Sztáray Péter: Magyarország kiáll a demokratikusan megválasztott vezetők mellett
ĀHangsúlyozta, a tapasztalatok egyértelműek, és világosan megmutatják, hogy a Nyugat-Balkánon a szankciók mindig kudarcot vallottak
ĀHangsúlyozta, a tapasztalatok egyértelműek, és világosan megmutatják, hogy a Nyugat-Balkánon a szankciók mindig kudarcot vallottak
ĀA továbbjutó a következő körben a holland Twente és a svéd Hammarby csatájának győztesével találkozik
Ā2011 és 2020 között Székesfehérváron játszott, a magyar válogatottban 2017–2018-ban hét alkalommal lépett pályára
ĀMost először találtak ilyet Lajosmizse határában az állatvédők júliusban
ĀAmennyiben a Debrecennek sikerül túljutnia az Alaskerten, akkor a következő körben az osztrák Rapid Wien vár majd rá
ĀA továbbjutóra a román CFR Cluj vagy a török Adana Demirspor vár
ĀAzt vették figyelembe, hogy voltak, akik szigorú átvilágítás nélkül jutottak magyar útlevélhez, és a felvetett aggályokra Magyarország nem reagált
ĀA sportágon belül óriási a várakozás a magyarországi eseményt illetően, hiszen ez lesz az utolsó nagy világbajnokság
ĀA magyar nemzeti kormány egyetlen magyart sem ad ki, nem teszi ki nemzetbiztonsági kockázatnak állampolgárait
ĀAz Ökológiai Kulturális Hét augusztus 19-én, szombaton a Balatorium Menüvel, egy ökológiai szemléletű gasztronómiai eseménysorozattal kezdődik
ĀTöbb tízezerre tehető a Magyarországra érkező atlétikarajongók száma
ĀAz amerikai nagykövetség indoklásában biztonsági kockázatokra hivatkozott
ĀAz Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon az éremtábla hatodik helyén végzett a magyar csapat
Ā16 napi tartózkodásra feljogosító elektronikus beutazási vízum igényelhető keddtől az orosz külügyminisztérium egy külön weboldalán
ĀA távozó horvát Denis Tretinjak vezérőrnagyot a szlovákiai Tibor Králik dandártábornok váltja
ĀHangsúlyozta, hogy Magyarország számára Szlovákia a második legfontosabb kereskedelmi partner
ĀJelen állás szerint a magyarok közül hat női és három férfi atléta rendelkezik vb-indulási joggal
ĀA férfiaknál Fucsovics Márton két helyet rontva az 58.
ĀRámutatott, hogy az új geopolitikai és világgazdasági korszakban minden eddiginél nagyobb a jelentősége Törökországnak
ĀA beszélgetés résztvevői egyetértettek abban, hogy Magyarország ellen „pusztán ideológiai jellegű támadást indított a progresszív liberális elit”
ĀAz angyalföldi klub ezzel a gesztussal tiszteleg a Szőke Szikla emléke előtt
ĀAz artistaprodukciók seregszemléje csütörtöktől vasárnapig tart
ĀTöbb magyar gyógyszeripari, mezőgazdasági és élelmiszeripari cég már meg is kezdte a különböző projektek előkészítését
ĀA világ egyik legnagyobb akkumulátorgyára 580 milliárd forintos beruházással érkezik Magyarországra
ĀA főtanácsadó szerint már nemcsak migránsokat, hanem velük együtt lőfegyvereket is be akarnak juttatni az unió területére
ĀAzbej Tristan a magyar vízipar legnagyobb sikertörténetének nevezte az afrikai térségben a telepenként megközelítőleg 3,8 milliárd forintos beruházást
ĀA kormány elkötelezett az acélipar és a magyar ipar jövője szempontjából is kiemelkedő zöldátállás mellett
ĀA magyar hajó 3 nap 10 óra 28 perc és 57 másodperc alatt vitorlázta végig az angliai Cowes és a franciaországi Cherbourg közötti távot
ĀKiemelte: Magyarország akkor tud segíteni, akkor tudják felvenni a kapcsolatot valakivel, ha tudják, hogy az érintett térségben van
ĀA kormány területfejlesztési célja, hogy városban vagy kistelepüléseken élni ne életminőségek, hanem életstílus közötti választás legyen