Ötven különleges térkép mutatja be a 150 éves Budapestet
ĀAz adatok szabadon hozzáférhetőek, így mindenki elkészítheti belőlük a saját verzióit
ĀAz adatok szabadon hozzáférhetőek, így mindenki elkészítheti belőlük a saját verzióit
ĀA magyar válogatott három nappal korábban Szerbiában zárt kapuk mögött játszik rendkívül fontosnak ígérkező Európa-bajnoki selejtezőmérkőzést
ĀA miniszterelnök közölte azt is, hogy lassan négy éve válságüzemmódban dolgozik a kormány, de nagy terveit mégsem adta fel
ĀHazánk növekvő népszerűsége mögött öszetett társadalmi okok állnak
ĀSchmidt Ádám hangsúlyozta, azt szeretnék, hogy a világbajnokságra kilátogatók a kilenc nap alatt egy életre szóló, marandó élménnyel gazdagodjanak
ĀHangsúlyozta, hogy a rendezvény ma különösen fontos, amikor a konfliktusok és háborúk közepette a sport jelenthet utat az együttműködéshez
ĀA férfi kalapácsvetés selejtezőjét szombaton, a döntőt pedig vasárnap rendezik a Nemzeti Atlétikai Központban
ĀHozzátette: jelenleg korrekt és tisztességes a viszony a két ország között
ĀA vezetett túrák Szent István király és Boldog Gizella királyné szobrától indulnak, amely Ispánki József alkotása, és mára a város jelképévé vált
ĀA programok mellett kézműves vásár, gyermekfoglalkoztatók és vidámpark is várja a látogatókat a gasztronómiai élmények mellett
ĀA nemzeti csapat három vereséggel zárta a lengyelországi Gliwicében szerdán véget ért olimpiai előselejtező tornát
ĀA vb nyitónapját így egy éremmel és egy kvótával zárta a magyar küldöttség
ĀA WA elnöke utalt arra is, hogy Budapesten, a világbajnokság városán érződik: „ez a város akar minket”
ĀA 23 éves játékos csütörtökön Budapesten tartott sajtótájékoztatót
ĀÁllásfoglalásuk szerint „Magyarország nem genderpropagandistáknak való vidék
ĀA nemzeti könyvtár vendégei részt vehetnek egy vársétán is
ĀA mesteredzőt 2010-ben beválasztották az Egyesült Államokban a röplabdázó hírességek csarnokába
ĀA tűzijáték a rakpartról, magaslatokról, de a televízió képernyője előtt is „nagyon jó látvány lesz”
ĀPéntektől vasárnap estig 14 helyszínen több mint 200 ingyenes programmal várják az érdeklődőket, a kikapcsolódni és ünnepelni vágyókat
ĀA hálózat tagjai 2021 augusztusában legalább 13 alkalommal csempésztek át illegális bevándorlókat a magyar-szerb határon Ausztriába
ĀA globális felmelegedés miatt nő a kockázat, hiszen egyre hosszabban éri UV-sugárzás a szabad bőrfelületeket
ĀA kiállítás az augusztus 27-ig tartó vb idején lesz látható, és mivel a képeket hátulról megvilágítják, így este is megtekinthető
ĀHazánkban 89 százalék a friss diplomások foglalkoztatottsága
ĀHétfőn 13.33 órakor keletkezett a földrengés, Kistelektől körülbelül 8 kilométerre
ĀA kormány célja, hogy a jogszerű foglalkoztatás mértéke tovább nőjön idehaza, ami hozzájárul a teljes foglalkoztatottság megvédéséhez
ĀMinden „jóravaló és jobb” politikai nemzedék célja a megmaradás volt
ĀEzzel a válogatott feljutott a B csoportba
ĀAz embercsempész után megindult a nyomozás
ĀA világbajnokság helyszíne közelében rendkívül korlátozottak lesznek a parkolási lehetőségek