Hankó Balázs: mi, magyarok szeretjük a kultúrát
ĀA Gödöllői Királyi Kastély húszmilliárd forintos állami fejlesztési forrásból újulhat meg
ĀA Gödöllői Királyi Kastély húszmilliárd forintos állami fejlesztési forrásból újulhat meg
Ā„Csányi Sándorral olyan bejelentést teszünk, amit évtizedekig emlegetni fognak Gödöllőn, és az egész országban” – írta még az esemény előtt Orbán Viktor Facebook-oldalán hétfő reggel
ĀAz egyórás meseprogram során meg lehet ismerni a kastély úrnőjét, Ludmilla grófnőt, a kastély boszorkányait, szellemeit és jó tündéreit
ĀAz üzemeltetés és a felújítás mögött az állam és a magántőke példás együttműködése áll
ĀA helyszínen látható a Régi históriák a tekintetes urakról című tematikus kiállítás is
ĀKiemelt szerepet kap az emeleti kiállításon a szabadkőművesség
ĀEurópai szinten is kiemelkedő értéket képvisel a majki épületegyüttes
ĀA sümegi épületegyüttes, Nagyvázsony, valamint a várpalotai kastély is sorra kerül
ĀNem törte meg a járvány a belföldi turisztikai látogatókedvet a júniusi újranyitás óta
ĀA felújítás több lépcsőben, Magyarországon egyedülálló módon összesen mintegy 9 milliárd forintból valósul meg