Cseh Sándor: Megkockáztatom, hogy ennél többet nem tudott adni ez a csapat
Ā„Az első mondatnak annak kell lennie, hogy gratulálok a lányoknak és iszonyatosan büszke vagyok”
Ā„Az első mondatnak annak kell lennie, hogy gratulálok a lányoknak és iszonyatosan büszke vagyok”
ĀA tavaly vb-ezüstérmes magyarok nem voltak hátrányban a nagy taktikai csatát hozó találkozón, többször vezettek két góllal is
ĀA női vízilabda válogatott szövetségi kapitánya már a harmadik negyedet is jónak látta
ĀCseh Sándor csapata 9-7-re nyertek a spanyol együttes ellen
ĀCseh Sándor szerint nem tart ott, hogy megnyerjen egy ilyen tornát
ĀSzingapúr, női vízilabda világbajnokság, döntő, Magyarország–Görögország 9-12
ĀA magyar női pólóválogatott kétszer (1994 és 2005) nyerte el a világbajnoki címet és háromszor ült Európa trónján
ĀCseh Sándor együttese a világbajnokság nyitónapján 10-9-re nyert a görögök ellen
ĀNői csapatunk a spanyolokkal mérkőzik az elődöntőben
ĀCseh Sándor: Év vége van, mindenki fáradt, de azért próbáltunk a lányoknak öt nap pihenőt adni karácsony környékén, hogy feltöltődjenek
ĀA világkupa selejtezőjét a görögországi Alexandropoliszban rendezik majd januárban
ĀÚgy véli, az edző, a játékos, valamint a család mellé az iskolai teljesítményt is be kell építeni a képzésbe
ĀMeg kell találnunk azokat a szerepköröket, akik el tudnak dönteni meccseket