Sport

Németh Krisztián lesz az MLSZ nemzetközi játékosmegfigyelője

Németh a Debreceni VSC sportigazgatójaként ténykedő Bogdám Ádám helyét veszi át

Július elsejétől a pályafutását az idény végén befejező Németh Krisztián lesz a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) nemzetközi játékosmegfigyelője.

Németh Krisztián lesz az MLSZ nemzetközi játékosmegfigyelője
Németh Krisztián
Fotó: AFP/UEFA/Handout

Az MLSZ honlapjának pénteki beszámolója szerint a 37 esztendős szakember feladata elsősorban a légiósként futballozó felnőtt és utánpótláskorú játékosok teljesítményének követése lesz, illetve a velük és a klubjaikkal való kapcsolattartás is a munkája részét képezi, de figyeli majd azokat a külföldön szereplő, magyar felmenőkkel rendelkező labdarúgókat, akik adott esetben válogatottak lehetnek.

Németh a január óta a Debreceni VSC sportigazgatójaként ténykedő Bogdám Ádám helyét veszi át.

A győri születésű futballista már 18 évesen Angliába igazolt, később játszott Görögországban, Hollandiában, az Egyesült Államokban, Katarban és Szlovákiában mielőtt 2021-ben hazatért. A válogatott mezét 37-szer ölthette magára, négy gólt szerzett, szerepelt a 2016-os Európa-bajnokságon, illetve 2009-ben tagja volt az U20-as világbajnokságon bronzérmes magyar együttesnek.

Kapcsolódó írásaink