A magyar nép megfogadta II. János Pál pápa tanácsát, hogy ne féljen + Videó
ĀMagyar Péter emlékeztetett az ezeréves magyar-lengyel közös történelemre
ĀMagyar Péter emlékeztetett az ezeréves magyar-lengyel közös történelemre
ĀAki nem ellenőrzi vagy módosítja időben a NAV által készített tervezetet, annak az automatikusan hivatalossá válik
ĀKisebbségi jogok is napirenden vannak a magyar-ukrán szakértői egyeztetéseken
ĀAz oktatási és a pénzügyi tárcánál is bemutatkoztak a vezetők
ĀSzerdán megbeszélést folytat lengyel kollégájával, Donald Tuskkal is
ĀA férfiaknál továbbra is Marozsán áll a legelőkelőbb helyen
ĀMég ezen a héten megrendezik a szakértői konzultációk következő fordulóját
ĀBár az eredmény a finneknek kedvezett, a magyar csapat több jó periódust is produkált
ĀA tervek szerint a kulturális intézmények nagyobb szakmai önállóságot kapnának
ĀA változás a Miniszterelnöki Kabinetirodát érinti
ĀSorra érkeznek a nagy nevek az Élő Környezetért Minisztériumba
ĀA volt miniszterelnök szerint Magyarország történetének legsikeresebb 16 éve zárult le
ĀMájus 9-én még a történelem beszélt, május 16-án már az állam. Egy hét alatt a Tisza választási győzelméből kormány lett. képes-e a rendszerváltó lendület működő országgá válni?
ĀNémeth a Debreceni VSC sportigazgatójaként ténykedő Bogdám Ádám helyét veszi át
ĀA győri verseny egyben válogató a júniusi, Pitestiben sorra kerülő Európa-bajnokságra
ĀA beruházás részeként a gyár területén a dolgozók számára szállást is kialakítanak
Ā„Nagy változások nem várhatók jövőre a keretben, de most a legfontosabb, hogy ezt az idényt zárjuk le sikeresen”
Ā152 kilométert teljesítenek a versenyzők a mezőny Kaposvár és Szekszárd között
ĀAz oltási munkálatokban több tűzoltóegységet is riasztottak
ĀNagy az érdeklődés a Karmelita kolostor iránt
Ā„Érdemes átgondolni a kockázatvállalást, és a termelők felelősségét is”
ĀA felszabadított üzemanyag-mennyiség egy időre megint elég az ország működtetéséhez
ĀElső hivatalos telefonbeszélgetését Radosław Sikorski lengyel külügyminiszterrel folytatta
ĀÚj szervezeti korszak kezdődik
ĀNégy év után távozik hivatalából Michael Wallace Banach érsek