Billie Eilish elárulta, vonzódik a nőkhöz, saját magát pedig sosem érezte nőiesnek
ĀÚgy fogalmaz, sohasem volt „túlzottan lányos”
ĀÚgy fogalmaz, sohasem volt „túlzottan lányos”
ĀÖrült, mert akkor derült ki, hogy Grammyre jelölték
ĀAzt egyelőre nem tudni, hogy ez miként befolyásolja az énekesnő következő koncertjeit
ĀÉvekig hallani sem lehetett róla, majd idén visszatért a színpadra
ĀTaylor Swift állítólag már a születése előtt nyolc évvel egy reklámban szerepelt
ĀMióta elismerte, hogy beteg, nem mutatkozott a nyilvánosság előtt
ĀFiatalon nem vetette meg a kemény drogokat
ĀAdele fiatalabb korában nagyon közel volt ahhoz, hogy alkoholistává váljon
ĀÚjabb sokkoló videót osztott meg az énekesnő
ĀVisszafordíthatatlan károsodást szenvedett, erről ő maga számolt be
ĀA világhírű énekesnő elszólta magát, mikor szombat este férjeként hivatkozott párjára, Rich Paulra a színpadon
ĀA hatszoros Grammy-díjas angol énekesnő élete drámával, csalódásokkal és válságokkal volt tele
ĀMost már úgy érzi, látni akarja a jól megérdemelt sírásvonalait és mosolyvonalait
ĀLátszik, hogy az énekesnőnek sem tökéletes a bőre
ĀPénteken érte a halál, temetéséről később intézkednek
ĀElmondta, hogy nem a múltbeli lábtöréséhez van köze a mostani, súlyos esetnek
ĀÚgy érzem, hogy a Born to Die album megváltoztatta a zenét, és különösen a lányok számára hozott változást
ĀAz előadó vállalta a terápiát
ĀAz énekesnő 14 hónap után válik, volt párja pedig azt állítja, felesége verte őt
ĀAz énekesnő testvére megtörten beszélt arról, hogy bár a legjobb szakemberekkel dolgoznak, mégsem javul Céline állapota
ĀHa nagy a nyomás, ehhez nyúl az énekesnő
ĀEgyelőre nincs gyógyszer, ami hatásos lenne
Ā41 éves Spears több mint egy éve nem látta a 17 éves Prestont és a 16 éves Jaydent
ĀAz énekesnő már hosszú ideje mentális és kábítószer-problémákkal küzdött.
ĀNem tudni, hogy mi állhat az új munka hátterében
ĀNem bírt a démonaival, pedig szakmai segítséget is kért.