„Magyar felmenőkkel rendelkező a cappella kántorkórus ad koncertet a nyitott zsidó újévi ünnepségek alkalmából, a Zsinagógák Hete programsorozat keretében” – írták a lapunkhoz aljutott sajtóközleményben.
A 2026-os zsidó újév alkalmából, szeptember 11-én bárki bepillantást nyerhet egy autentikus zsidó szertartásba és egy nemzetközileg elismert kántorkórus koncertjébe. Az Óbudai Zsinagóga kitárja kapuit, hogy az érdeklődők a közösséggel közösen köszönthessék a ros hásánát, a világ és az első ember megteremtésének 5787. évfordulóját. A zsidó naptár szerinti újév nem a zajos mulatságról, hanem az elcsendesedésről, a számvetésről, a bűnbánatról és a reményről szól. A helyi közösség immár hagyományos, százakat vonzó óbudai ünnepségének idei kiemelt fénypontja a Jeruzsálemből érkező Zorger Kántorkórus fellépése, amelynek alapítója és vezetője, Jechezkel (Chezki) Zorger számára ez egy érzelmi hazatérés is, hiszen magyar felmenőkkel rendelkezik.
A tisztán énekhangra épülő, tradicionális a cappella liturgikus zenét játszó chazzonim (kántor) együttes magyarországi turnéjának ez lesz az első állomása. A jeruzsálemi zsinagógák spirituális világát és átütő orgánumát elhozó kórus fellépésével a felmenők elnémított öröksége éled újjá a színpadon, hiszen Chezki Zorger édesapjának szülei Kiskunhalasról és Bodrogkeresztúrról származnak, a család pedig a vészkorszak után vándorolt ki a Szentföldre a kommunizmus elől.
Az esti liturgikus nyitányt követő ünnepi koncerten a kántorművészet legszebb darabjai csendülnek fel. A kétnapos ros hásáná ünnepköre összetett spirituális folyamat: az ezt megelőző időszakban elmondott bűnbánó imák (szlichot) készítik elő a híveket az ítélet napjára, míg maga az ünnep elmaradhatatlan szimbóluma, a sófár (koskürt) hangja – amely egy Istennek küldött, szavak nélküli kiáltásként a lélek ébresztőórája – az újévi napok délelőtti istentiszteletein szólal majd meg. Az ünnepkörhöz kapcsolódik a szimbolikus bűneltörlés, a taslich-szertartás is, amely során szeptember 13-án a hívek a Duna-partra vonulnak, hogy imák kíséretében jelképesen a vízbe dobják bűneiket.
Az óbudai eseményen az ünnepi asztal szimbolikája is megelevenedik: a kerek kalács (barchesz) az élet körforgását mutatja, a mézbe mártott alma az édes új évet ígéri, a gránátalma fogyasztásával pedig azért kívánnak tettekben gazdag esztendőt, mert a hagyomány szerint abban pontosan 613 mag van, csakúgy, mint ahány parancsolat (micva) a Tórában található. Az ünnepi asztalról ugyanakkor szigorúan száműzik a keserű ízeket és a diót is, mivel a dió héber szavának számértéke megegyezik a bűn szóval.







