Zseni volt a Rózsa neve szerzője

A Piemont régióban található Alessandriában született 1932. január 5-én. Apja könyvelő volt, aki fiát az ügyvédi pályára szánta. Eco egy szaléziak által működtetett középiskolában érettségizett, de a jogi egyetem helyett a torinói egyetem filozófia szakára iratkozott be, ahol Aquinói Szent Tamás esztétikájáról szóló disszertációjával szerzett diplomát 1954-ben. Ezt követően egy ideig az olasz közszolgálati rádió- és tévétársaság, a RAI egyik rádióadójának készített kulturális műsorokat. Katonai szolgálatának letöltése után visszatért az egyetemi életbe: tanított Torinóban, Milánóban, Firenzében, harminckilenc éves korában a szemiotika professzorának, egyben tanszékvezetőnek nevezték ki a bolognai egyetemen, vendégprofesszorként előadott többek között a Yale és a Columbia Egyetemen.

Az ötvenes évek végén a neoavantgárd irányzat teoretikusaként szerzett hírnevet a Gruppo 63 köreiben. Számos irodalmi folyóirat munkatársa volt, 1971-től a Versus című nemzetközi szemiotikai folyóiratot szerkesztette. 1959 és 1975 között a milánói Bompiani Kiadó egyik főszerkesztője volt, 1974-ben ő szervezte meg Milánóban a Nemzetközi Szemiotikai Társaság első kongresszusát. Eco számos esszét és tanulmányt írt a tömegtájékoztatásról és a modern kultúráról. Az 1967-es A nyitott mű és az 1968-ban készült

A hiányzó struktúra című alkotásában a művészi alkotás és a tömegkommunikációs eszközök kapcsolatát, valamint a műalkotás többértelműségét boncolgatta. Első regénye, az 1980-ban megjelent A rózsa neve a nyolcvanas évek legnagyobb regényszenzációja lett. A mű keletkezésének indítékairól egy interjúban szarkasztikusan így nyilatkozott: „Meg akartam ölni egy szerzetest". A humor és a játékosság elemeit sem nélkülöző, többrétegű mű középkori köntösbe bújtatott, kosztümös bűnügyi regényként és filozófiai alkotásként egyaránt olvasható. A több mint húszmillió példányban eladott, negyvenhét nyelvre lefordított könyv hibáit a szerző 2011-ben korrigálta, és a latin idézeteket is lefordította a felkészületlenebb olvasók számára. A regényből 1986-ban Jean-Jacques Annaud készített nagy sikerű filmet Sean Connery és Christian Slater főszereplésével.

A műből 2025-ben Francesco Filidei zenéjével opera is készült, amelyet a milánói La Scalában mutattak be Damiano Michieletto rendezésében, Ingo Metzmacher vezényletével, Kate Lindsay mezzoszoprán és Lucas Meachem bariton főszereplésével. Második regénye, a szintén bestseller A Foucault-inga is többrétegű és összetett mű, amely az összeesküvés-elméletek köré épül. A tegnap szigete, amely egy hajótörött montferratói ifjú elmélkedéseit írja le a 17. századból, igazi stílusbravúr, nehéz barokk szöveg, ezzel szemben következő szépprózai munkája, a Baudolino olvasmányos és szórakoztató pikareszkregény.

Többi regénye is megjelent magyarul: az egyik legszemélyesebb művének tartott Loana királynő titokzatos tüze című képes regénye, valamint A prágai temető, amelyben az olvasó megismerkedhet az antiszemitizmus leghírhedtebb dokumentuma, a Cion bölcseinek jegyzőkönyve valószínű keletkezéstörténetével is. Utolsó regénye, a 2015-ben publikált, a történelmet a krimivel elegyítő Mutatványszám a bulvársajtó szatíráját adja. Tanulmányíróként Eco az akadémikus stílus és a személyes hangvétel között csapongott, a felsőbbrendű kulturális elitet szembeállította a tömegkultúra által befolyásolt szélesebb rétegekkel. Magyarul megjelent elméleti munkái közül nagy sikert aratott a Hogyan írjunk szakdolgozatot? című szellemes iránymutatója a dolgozatírás rejtelmeiről, élvezetes kultúrtörténeti kalandozás volt A szépség története, amelynek párját is megírta A rútság története címmel.

Eco mindemellett jelentős publicisztikai tevékenységet is kifejtett, napi- és hetilapokban rendszeresen publikálta gunyoros és humoros írásait a lehető legkülönbözőbb profán témákban. Ezek egy része megjelent magyarul is, többek között a Bábeli beszélgetések, a Gyufalevelek, valamint a halála után kiadott Pape Satan. Hírek egy folyékony társadalomból című köteteiben.

Az író több rangos irodalmi kitüntetést megkapott, többek között a Strega-díjat, a Médicis-díjat, a Cesare Pavese-díjat, az Asztúria Hercege Díjat, az Osztrák Állami Díjat, és több egyetem is díszdoktorává választotta. 2007-ben a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendégeként a Budapest Nagydíjat vehette át, a laudációt Esterházy Péter tartotta. Umberto Eco milánói otthonában hunyt el hasnyálmirigyrákban 2016. február 19-én. Legendás könyvtáráról, amelynek egyik ékköve egy 1476-os kiadású francia kötet volt, 2022-ben Davide Ferrario olasz rendező készített dokumentumfilmet Umberto Eco: La biblioteca del mondo (Umberto Eco: A világ könyvtára) címmel.