Rendkívüli mértékben nőttek a rasszista cselekmények Franciaországban
ĀAz idegengyűlölő és vallásellenes bűncselekményeket leggyakrabban Párizsban követik el, ahol csaknem háromszor több incidens történik az országos átlagnál
Elfogták a gyilkossággal vádolt, szökésben lévő férfit
ĀA férfi 2023. július 5-től állt ingatlanhoz kötött bűnügyi felügyelet alatt
Elképesztő gyilkosság Oregonban
ĀAz elkövetőt letartóztatták, gyilkossággal, illetve jogtalan fegyverhasználattal gyanúsítják
Letartóztatták az encsi iskolai ünnepség alatt erőszakoskodó fiatalkorút
ĀA fiatalkorú a hatodik óra után egy iskolatársát, egy kiskorú lányt beszélgetés ürügyén becsalta egy tanterembe, míg az aulában a március 15-i ünnepség zajlott
Véget vetettek a belga katonai osztag erőszakos ámokfutásának
ĀA védelmi miniszter feloszlatta a szakaszt
Rács mögé kerülhet az unokája kutyáját embertelenül megkínzó nagypapa
ĀA férfi előbb egy húsz centiméter hosszúságú szöget vert a kutya homlokába, majd egy talicskába tette és kitolta a közeli erdőbe, ahol nyakig beásta a földbe
Újabb fordulat a váci jobbikos botrányban
ĀA váci Jobbik párttársai szerint sem lehet az erőszakkal és a pedofíliával viccelni, de Fehér Zsolt nem mond le
„Élete hátralévő részében bánni fogja ezt a döntést”
ĀA jakuza a háború utáni Japán káoszából több milliárd dolláros bűnszervezetté nőtte ki magát
Fegyveres vendéglátás Miskolcon
ĀAz ügyészség a büntetlen előéletű vádlottal szemben felfüggesztett börtönbüntetést indítványozott
Elfogatóparancsot adtak ki Andrew Tate ellen
ĀA testvérek bírósághoz fordulnak a kiadatás és az elfogatóparancs miatt
Megkezdődött a feleséggyilkossággal vádolt volt kazah miniszter pere
ĀFivére ellen bűnrészesség miatt folyik eljárás
Emberölés miatt ítélt el egy férfit a Miskolci Törvényszék
ĀA férfi és védője fellebbezést jelentett be
Megverte a prostituáltat, majd visszavette a pénzét
ĀA férfi dühös lett, mert meghiúsult az együttlét
Halálra verték, majd elásták hajléktalan ismerősüket
ĀKét gyilkost elfogtak, a harmadikát még keresik
Aggodalomra ad okot a Brazíliában elkövetett nőgyilkosságok gyakorisága
ĀNem egészen egy évtized alatt több mint tízezer nőt öltek meg csak azért, mert nő
Emberkereskedelem miatt vettek őrizetbe két férfit Nógrádban
ĀAz őrizetbe vett két férfi közül a 34 évest szexuális erőszak bűntett elkövetésével is gyanúsítják, és indítványozták letartóztatását
A Hamász visszautasítja az ENSZ-jelentést
ĀIzrael még a jelentés közzétételét megelőzően közölte, hogy azonnali konzultációra hazahívja ENSZ-nagykövetét
Szexuális erőszak miatt életfogytiglanra ítéltek egy soproni férfit
ĀA férfi legkorábban 25 év múlva bocsátható feltételes szabadságra
Több év börtönt szabtak ki a Gellért-hegyi fiatalkorú rablóbanda ügyében
ĀA törvényszék megváltoztatta az elsőfokú döntést
Csaknem percenként támadnak meg egy embert Franciaországban
ĀA szexuális erőszakcselekmények száma megkétszereződött
Szexuálisan molesztált egy férfi egy pszichiátriai kezelés alatt álló gyereket
ĀA rendőrök az elkövetéssel gyanúsítható, 56 éves férfit őrizetbe vették
Gázpisztollyal zaklatott egy fiatal párt a bedrogozott férfi
ĀKövetni kezdte őket, majd utánuk futva azt kiabálta, hogy beszóltak neki
Tizenhét év fegyház kiszabását kérte egy gyermekpornográf felvételeket birtokló férfira az ügyészség
ĀA letartóztatásban lévő férfi többszörös visszaeső
