Leállította a kolumbiai kormánnyal folytatott béketárgyalásokat az ország legnagyobb gerillaszervezete
ĀA Nemzeti Felszabadítási Hadsereg szerinte Bogotá megsértette a már rögzített megállapodásokat
ĀA Nemzeti Felszabadítási Hadsereg szerinte Bogotá megsértette a már rögzített megállapodásokat
ĀSikertelennek bizonyult a kísérlet
ĀA brazil nőt letartóztatták
ĀA szkopolamin hatóanyagot tartalmazó természetes drog zombivá változtatja a gyanútlan turistát
ĀA katasztrófavédelem szerint harmincöt sérültet szállítottak kórházba
ĀEgy polgár tett bejelentést tavaly november 9-én, hogy egy férfi drogot árul a József körúton, a VIII. Kerületi Rendőrkapitányság egyből intézkedett – olvasható a rendőrség oldalán
ĀA kolumbiai megbízókkal kizárólag egy vietnami vádlott tartotta a kapcsolatot, és az általuk adott utasításoknak megfelelően járt el
ĀLuis Díaz, akinek a szüleit a közelmúltban engedték el a túszejtő gerillák, duplázott
ĀDíaz Angliából előbb Bogotába repült, majd csatlakozik a brazilok elleni világbajnoki selejtezőre készülő válogatotthoz
ĀFRICSKA. Mintegy húszmilliárd dollárt ér az a nemesfém, amely az 1708. június 8-án elsüllyedt San José nevű hajó gyomrában található
ĀPár éven belül kerülne a felszínre a hajóroncsok Szent Grálja
ĀDíaz szüleit október 29-én rabolták el gerillák a kolumbiai kisvárosban
ĀGali Dagan antiszemita megjegyzésekkel vádolta meg az államfőt
ĀAz autóból kirángatták a klasszis középpályás apját és anyját, majd elhajtottak velük
ĀA tocoróni börtön a legbefolyásosabb venezuelai bűnözők főhadiszállása
ĀPolitikai tárgyú festményei 2005-ben a világlapok címlapjára is felkerültek
ĀA 6,3 erősségű földrengés epicentruma az amerikai földtani intézet szerint Bogotától 160 kilométerre délkeletre volt
ĀFegyveresek támadtak rendőrökre a délnyugat-kolumbiai Cauca megyében helyi idő szerint szombaton
ĀA kartellfőnök éveken keresztül sikeresen menekült el az elfogására irányuló kísérletek elől
ĀKilenc ember meghalt, és 31 megsérült szombaton Kolumbiában
ĀA mentőalakulatok még három eltűnt ember után kutatnak
ĀAz éjszaka lezúduló esővíz elöntötte Naranjal község utcáit, és 20 lakóházat elsodort
ĀA támadásban könnyebben megsebesült a három kolumbiai állampolgár is
ĀA túlélésről szóló filmet angol és spanyol nyelven forgatják majd
ĀSápadtan hangoztatta az ártatlanságát a rabszállítóban
ĀA négy gyereket negyven nap után, pénteken találták életben a kolumbiai mentőcsapatok
ĀA környéken a dzsungel nagyon sűrű és veszélyes volt, és a keresést a vadállatok, a 40 méter magas fák és a heves esőzések nehezítették
ĀA tűzszüneti megállapodás aláírásán jelen volt Gustavo Pedro, Kolumbia első baloldali elnöke és António García, a gerillaszervezet parancsnoka is
ĀA kolumbiai testvérek tizenöt napot töltöttek a dzsungelben, mire megtalálták őket