Gyűlölet-bűncselekmény New Yorkban: zsinagógának hajtott egy autó
ĀA sofőrt őrizetbe vették, a hatóságok szerint a cselekmény szándékos volt
ĀA sofőrt őrizetbe vették, a hatóságok szerint a cselekmény szándékos volt
ĀA rendőrség továbbra is vizsgálja a támadás indítékait és körülményeit
ĀA feltételezett elkövető, a szíriai származású brit állampolgár több embert elütött, másokat megkéselt
ĀA vizsgálat eddigi adatai alapján a rendőrség terrorista incidensnek tekinti a támadást
ĀA 20. századi épület igazi ritkaságnak számított az egykori zsidó közösségekben
ĀNyugat-Európában mindennapos problémává vált az iszlamista antiszemitizmus
ĀKülönleges műveleti egységet hoztak létre az egyik melbourne-i zsinagóga elleni támadás után
ĀA rendőrség közlése szerint a gyanúsítottak maszkot viseltek
ĀA kerekeken guruló zsinagóga Budapest utcáit járja majd
ĀAz esetet, amelyben egy rendőr megsérült, szándékos bűncselekménynek tartják
ĀAzt mondta, minden erővel az értékek teremtésének, a közösség erősítésének támogatására kell törekedni
ĀA páros egy vagy több hívő megölését tervezte
ĀEgyre több az antiszemita cselekmény Franciaországban
ĀA program a holokauszt 80. évfordulója alkalmából elhelyezett emléktábla avatásával kezdődik
ĀEgy tinédzser dobott Molotov-koktélt az épületre
ĀA zarándoklat nem marad el, csak a vallási rítusokra korlátozódik
ĀImmár másodszor rendezik meg idén a Masters & Pieces koncertet
ĀA merényletre készülő közép-ázsiai származású személyt őrizetbe vételi kísérlet közben megölték
ĀNem szabad hagyni, hogy a holokauszt, amely nemcsak a zsidóság, hanem az egész nemzet tragédiája is, „kikerüljön a tudatunkból”
ĀA Vilajat Horaszan szervezet tagjai lőfegyverrel készültek megtámadni a zsinagóga gyülekezetét
ĀGérald Darmanin belügyminiszter elítélte az „újabb antiszemita támadást”, amelyet „minősíthetetlen tettnek” nevezett
ĀVerekedés tört ki a rendőrök és haszid zsidó férfiak között
ĀKözöségi térként, a kultúra szentélyeként működhet tovább az egykori várpalotai zsinagóga – mondta Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter a felújított épület hétfői ünnepélyes átadásán
ĀAz idén negyvenéves Budapesti Fesztiválzenekart a világ tíz legjobb szimfonikus zenekara között tartják számon
ĀA Klubrádióban szólt oda az antiszemitázóknak Grósz Andor
ĀA Nagy Zsinagóga annyira zsúfolt volt, hogy megnyitották az épület emeleti szintjét