Az Amazonas egy elveszett világot rejt

A modern LiDAR technológiának köszönhetően azonban a régészek olyan bizonyítékokat tártak fel, amelyek teljesen megváltoztatják ezt a nézetet.

A fák alatt rejtőző világ egyik leglátványosabb példája a Llanos de Moxos régió Észak-Bolíviában. Madártávlatból a táj szavannák, erdőszigetek és tavak mozaikjának tűnik. Csak lézerszkennelés tárt fel szabályos vonalakat, amelyek szelik a terepet. Ezek ősi utak és csatornák voltak, amelyek hatalmas kommunikációs rendszert alkottak. Mindezek az elemek a Casarabe kultúrához tartozó emberek munkái voltak, amelyek Kr. u. 500 és 1400 között fejlődtek ki.

A LiDAR, egy olyan technológia, amely repülőgépekből vagy drónokból kibocsátott lézerimpulzusokat használ, lehetővé teszi a növényzeti réteg vizualizálását. A sugarak egy része áthatol a fák tetején, és visszaverődik a talajról, lehetővé téve hihetetlenül pontos háromdimenziós terepmodellek létrehozását. Ennek eredményeként a tudósok az erdő alatt rejtőző építményeket láthatják anélkül, hogy növényzetet kellene irtaniuk, vagy kiterjedt ásatásokat kellene végezniük.

Kutatások kimutatták, hogy a Casarabe kultúra körülbelül 20 000 négyzetkilométernyi területet foglalt el. Ez azonban nem egyetlen metropolisz volt, hanem egy kiterjedt, különböző méretű településhálózat. A legnagyobb központok akár három négyzetkilométert is lefedtek. Utak kötötték össze őket kisebb településekkel, létrehozva egy szervezett településrendszert, amely a régió nagy részét lefedte.

A régészeket különösen lenyűgözték az erdő alatt felfedezett monumentális építmények. Ezek közé tartoznak a több mint 20 méter magas kúpos piramisok és a hatalmas U alakú építmények, amelyek esetleg ünnepi funkciókat töltöttek be, vagy a lakosok gyűjtőhelyeként szolgáltak. Mindegyiket mesterségesen emelt, akár 20 hektáros platformokon építették. A kutatók szerint az építmények építése során kiszorított föld mennyisége elérte, sőt néha meg is haladta a monumentális andoki komplexumokból ismert munka mértékét.

Ezek a felfedezések megkérdőjelezik a városokról alkotott hagyományos elképzeléseket. A casarabe közösségek nem építettek sűrűn beépített központokat, amelyek az ókori világ városaira emlékeztettek. Ehelyett olyan formát hoztak létre, amelyben a települések szétszóródtak, zöldterületekkel és megművelt földekkel körülvéve, mégis szorosan kapcsolódtak egymáshoz út- és vízi infrastruktúra révén. A tudósok ezt a modellt a közép-amerikai ősi maja központokhoz és a mai Kambodzsa területén található Angkor komplexumokhoz hasonlítják.

Egy ilyen kiterjedt rendszer működése a fejlett környezetgazdálkodásnak köszönhetően vált lehetővé. A lakosok vízelvezető csatornákat, víztározókat és tavakat építettek, amelyek lehetővé tették a művelést az esős évszakban és a tárolást az aszályos időszakokban. A kukorica volt a mezőgazdaság fő pillére, bár a kutatások számos más növény termesztésére is utalnak. Az egész táj lényegében egy gondosan megtervezett élelmiszer-termelő rendszer volt.

Érdekes módon sok építmény és temetkezési hely észak-északnyugati irányban helyezkedett el. A régészek feltételezik, hogy ez nem véletlen. A települések és a monumentális építmények elrendezése tükrözhette az égi megfigyeléssel és bizonyos csillagászati ​​objektumok jelentőségével kapcsolatos hiedelmeket. Ez arra utal, hogy az infrastruktúra, a vallás és a társadalmi szerveződés szorosan összefonódott.

Hasonló kutatásokat végeztek az ecuadori Upano-völgyben, ahol szintén több ezer építményt tártak fel, amelyeket egyszerű utak és platformok hálózata kötött össze, pontos terv szerint kialakítva. A brazil, kolumbiai és a régió más részeiről származó felfedezések arra utalnak, hogy az Amazonas valóban a különböző kultúrák mozaikja volt, amelyek komplex települési rendszereket hoztak létre jóval az európaiak érkezése előtt - írja a The Conversation