Döntött a bíróság: nem lehet Horn Gyuláról közterületet elnevezni
ĀKözterület vagy közintézmény nem viselheti olyan személy nevét, aki a XX. századi önkényuralmi politikai rendszerek megalapozásában, kiépítésében vett részt
ĀKözterület vagy közintézmény nem viselheti olyan személy nevét, aki a XX. századi önkényuralmi politikai rendszerek megalapozásában, kiépítésében vett részt
ĀA Blaha Lujza téri közvécé hol elromlik, hol csak nem működik
ĀA Gyurcsány vezette DK szembeszáll Magyar Péter pártjával, a VII. kerület polgármester pedig mondott is egy-két kellemetlent
ĀA főpolgármester döntése nyomán a felügyelőbizottság az új Fővárosi Közgyűlés megalakulásáig öt taggal működik tovább
ĀAz LMP főpolgármester-jelöltje szerint rendszerszintű problémák merültek fel a választásokon
ĀA köszöntő után Magyar nyelvtechnológiai eredmények a mesterséges intelligencia korában címmel Prószéky Gábor, az MTA doktora tart előadást a magyar ChatGPT-ről, a PULI-ról
ĀTöbb javaslatot is letettek a Fővárosi Közgyűlés elé
ĀA Fővárosi Közgyűlés megtartotta utolsó rendes ülését ebben a ciklusban
ĀA következő közgyűlés október elsején áll majd fel, az átmeneti időben nem terveznek közgyűlést tartani
ĀA BRFK jelentése szerint átalakult a bűnözés, és a kibertérben elkövetett bűncselekmények száma emelkedik
ĀA politikus szerint a főpolgármester „legnagyobb blamázsa”, hogy olyan európai méretekkel kiemelkedő fejlesztést ellenzett, mint a Városliget-projekt
ĀA most jóváhagyott együttműködési megállapodás tartalmazza a díjbevételek felek közötti megosztásának részletes szabályait
ĀEgyre világosabb mindenki számára, hogy a Lánchíd felújítása miért lett drágább ötmilliárddal – jelentette ki a kormánypárti politikus
ĀA testület egyetért azzal is, hogy március elsejétől a teljes árú havi Budapest-bérlet ára 8950 legyen a jelenlegi 9500 forint helyett
ĀA Karácsony Gergely jegyezte előterjesztést 17 igennel, 9 nem ellenében és 1 tartózkodás mellett fogadta el a testület
ĀA baloldali városvezetés milliárdokat költött a sávok kijelölésére, de a fenntartással láthatóan nem törődnek
ĀWintermantel Zsolt, a Fidesz fővárosi frakcióvezetője szerint a főpolgármesternek tisztáznia kell a botrányos beruházás részleteit
ĀA Fidesz–KDNP képviselői nem tértek vissza a ülésre, amelynek elején Karácsony Gergely főpolgármester szünetet rendelt el
ĀKarácsony Gergely szünetet rendelt el az ülés elején
ĀA baloldal dollármilliókat kapott külföldről a 2022-es országgyűlési választási kampányra
ĀV. Naszályi Márta budavári fegyelmi tárgyalása miatt
ĀA Fidesz–KDNP fővárosi frakciójának vezetője napirend előtti felszólalásában szegezett kemény kérdéseket a főpolgármesterhez
ĀÚj fizetős parkolási zónákról szavaz a főváros
ĀZsugorodik a főváros lakossága, az elvándorlás a képviselői mandátumok számát is csökkenti
Ā„A baloldaliakkal mindig az a baj, hogy kifogynak a mások pénzéből"
Ā„Élő ember nincsen, aki elhinné Karácsony Gergely főpolgármester sztoriját"
ĀElmaradt a kerékpárút megépítése, holott uniós pénzt kapott a megvalósításra a főváros
ĀAz LMP és a Jobbik lehet a vesztese Budapesten az önkormányzati választásoknak
ĀA főpolgármester még áprilisban jelentette be, hogy Budapest teljes fizetésképtelensége nyár végére valóssággá válhat
ĀA cél, hogy 2030-ig 50 százalékkal, 2050-re pedig nullára csökkenjen a közúti közlekedés halálos áldozatainak száma