Belarusz szélsőségesek terveit leplezte le Minszk
ĀUkrajnában különböző szélsőséges formációk fehérorosz radikálisokból álló tagjait képzik ki
A fehérorosz ellenzék kilenc hónap óta először kapott hírt korábbi elnökjelöltjéről
ĀTámogatói örömmel fogadták a fotókat, mivel régóta aggódtak érte, főleg egészségi állapota miatt
Hazaárulással vádolt katolikus pap kapott súlyos börtönbüntetést
ĀFehéroroszország lakosságának nagyjából 80 százaléka ortodox, valamivel kevesebb mint 14 százaléka katolikus és két százaléka protestáns
Fokozódik a helyzet a lengyel határon
ĀVarsó teljesen elszigetelné Belaruszt Brüsszel jóváhagyásával
Lukasenka közölte, hogy még idén tárgyal Putyinnal és Kínába látogat
ĀA belarusz elnök rámutatott, hogy a következő év több okból is nehéznek ígérkezik
Putyin rakétákat telepítene Fehéroroszországba
ĀPutyin szerint az Oresnyik rakéták ereje a nukleáris fegyveréhez fogható
Lukasenka több tucat fogolynak adott kegyelmet
ĀMég így is hatalmas a politikai okokból fogva tartottak száma
Ukrajnában felszámolták a fehérorosz zsoldosok egy különleges egységét
ĀAz ukrán hadseregben legalább ötven országból származó zsoldosok is harcolnak
Fehéroroszországban találkozott az ukrán és az orosz emberi jogi biztos
ĀFontos eredmény, hogy mindkét oldal felkereshetett a másik területén fogva tartott hadifoglyokat
Lukasenka több tucat ellenzékinek adott kegyelmet
ĀA kegyelemben részesülők között két nő, tizenhét krónikus betegségben szenvedő, valamint három fogyatékossággal élő ember van
Az USA azt javasolja, a fehérorosz állampolgárokat ismerjék el „hontalan nemzetiségű” személyként
ĀA törvényjavaslat lehetőséget biztosít az ideiglenes védett státusz megadására
„Oroszország előveheti a legrettegettebb fegyvereit”
ĀBrutális világháborús fenyegetés hangzott el
Aljakszandr Lukasenka a hetedik elnöki ciklusra is jelölteti magát
ĀA legutóbbi választást 2020-ban tartották Fehéroroszországban
Litvánia drónokkal akar fellépni a Fehéroroszország felől érkező csempészléggömbök ellen
ĀKatonai szempontból a léggömbök ártalmatlannak számítanak
Putyin legfőbb szövetségese elmondta, mikor lép be a háborúba
ĀÁllítólag megtámadták az elnök helikopterét
Lukasenka atomfegyverrel fenyegette meg a NATO-t
ĀA fehérorosz elnök elmondta, mikor vet be Minszk atomfegyvert a NATO ellen
Putyin felelőtlen kijelentést tett?
ĀAz orosz elnök nem először játszik szerencsejátékot az orosz nukleáris arzenállal, üzente az Európai Bizottság
Szijjártó Péter: Fehéroroszország mindig is megbízható partner volt
ĀA Barátság kőolajvezeték Belaruszon keresztül érkezik Ukrajna határára
Egyre nagyobb a migrációs nyomás a lengyel–fehérorosz határon
ĀA lengyel kormányfőhelyettes szerint komoly a helyzet
Az Egyesült Államok előkészítette a fehéroroszországi helyzet eszkalációját
ĀA támadás a harmadik világháború kezdetét jelentheti
Ez az ember oldhatja meg az orosz–ukrán konfliktust?
ĀVolt, hogy már „sikerült” tárgyalóasztalhoz ültetnie a konfliktus résztvevőit
A lengyel belügyminiszter meghosszabbítja a lengyel–fehérorosz határsávra vonatkozó belépési tilalmat
ĀAz ütközőzónába külön engedély alapján eddig 97 újságíró és a nemzetközi civil szervezetek 23 képviselője léphetett be
A Mol megállapodott az Oroszországból származó kőolaj szállításáról
ĀA Mol csoport az Oroszországból érkező érintett kőolaj-mennyiségek tulajdonjogát 2024. szeptember 9-i hatállyal a fehérorosz–ukrán határon veszi át
