Hosszú sorban sétálunk a modern Tunisz ütőerén, a Habib Bourgiba Avenue-n a zsúfolt emberáradat között, amikor egy tuniszi házaspár szólít meg bennünket.
„Honnan jöttek?” – kérdik. Később pedig boldogan adják tudtunkra: „De jó, hogy itt látjuk magukat, és eljöttek közénk!” Tunézia óhajtja a vendégeket, és reménykedik abban, hogy a látogatók – a történtek dacára – a jövőben is felkeresik tengerpartjait és kíváncsiak az életükre.
Van is miért reménykedni, mert az élet mindenütt békében és nyugalomban zajlik. Feszültségnek, félelemnek nyoma nincsen. A tunéziaiak kedvesebbek, mint valaha, pedig mindig kitüntető figyelmességgel fogadták a turistákat, akikből éltek és élnek. Egy másik példa: a főváros egyik ruhaüzletében záráshoz készülődnek, amikor öt perccel nyolc óra előtt betoppanunk. De nem mondják, amit itthon sokszor megkapunk, hogy: „Zárunk, jöjjenek másnap!”, hanem szívesen látott vendégek vagyunk, és még fél kilenckor is bíbelődnek velünk.
Hát igen, az ország tízmillió lakosának negyven százaléka munkanélküli! Súlyos teher ez, amit nehéz orvosolni. Minden nagyobb település elővárosában ott a „feltételes megálló”, a szegénynegyed, amelyet könnyű felismerni egyszerű, ákombákom falakból épített házairól. A hammameti éden luxusszállói közül többet bezártak, téli álomba szenderültek, mert nincs vendég. Sousse-ban, az El Kantoui üdülőövezetben, ahol az El Mouradi Palace Szállóban laktunk, idős német és kanadai urak és hölgyek napoznak délidőben, fürdőruhában, a februári húsz fokban. Büszkén mondják, hogy legtöbbjük visszajáró vendég a hideg elől. Ötszáz méterre innen a tengerparton az ötcsillagos Imperial Marhaba Hotel sárga falai látszanak, ahol 2015 júniusában a terrortámadás történt. Ma szellemhotel, és nem tudni, hogy mi lesz a sorsa. Az interneten ettől függetlenül hirdetik a szobáit…
A Taurus Utazási Iroda nagy fába vágta a fejszéjét, amikor úgy döntött, hogy nem hazai földön, hanem Sousse-ban mutatja be idei programfüzetét, ajánlatait, és az eseményre meghívja a magyar partnerirodák munkatársait. A tunéziaiak nagy örömmel üdvözölték az ötletet, és miniszteri szinten vettek részt az eseményen. Hogy mit hoz a jövő? A tunéziaiak azt mondják: senki sem tehet érted többet, mint hogy segít neked segíteni önmagadon. Ezzel együtt bőrükön érzik a nagyhatalmak segítségét. Japán például olyan kedvezményt biztosít a számukra, hogy minden megvásárolt japán áru után hétéves részletfizetési kedvezményt nyújt, és a kamat csak két százalék. Ugyanakkor az első két évben nem kell visszafizetni semmit. A leghőbb vágy azonban a turisták visszacsalogatása. Ami a magyarokat érinti: júniustól közvetlen repülőjáratok indulnak majd Budapestről a kedvelt Djerba szigetére.
Állítom: semmivel sem rosszabb a helyzet az észak-afrikai országban, mint a világ bármelyik pontján. És ezt a népet szeretni kell. Jó érzés köztük lenni, szemükbe nézni, a szeretetüket elfogadni. Ami pedig a félelmet illeti: vannak, akik sohasem nyújtják ki a kezüket, mert félnek, valaki megharapja őket. De akik sohasem nyújtják ki a kezüket, sohasem fogják megérezni a baráti kézszorítás melegét.
