Hét országos pártlistát jelentettek be a határidőig
ĀA szombati határidőig további négy pártlistát jelentettek be
Nyilvántartásba vette az NVB a szlovák nemzetiség országos listáját
ĀOrszágos lista állításához a nemzetiségeknek legalább három jelöltet kell bejelenteniük
Ellátási válságot akarnak elérni Magyarországon
ĀKijevből, Brüsszelből és Berlinből kormányváltást akarnak elérni
A szakképzési oktatók is kapnak juttatást
ĀA cél az, hogy a legjobb szakemberek tanítsák „a jövő mestereit”
A béke hozadéka: Gazdasági semlegesség a fejlődés szolgálatában
ĀMagyarország a konnektivitás és a józan ész politikájával teremti meg a biztonságos gazdaság alapjait
Minden nap meg kell küzdenünk azért, hogy kimaradhassunk a háborúból
ĀDebrecenbe érkezett a Digitális Polgári Körök háborúellenes gyűlése
Az Európai Bizottság segíteni akar a Barátság kőolajvezeték helyreállításában
ĀA kőolajvezeték javításának kérdése összefügg a 90 milliárd eurós ukrán hitel feloldásával
Üzenet a takarásból
ĀMeg kell mondjam, rendkívül dühös és elkeseredett tudok lenni, amikor például a magasságos unióban demokrácia címen lopnak
Szijjártó Péter: Ugyanazok támadják most Magyarországot
ĀA külügyminiszter szerint az olajblokád mögött azok állnak, akik korábban az Északi Áramlat ellen is akciót hajtottak végre
Magyarország nem hajlandó az ukrajnai öldöklést finanszírozni
ĀSzóba sem kerülhet az, hogy magyar katonák békefenntartóként megjelenjenek Ukrajna területén
Elfogadhatatlan egy ország miniszterelnökének halálos megfenyegetése
ĀKelemen Hunor elítéli Zelenszkij kijelentését
Az ukrán elnök fenyegetőzése az egész magyar nemzetnek szól
ĀAzonban hazánk ezt nem fogja tolerálni
A patrióták szerint elfogadhatatlan Zelenszkij Orbán Viktor elleni fenyegetése
ĀA frakció arra is emlékeztetett, hogy az Európai Unió tagállamai eddig mintegy kétszázmilliárd euró támogatást nyújtottak Ukrajnának
Tüntetés az Ukrán nagykövetség előtt: „Nem engedünk a zsarolásnak!”
ĀSzijjártó Péter szerint egyértelmű, hogy az ukránok minden eszközt bevetnek a kormányváltás érdekében
Kétszáz új munkahely Sóskúton
ĀA magyar cég egész kontinens egyik meghatározó építőipari és ingatlanfejlesztő konglomerátumává vált
Végéhez közeledik az ajánlásgyűjtés
ĀAlig pár órájuk maradt az áprilisi országgyűlési választáson indulni szándékozó egyéni jelölteknek
Az Európai Bizottság reagált Zelenszkij Orbánnal szembeni fenyegetéseire
Ā„Az Európai Bizottság egyértelművé teszi...."
Brüsszel magára hagyta Magyarországot és Szlovákiát
Ā„Minden kétséget kizáróan bebizonyosodott”
Az AfD elnöke is felháborodott Zelenszkij fenyegetései miatt + VIDEO
Ā„Ez egy határ átlépése!”
Óriásit hibázott Zelenszkij Orbán Viktor életveszélyes megfenyegetésével
ĀMás uniós országok is blokkolhatják Ukrajna 90 milliárd eurós hadikölcsönét
Növekedési bajnok vagy Európa legszegényebb országa?
ĀEgy jelentés Magyarországot Kelet-Európa növekedési bajnokának nevezi
Orbán Viktor: Nem hagyjuk, hogy zsaroljanak minket az ukránok + VIDEÓ
ĀA miniszterelnök beszélt a Barátság-vezeték helyzetéről, a kiszabadított magyar hadifoglyokról és a migrációs fenyegetésről is
