Nagy tudományos bejelentésre készül az amerikai kormány
ĀA pletykák szerint sikerült áttörést elérni a fúziós energia előállítása terén, ez pedig egy újabb lépés lehet az igazi karbonsemlegesség irányában
Átadták a Junior Prima Díjakat a magyar tudomány kategóriában
ĀA hagyományoknak megfelelően a díjazottakat idén is az egyes tudományterületek szaktekintélyei választották ki az MFB felkérésére
Négy magyar tudós is bekerült a világ legidézettebb kutatói közé
ĀA tudományos világban az idézettség, vagyis a kutatásokon alapuló közleményekre történő hivatkozás jelenti a tudományos hatás mérőszámát
Nem véletlenül van a vezető halálokok között a tüdőgyulladás - INTERJÚ
ĀKortól és az immunrendszerünktől is függ, hogy miképpen viselnénk, ha esetlegesen átesnénk egy koronavírus-fertőzésen.
Pukánszky Béla vegyészmérnök kapta idén az ELKH Díjat
ĀMaróth Miklós: A történelem egyetlen állandó eleme a tudomány
Varga Judit: A magyarok alkotó szelleme átível a korokon
ĀAz igazságügyi miniszter a tudomány ünnepén emlékezett meg a magyar tudósokról és feltalálókról közösségi oldalán
A tudomány ünnepe: a valóság ünnepe
ĀSzent-Györgyi Albert, Neumann János, Gábor Dénes vagy Karikó Katalin korszakos felfedezései nélkül sokkal szegényebb lenne az emberiség
A magyar tudomány ünnepe
ĀA magyar tudományt negyedszázada, 1997 óta ünneplik november 3-án annak emlékére, hogy 1825-ben Széchenyi István ezen a napon ajánlotta fel birtokainak egyéves jövedelmét a MTA megalapítására
Lányok Napja Fesztivál az okos pályaválasztás jegyében
ĀA budapesti Akvárium Klub október 18-i rendezvénye ingyenes
Két vegyész és egy biológus kapta idén A Nőkért és a Tudományért díjat
ĀKiemelkedő kutatási munkájukért díjazták a tudósokat
Ma kétszáznegyven éve írták alá a Műegyetem alapító okiratát
ĀKonsztantyin Novoszelov, a Manchesteri Egyetem Nobel-díjas tudós az jubileumi ünnepségen veszi át a neki megítélt Neumann János professzori címet
Konsztantyin Novoszelov Nobel-díjas fizikus tart előadást a Műegyetemen
ĀAz Alkalmazott Matematikai Napok keretében megvalósuló konferenciára érkezik
Újfajta térképpel küzdenének az aszály ellen
ĀA projekt a természetes vízvisszatartás tervezésében is támogatást jelenthet a gazdáknak
Elválnak a BioNTech és Karikó Katalin útjai
ĀA koronavírus elleni vakcina feltalálója azt mondta, új feladatok várnak rá, és szeretne ismét a tudomány világában elmélyülni
Űreszközökhöz fejlesztenek hőpajzsot a Debreceni Egyetemen
ĀNemzetközi űrtechnológiai projektben vesznek részt a természettudományi és technológiai kar kutatói
Kína világelső a tudományos publikációk terén
ĀLeginkább az anyagtudomány, a kémia, a mérnöki tudományok és a matematika területén végzett kutatásokat az ázsiai ország
Szobor őrzi az olasz tudósnő emlékét
ĀHét nyelven beszélt, és minden tudományban jártas volt a páduai szupertehetség
A klebelsbergi kultúrkiválóság megvalósítása a cél
ĀA tudományos élet szereplőinek együtt kell küzdeniük az innovációért
Karikó Katalin kapta az Európai Feltalálói Díjat
ĀA tudós az elismerést több mint négy évtizedes munkásságáért, és főként a módosított mRNS-sel kapcsolatos kutatómunkájáért érdemelte ki, amellyel utat nyitott a Covid-járvány megfékezését elősegítő vakcinák kifejlesztésében
Holdfogyatkozás lesz a jövő héten
ĀBinokulárban és kis távcsőben megkapó látványt nyújt majd a fogyatkozó holdsarló, ahogy a horizont tereptárgyai fölött lebeg
Akadémiai elismeréseket adott át Freund Tamás
ĀAz MTA elnöke a testület közgyűlésén bejelentette, négy témában indulnak nemzeti kutatási programok
Pavlovi „reflexek”: tudomány és ideológia
ĀAmikor Iván Petrovics Pavlov (1849–1936) orosz fiziológus orvos a madridi orvoskongresszuson 1903-ban a nyilvánosság előtt ismertette a feltételes reflex jelenségét, neve, kísérletei már nem voltak ismeretlenek a nyugati világ orvostársadalma előtt
BC4LS: tudományos központ a budai Várban
ĀA program legfontosabb célja a hosszú távú fenntarthatóság iránti elkötelezettség és a Föld közös jövője szempontjából fenntartható megoldások feltárása
Óriási aszteroida közelít a Föld felé
ĀAz objektumot a „potenciálisan veszélyes” kategóriába sorolták + VIDEÓ
Tudományos Tanácsadó Testületet hozott létre a Magyar Nemzeti Múzeum
ĀA tizenegy taggal megalakult testület elnöki tisztségét Freund Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke tölti be
Karikó Katalin átvette az Asztúria hercegnője-díjat
ĀA magyar biokémikus Leonóra hercegnőtől, VI. Fülöp spanyol király trónörökösétől kapta meg a „spanyol Nobel-díjnak” is nevezett kitüntetést
Nevet kapott 16 magyar felfedezésű kisbolygó
ĀBár a névválasztás szubjektív dolog, igyekeznek a tudomány, a sport és a kultúra területéről egyenlő arányban választani az elnevezéseket
Jövőre megduplázódhat a kutatók ösztöndíja
ĀAz Országgyűlés egyetértésével a kormány újabb lépést tehet a tudományos kutatói kiválóság támogatása, a hazai innovációs teljesítmény növelése érdekében - hangsúlyozta Bódis József
