Az Európai Zsidó Szövetség kitüntette Pintér Sándort
ĀA közbiztonság javításáért és az antiszemitizmus elleni küzdelemben végzett munkájáért kapott elismerést a belügyminiszter
ĀA közbiztonság javításáért és az antiszemitizmus elleni küzdelemben végzett munkájáért kapott elismerést a belügyminiszter
ĀBruttó négyszázezer forintról indítaná a bértáblát a Nemzeti Pedagógus Kar
ĀA pedagógushiányról és az oktatásban dolgozók bérhelyzetéről tárgyal ma a Nemzeti Pedagógus Kar elnökével a belügyi tárca vezetője
ĀPintér Sándor belügyminiszter is tárgyalóasztalhoz ül a pedagógusokkal
ĀÜgyelni kell a rendre és biztonságra a nyári táborokban, valamint a pótvizsgák, továbbképzések és értekezletek idején is
ĀAz országban továbbra is rend van, emlékeztetett meghallgatásán a tárcavezető
ĀA belügyminiszter beszélt arról is, hogy Sopron az elmúlt kormányzati ciklusban lenyűgöző módon fejlődött
ĀA katasztrófavédelem és más állami szervek a nap 24 órájában koordinálják a menekültekkel kapcsolatos feladatokat + VIDEÓ - „Felkészültünk a jelenleginél is nagyobb menekülthullám kezelésére”
ĀMagyarországnak és Ausztriának közösek a célkitűzései
ĀKét évtizede folyamatos a küzdelem
ĀTovább csökkent a bűncselekmények száma, az elmúlt 9 hónapban nem érte el a 100 ezret - közölte a belügyminiszter
ĀPintér Sándor: Az illegális migráció visszaszorításáról a két ország egyformán gondolkodik
ĀA megreformált büntetőjog segíti az erős Magyarország kialakulását, mondta Varga Judit
ĀA belügyminiszter a visegrádi országok és Ausztria, valamint Szlovénia belügyminiszteri találkozóját követően nyilatkozott
ĀRégen létezett jogállamisági párbeszéd, ahol tekintetbe vették a tagállami különbségeket - mondta az igazságügy miniszter a tizenötödik Magyar Jogászgyűlésen
ĀPintér Sándor: Az állásfoglalás hangsúlyozza azt, hogy az afgán embereket a térségben kell tartani
ĀA WHO főigazgatója elismerését fejezte ki a járványügy magyar kezelése kapcsán
ĀPintér Sándor: Magyarországon a leplezett eszközök alkalmazására feljogosított állami szerveket kormányzati és kormányzattól független intézmények rendszeresen ellenőrzik
ĀA most végzett tisztek küldetése megvédeni a magyarok biztonságát - mondta a kormányfő a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rendészettudományi karának tisztavató ünnepségén
ĀKásler Miklós és Pintér Sándor közös közleményben köszöntötte az egészségügyi dolgozókat a Semmelweis-napon, Simicskó István is köszönetet mondott áldozatos munkájukért
ĀA rendvédelmi szervek 400-3200 rendőr, 20-500 technikai eszköz, valamint összességében 26 szolgálati kutya és 14 szolgálati ló bevetésével vigyáznak a törvények betartására és a szurkolók épségére
ĀA minisztert meghallgatta a parlament magyarországi nemzetiségek bizottsága
ĀCsak a veszélyhelyzet után kell megkötni az új szolgálati munkaszerződést az orvosokkal
ĀAz új Nemzeti Korrupcióellenes Stratégiában központi szerepet kapnak a bűnözés megelőzésében a technikai eszközök, mint például az e-ügyintézés széles körű alkalmazása
ĀMegjelent a vonatkozó kormányrendelet
Ā„Nekünk az emberek számítanak” + VIDEÓ
ĀPintér Sándorral és Benkő Tiborral egyeztetett a miniszterelnök - VIDEÓ
ĀA találkozón elemezték a koronavírus-járvány magyarországi alakulását, a háziorvosok helyzetét, áttekintették a háziorvosi rendszer reagálóképességét
ĀA belügyminiszter szerint nincs kritikus körzet, település vagy városrész hazánkban
ĀA humanitárius folyosóról a tranzitutasok nem térhetnek le, mondta a kormányfő + VIDEÓ