Volt lengyel miniszter: Törvénysértő a PAP hírügynökség ellen indított felszámolási eljárás
ĀBlonski maga is arról biztosította a képviselőket, hogy a PAP-nak semmilyen pénzügyi problémája nincs
NMHH: több Sztárbox-epizód miatt is eljárás indul
ĀA médiatanács azt vizsgálja, hogy megfelelő volt-e a műsorszámok korhatárbesorolása, hasonlóan a korábban indult két eljáráshoz
Műfüves céget vizsgál a Gazdasági Versenyhivatal
ĀAz eljárás a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés bizonyítására irányul – közölte a GVH
Csaknem 18 millió forint felügyeleti bírsággal sújtotta az MNB a 4Life Direct Kft.-t
ĀA társaság a szerződések megkötésének előkészítése során egyáltalán nem kínált versengő termékeket ügyfelei számára
Több száz éves vatikáni rejtélyt oldottak meg
ĀA tudományos eredményeket a Collegium Hungaricum római magyar kulturális intézetben mutatták be
Ez a mindennapi szokás növelheti a rák kialakulásának esélyét
ĀEgy orvos szerint érdemes odafigyelni a hőmérsékletre
A szomszédunkban megjelenő skarlát tünetei
ĀKezeletlen esetben a baktérium átterjedhet a mandulákra, a bőrre, a vesére, a vérbe, a tüdőre és a középfülre is
Rejtélyes vadállat ölt meg egy belga turistát Mexikóban
ĀA hivatal közölte, hogy vizsgálják a sebeket, hogy megállapítsák a támadót
Mit szűr a szűrővizsgálat?
ĀMely vizsgálatok a fontosak? Melyik életkorban, melyiket kell szem előtt tartani?
A tüdőrák tüneteit sokan ezért tévesztik össze a téli megfázással
ĀA téli időszakban a megfázás és az egyéb légúti megbetegedések gyakoriak
Ezek a tünetek gyomordaganatot jelezhetnek
Ā2020-ban a gyomorrák volt a hatodik leggyakoribb rosszindulatú megbetegedés
Nincsenek csontok, sokkoló az igazság Napóleon elesett katonáiról
ĀKirázta a hideg a tudósokat
Rejtélyes vírus terjed? Többen rosszul lettek Budafokon
ĀAz esetek jelentős részében nincs szükség antibiotikumra
Rendhagyó módon más helyszínen mondta el vasárnapi imáját Ferenc pápa
ĀOrvosi kivizsgáláson vett részt
Kiderült, hogy a baktériumoknak van emlékezetük
ĀSőt, legalább négy generáción át képesek átadni ezeket az „emlékeket” az utódaiknak
Kiszállított vegán ételeket vizsgált a Nébih
ĀTöbb esetben állati eredetű fehérjét is kimutattak a vegánnak ígért ételekben
Csípés, csomó, furcsa elváltozás?
ĀA mindennapi testápolás ideális alkalom lehet arra, hogy abban a néhány percben csak magunkra koncentráljunk
Umerov: Ismertek a kárpátaljai 128-as dandár tragédiájának részletei
ĀAz eset vizsgálata még mindig folyamatban van
Tizenegy orvosszakértő adott ki közleményt a földönkívüli tetemekről + VIDEÓ
ĀTeljes körű kivizsgálást rendeltek el, itt az eredmény
Ehhez a személyiségteszthez csupán egy tükörre van szükség
ĀA homloka elárulja, milyen ember valójában
