Zene, művészet, nyár - indul a Boglart fesztivál
ĀHúsz fellépő fogja szórakoztatni a látogatókat jövőhéten
ĀHúsz fellépő fogja szórakoztatni a látogatókat jövőhéten
ĀAz államtitkár szerint fontos, hogy a programok a kis településekbe is eljussanak
ĀKiemelték, hogy a szervezet 120 önkéntessel gyűjtötte össze augusztus 12-én
ĀKülönleges mérföldkő a fesztivál életében
ĀIkonikus zenekarok váltják egymást augusztus 16. és 19. között
ĀA zenésznek a budapesti rendezvény különösen a szíve csücske
ĀFrancia, német és holland rendőrök is védelmet biztosítanak a fesztiválozóknak
ĀAugusztus 23-án rendezik meg a halászlé fesztivál keretében
ĀNagy figyelmet fordítanak az ott dolgozók és a vendégek biztonságára - közölte a kormányhivatal
ĀA sajtóanyag szerint a sör ára maradt a tavalyi
ĀWoodstock a mai napig a remények és a fiatalság szimbóluma
ĀJelentősen emelkedik a résztvevők száma
ĀIdén is megrendezik a Nyírség Nemzetközi Néptáncfesztivált augusztusban
ĀA Parti-Túra Fesztivál 2025-ben is különleges zenei élményeket kínál
ĀA rendezvény alatt Budapest utcái, kulturális terei, üzletei divatipari programokkal telnek meg
ĀA fesztivál alatt a környékbeli éjszakai járatok a megszokottnál nagyobb kapacitással közlekednek
ĀA kalotaszegi fesztivál szervezői több meglepetéssel is készülnek
ĀA rendezvényen négy színpadon váltják egymást az előadók
ĀA nyár legkiemelkedőbb fesztiválja csütörtökön kezdődik Esztergomban
ĀMint írták, a független fesztivált közösségi és művészi értékek köré szervezik
ĀA rendezvény egyik fontos eseménye lesz a Passió ősbemutatója
ĀA világhírű brit színész szeptemberben vehet át rangos filmes elismerést
ĀA hatóságok megtiltották a terroristákat támogató zenekar belépését az országba