Nappal lelkiismeretes hivatalnok volt, ám éjszakái bohém vad kicsapongásokban teltek
Ā„Egész életműve nem más, mint egy rémült sikoly húsz kötetben”
Ā„Egész életműve nem más, mint egy rémült sikoly húsz kötetben”
ĀBukowski Amerikában költőként vált először ismertté, versfelolvasó estjei mára legendásak
ĀDíj a magyar irodalomb kiemelkedő alakjainak
ĀÉletének 88. évében távozott a József Attila- és Kossuth-díjas költő, író, műfordító, a nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja
Ā2022-ben Prima Primissima díjjal ismerték el munkásságát
ĀMunkássága elismeréseként 1973-ban Radnóti Miklós- és József Attila-díjat kapott
ĀAki az aláaknázott nyugati határon kúszott át a szabadságba
ĀA József Attila-díjas író, költő 1979 óta Svédországban élt
ĀSZOBAKATEDRA. Kabdebó Lóránt még 2010-ben jutott arra a következtetésre a Szabó Lőrinc-titokkal kapcsolatban, hogy a kérdezői-felelői pozíció, a tények tudatosítása s a belőlük megfakadó víziók dialógusa adja költészetének alapvető feszültségét
ĀAz ELTE Bölcsészkarán már oktatják a dalszövegírást
ĀA kilencvenes évek közepén a Duna Televízió Közép-európai Magazinjának szerkesztőségében ismertem meg személyesen azt a magas, mindig elegáns, jóvágású, középkorú-idősödő férfiút, akit csak játékosan „lendzselnek” hívtunk
ĀAz ezerarcú, kiismerhetetlen zseni
ĀMunkásságát Kossuth-díjjal, József Attila-, Déry Tibor- és Babérkoszorú díjjal is elismerték
ĀA munkanapokon estére én eléggé elfáradtam, behúzódtam a szobánkba, és a skót költő verseit olvastam
ĀÍgy élt és szeretett Magyarország leghíresebb költője
ĀTíz érdekes tény a 85 éve elhunyt legendás Karinthy Frigyesről
Ā2022-ben a Magyar Érdemrend középkereszt a csillaggal kitüntetésben részesült
ĀElmerenghetünk a kézjegyeken, amelyek ugyanúgy jellemzik az embert, mint a hangja vagy a stílusa. Kezdetben a pártfogó nyilvános dokumentálása, a pénzszerzés fontosabbnak látszott, mint napjainkban
ĀDisszertációját Aquinói Szent Tamásról írta