Ősi elefántvadászatok nyomaira bukkantak
ĀA helyi csontokon egyértelműen láthatóak a feldolgozás nyomai
ĀA helyi csontokon egyértelműen láthatóak a feldolgozás nyomai
ĀBizonyos betegségek, mint a vérzékenység vagy az autizmus csak a női leszármazási vonalon öröklődnek
ĀA kard a dakokenek, azaz a kígyózó kardok közé tartozik
ĀA most feltárt ékszer aranyból készült, a szív alakú medált egy 75 szemből álló aranyláncra tették
ĀAz agyunk nemcsak képessé tesz bennünket a természet megértésére, hanem ennek a megértésnek a korlátait is megszabja
ĀA négyezer évesre becsült táblák az amoriták népének szinte teljesen ismeretlen nyelvén íródtak
ĀA rover összesen 38 mintát tud begyűjteni, 43, nagyrészt titánból készült, speciális kerámiabevonatú, 18,6 centis csövecskét vitt magával
ĀA Római Birodalomban a vízvezetékeket fürdők, szökőkutak és egyéb egységek ellátására használták
ĀHőmérsékletünk akkor is állandó, ha nyugalomban vagyunk, akkor is, ha erőkifejtést végzünk
ĀA nagyszabású tűzijátékok idején jellemzővé válik, hogy elvándorolnak a térségből a vadon élő állatok, illetve megváltozik a szaporodásuk is
ĀA fürdőt a térség tisztjei és az elit egyéb tagjai használhatták
ĀA BME Aerospace csapata által épített rakéta két tudományos kísérletet is végzett az útja során
ĀÖsszesen 2223 potenciálisan veszélyes aszteroidát tartanak számon
ĀA farontó gombák, mint a laska is, a rothadó, lebomlóban lévő faanyagon táplálkoznak
ĀAz immunológia atyjának is nevezett orvos élete végéig szülőhelyén praktizált
ĀA kutatók számos fajt megvizsgáltak, hogy kiderítsék, vajon képesek-e megmutatni az embernek, amit szeretnének
ĀA kőbe körkörös és egyenes vonalakat vájtak, a kutatók szerint a vésetek egy figurára emlékeztetnek
ĀAz állatok a tüskementes testfelületeiken (has, lábak) is tudnak hőt veszíteni
ĀA hír bejelentését a pingvintudatosság napjára időzítették
ĀA meteoritok ismereteket nyújthatnak a Naprendszer, illetve a bolygók keletkezéséről
ĀA páratlan lelet január 21-től egy hónapig látható a Kultúrtörténeti Múzeumban
ĀA múltban több, komoly pusztítást okozó földrengés sújtotta az országot
ĀMegkülönböztetett szereppel bírtak a tengeri gerincesek közt sokféleségük, egzotikusságuk és sokszor veszélyességük miatt
ĀAz évszázad második felére Magyarország területén a trópusi éjszakák száma is megduplázódhat
ĀHa most biztosítanák a veszélyeztetett állatfajok védelmét, akkor az esélyt adna arra, hogy több évmilliónyi evolúció eredményét megmentsék
ĀAz ENSZ 35 évvel azután észlelt javulást, hogy a világ országai vállalták, beszüntetik a vegyi anyagok gyártását.
ĀA permafroszt felolvadásával fertőző betegségben elhunyt emberek teste kerülhet felszínre