GVH: Hamarosan lezárulhat a versenyhivatali vizsgálat a Booking.com ügyében
ĀA hivatal a versenytörvény felhatalmazása alapján, bírói engedéllyel kezdte meg a helyszíni kutatást
ĀA hivatal a versenytörvény felhatalmazása alapján, bírói engedéllyel kezdte meg a helyszíni kutatást
ĀWindisch László kiemelte: továbbra is visszautasítja az ÁSZ függetlenségének csorbítására irányuló törekvéseket
ĀA vizsgált országok közül a két végletet Ausztria és Bulgária képviseli
ĀA jegybank a társaságokkal szemben piacfelügyeleti eljárást folytat
ĀA televíziós reklámterhelés korántsem elhanyagolható mértékű
ĀA tábor étkeztetését egy külső beszállító biztosította
ĀA vérmintákban szintén találtak mikroműanyagokat
ĀA vizsgálat ideje legfeljebb 30 nap, amely meghosszabbítható
ĀUkrajna Állami Nyomozó Irodája (SZBU) 112 büntetőeljárást indított katonai tisztviselők visszaélései miatt
ĀA versenyhivatal 2022 ősze óta kiemelt figyelmet fordít az élelmiszerpiacok folyamatainak feltárására
ĀHihetetlen csavar van a történetben
ĀA WTA megvizsgálja a Tóth-Csang mérkőzésen történteket
ĀA kártérítési igénylés feltételeiről a vasúttársaság honlapján nyújtanak tájékoztatást
ĀA szolgálat emberei több száz fős listát készítettek azokról, akik bemehettek a kérdéses időszakban a területre
ĀA sajtó eddig két rendőri túlkapásról értesült
ĀDNS-vizsgálattal sikerült azonosítani egy 45 évvel ezelőtt Nevadában, egy ruhazsákban eltemetett nő maradványait
ĀA vizsgálatot Boris Johnson akkori brit miniszterelnök jelentette be 2021 májusában
ĀAz Egyesült Államok szabotázsként tartja számon a történteket
ĀA vámvizsgálat során a hivatal munkatársai kockázatelemzés alapján megnézik az áru okmányait és azt, hogy sért-e szellemi tulajdonjogot a termék
ĀA török médiahatóság vizsgálatot indított több ellenzéki televízióadó választási műsora kapcsán
ĀIgazi boszorkányüldözés folyik Franciaországban. Nem csak úgy általában, amikor a politikai fősodorral szembemenőket akarják lejáratni, hanem konkrétan
ĀA GVH hangsúlyozta: a versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozás a jogsértést elkövette
ĀGyőrfi Pál: Nem számít, hogy valaki híres-e vagy sem, az állapot súlyossága számít!
ĀSzalay-Bobrovniczky Vince rendkívül fontosnak nevezte a legfontosabb szakmai szövetség által kidolgozott projektet
ĀTöbbek között nem látták el megfelelően a tájékoztatási kötelezettségüket
ĀA kutatók az Atlanti-óceán mélyén talált öt hajóroncsról előkerült 67 manillát vizsgáltak meg