Oroszország először szállított LNG-t Kínába az Északi-tengeri útvonalon
ĀMoszkva nem titkolt célja, hogy az északi útvonal jelentős hajózási útvonallá váljon
ĀMoszkva nem titkolt célja, hogy az északi útvonal jelentős hajózási útvonallá váljon
ĀAz MV Ocean Explorer fedélzetén 206 ember tartózkodik, az utasok között ausztrálok, új-zélandiak, dél-koreaiak, britek és amerikaiak is vannak
ĀA kompok decemberben, a katamaránok pedig márciusban kezdik meg szolgálatukat
ĀEgy kanadai férfi majdnem végleg alulmaradt a horgára akadt ragadozóval vívott küzdelemben
ĀA holland vízügyi hatóság közlése alapján a balesetért a japán tulajdonosnak kell vállalnia a felelősséget
ĀOroszország után Ukrajna is bejelentette, hogy az ellenséges kikötőkbe tartó hajókat automatikusan katonai célpontnak tekinti
ĀA vizsgálat során a vállalkozások mindegyike úgynevezett engedékenységi kérelemmel élt
ĀA világ második legnagyobb konténerszállító vállalata a zöldmetanolban látja a jövőt
ĀAz amerikai haditengerészet közlése szerint Irán legalább öt kereskedelmi hajót fogott el az elmúlt két évben, és több másikat zavart meg útján
ĀA Titan 4 kilométeres mélységbe képes lemerülni az OceanGate közleménye szerint
ĀA BBC hírportálján arról számolt be, hogy egyelőre nem tudni, hogy hányan voltak, illetve voltak-e egyáltalán emberek a jármű fedélzetén, amikor nyoma veszett
ĀA hatóságok szerint a gépházban csaptak fel a lángok, elektromos hiba miatt
ĀKorábbi értesülések szerint a hajó Lübeckbe tartott, amikor léket kapott és elsüllyedt a folyón
ĀA hajó jelenleg a Dél-kínai-tengeren halad, de valószínűleg már nem sokáig, 2026-ban ugyanis kivonják a forgalomból
ĀA kínai haditengerészet márciusban kétszer is távozásra szólította fel a térségből
ĀTavasszal még csak hétvégén és ünnepnapokon közlekednek a járatok Fonyód és Badacsony, valamint Siófok–Tihany és Balatonfüred között
ĀBukarestben a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum, a bukaresti Dimitrie Leonida Műszaki Múzeum és a Liszt Intézet bukaresti központja közreműködésével nyílt kiállítás a két világháború közötti dunai hajózásról
ĀÚj menetrend és májustól online jegyvásárlási lehetőség
ĀEgyebek közt új menetrenddel és májustól bevezetésre kerülő online jegyvásárlási lehetőséggel várja az utasait
ĀA hajóval történő szállítási problémák miatt a korábban drágább interkontinentális vasúti fuvarozás iránt is megnőtt a kereslet, ennek a folyamatnak pedig hazánk is nyertese lehet
ĀA Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum legújabb izgalmas, gyermekbarát tárlata az 1918 előtti, virágzó Fiumébe kalauzol
ĀMélyebbre ásnák a medret
ĀÁtadták az árvízvédelmi szempontból országos jelentőségű, 1,2 milliárd forintból teljesen felújított bajai Deák Ferenc-zsilipet
ĀRévész Máriusz: A kedvtelési célú belvízi hajózás egy újabb turisztikai lehetőség
ĀA XVI. századi lelet számos izgalmas titkot őriz
ĀNégy új kompot állítanak szolgálatba Szántód és Tihany között, modernizálják a személyszállító hajókat, megújulnak a kikötők is