén, ahol a jelenség még az idegenforgalmi kiadványokban is szerepel. A kutatók szerint az illúzió kialakulásában az emberi látás sajátosságai és a távolság érzékelésének korlátai játszanak szerepet.
Simon Cropper, a Melbourne-i Egyetem kutatója, Charles Kemp professzor és Weilun Xu, a Lausanne-i Szövetségi Műszaki Egyetem munkatársa virtuális valóság segítségével vizsgálta a jelenséget. Arra jutottak, hogy az illúzió oka a fénysugár távoli részeinek téves távolságbecslése. Éjszaka ugyanis a látás számára fontos térbeli támpontok jelentősen csökkennek, a nyílt tengeren pedig szinte teljesen eltűnnek. Ilyenkor az agy a korábbi tapasztalatokra és elvárásokra támaszkodik.
A modern világítótornyok erős fénye nagy távolságokra is eljut, ezért a fénysugár a megszokottnál jóval nagyobb léptékben mozog. Az emberek azonban hajlamosak a távoli fényjelenségeket a közeli tárgyak mozgásához hasonlóan értelmezni. Emiatt a fénysugár távolabbi része lassabbnak tűnhet, mint a közelben, a megfigyelő feje fölött áthaladó szakasz, holott valójában éppen fordítva van: a távoli rész gyorsabban mozog.
A kutatók azt is megjósolták, milyen távolságból jelentkezhet az illúzió. Egy 30 méter magas világítótorony esetében már körülbelül 67 méterről megjelenhet a téves érzékelés. Ennél távolabbról a megfigyelő hiába tudja, hogy a fényforrás a parton van, továbbra is úgy érezheti, mintha a tenger felől világítana.
A virtuális valóságban végzett kísérletek alátámasztották az elméletet. A kutatók szerint ugyanez a magyarázat egy másik, világítótornyokhoz kapcsolódó optikai csalódásra is érvényes lehet: arra, amikor a vízszintesen haladó fénysugár úgy tűnik, mintha lefelé hajlana - írja az IFLScience.







