Áldozati oltárokkal vannak tele Magyarország erdői
ĀA pogányok titkos szentélyeit elátkozta az egyház
ĀA pogányok titkos szentélyeit elátkozta az egyház
ĀK. Pétert Szerbiában fogták el 2021-ben, amikor egy nemzetközi akció keretében 12 tárását sikerült kézre keríteni Magyarországon
ĀA felajánlott szakemberek és eszközök csak a segítség elfogadását követően indulnak Szlovéniába
ĀEmlékeztetett arra: A 2020-ban Horvátországot sújtó földrengést követően szomszédos országként Magyarország az elsők között ajánlotta fel a segítségét
ĀMagyarország történetének eddigi legnagyobb sporteseménye világviszonylatban is egyedülállónak ígérkezik
ĀA továbbjutó a negyedik fordulóban a litván Zalgiris Vilnius és a svéd Häcken Európa-liga-párharcának vesztesével küzdhet majd meg
ĀA DVSC–Rapid Wien párharc továbbjutója a negyedik fordulóban az előző kiírásban döntős, olasz Fiorentinával küzdhet majd meg
ĀSzánthó Miklós: A Biden-adminisztráció és Magyarország közötti politikai vita világnézeti ellentétek következménye
ĀValószínűleg fogságból szökött egyedek telepedtek meg a főváros szomszédságában
ĀA politikus nyilatkozata is rámutat arra, hogy a demokrata kormányzat és a Magyarország közötti vita minden észszerűséget és jogalapot nélkülöz
ĀA vb-t augusztus 19. és 27. között rendezik a Nemzeti Atlétikai Központban, az utcai futó- és gyalogló versenyeknek a Hősök tere ad otthont
ĀSzatmáry Kristóf felháborítónak nevezte, ahogyan a multicég „visszaél a méretével és az erőfölényével”
ĀA masters indulók közül Európa-bajnoki címet szerzett Cserna János, Salamon Erika és Lója Krisztina
ĀAz orosz partnerek a szerződésekben vállalt kötelezettségeiknek megfelelően szállítják a kőolajat Magyarországra
ĀAz ATP-rangsorban továbbra is a spanyol Carlos Alcaraz az éllovas
Ā„Minden más csak rémhírkeltés és hírlapi kacsa” – fogalmaztak a közleményben
ĀA négy napon keresztül tartó verseny során 12 feladatsort kellett teljesíteniük a résztvevőknek, a magyar versenyző ezek közül ötöt megnyert
ĀÚgy fogalmazott: Megadja a tiszteletet egy szomszédos ország miniszterelnökének, de a tények kedvéért tesz néhány megjegyzést
ĀA magyar szövetség (MBSZ) vasárnapi tájékoztatása szerint a csapat két Európa-bajnoka sem talált legyőzőre
ĀA magyar küldöttség eddig három arany-, öt ezüst- és hat bronzérmet szerzett a kínai Csengtuban
ĀAz elmúlt napok özönvízszerű esőzése utáni áradások hatalmas pusztítást végeztek
ĀAz Alka az 1715-ös sinji csata győzelmére emlékezik
ĀA 15 éves, szegedi születésű sportoló 1325 induló közül harcolta ki a részvételt
ĀA belgiumi hétvégén szombaton és vasárnap is két-két előfutamot rendeznek
ĀA kormányrendelet tervezete jelenlegi formájában súlyosan sérti az önkormányzatok autonómiáját, és veszélyezteti a kulturális intézményeket
ĀAugusztus 18-án az Arizona State egyetemen – ahol a legendás Michael Phelps edzője, Bob Bowman csoportjában úszik – megkezdik a felkészülést
ĀA szakértő szerint a válság mindenütt felhívta a figyelmet az élelmiszergazdaság jelentőségére
ĀLakatos Róbert felhívta a figyelmet arra, hogy a biztonság és a környezet védelme érdekében csak az előre kijelölt nézői pontokra várják az érdeklődőket
ĀHozzátette: nincs garancia arra, hogy ha eleget tennénk ennek a kérésnek, akkor nem adnák ki a kárpátaljai magyarok adatait Ukrajnának
ĀEdzője, Virth Balázs azt mondta, korábbi megállapodásuk értelmében szeptember 4-én várja a Duna Arénában az olimpiai bajnokot, ekkor egyeztetnek a jövőről