Rendkívüli, mintegy 100 millió éves bogárfosszíliára bukkantak a mianmari Kacsin tartomány borostyánjában. A kréta időszakból származó példány nemcsak azért különleges, mert kivételesen jó állapotban maradt fenn, hanem azért is, mert olyan anatómiai felépítést őriz, amelyet a kutatók eddig egyetlen ma élő vagy kihalt állatnál sem figyeltek meg.
A fosszíliát az Icaroramus perisi nevű, újonnan azonosított nemzetség és faj képviselőjeként írták le. Az állat a szentjánosbogarakhoz hasonló, kihalt bogárcsaládba, a Cretophengodidae csoportba tartozott. A példány különösen azért értékes, mert a hátsó részén található fénykibocsátó szerv is épségben megmaradt, így a kutatók betekintést nyerhetnek abba, hogyan működhetett a fényjelzés ezeknél az ősi rovaroknál - írja cikkében az IFLScience.
A legnagyobb meglepetést azonban az állat antennái okozták. A bogárnak 12 szegmensből álló csápjai voltak, amelyek mindegyikén két pár, egymástól eltérő alakú elágazás helyezkedett el. Ez a rendkívül összetett, úgynevezett quadriheteroramózus antennaszerkezet a kutatók szerint teljesen ismeretlen a ma élő és a fosszilis bogarak között.
A fejlett csápok valószínűleg a párkeresésben játszhattak fontos szerepet. Segítségükkel az állat érzékelhette a levegőben terjedő kémiai anyagokat, köztük a feromonokat, és elképzelhető, hogy az antennák különböző részei különféle vegyületek felismerésére specializálódtak. A kutatók szerint ez arra utal, hogy már a kréta időszakban is rendkívül kifinomult kommunikációs rendszerekkel rendelkezhettek egyes bogarak.
Az Icaroramus perisi azért is érdekes, mert egyszerre rendelkezett fejlett antennákkal és fénykibocsátó szervvel. A mai szentjánosbogarak általában egyszerűbb csápokkal rendelkeznek, és fényjelzéseiket többek között a párkeresés során használják. Az ősi faj esetében azonban a kutatók szerint elképzelhető, hogy a fény elsősorban a ragadozók elriasztását szolgálta, nem pedig a párzási kommunikációt.
A felfedezés azért jelentős, mert megmutatja, hogy a fénykibocsátás és a kémiai jelek érzékelésére szolgáló összetett szervek már több mint 100 millió évvel ezelőtt is jelen lehettek a szentjánosbogarak rokonsági körében. A borostyánba zárt fosszília így nemcsak egy különleges ősi bogár külsejét őrizte meg, hanem egy olyan kommunikációs rendszer nyomait is, amelynek egyes elemei a mai rovarokban is megtalálhatók.
