Egy éjszaka alatt lekapcsolták Franciaország és Britannia egy részét
ĀSötétség Európa nyugati felén
ĀSötétség Európa nyugati felén
ĀEsőzések, áradások, földcsuszamlások nehezítik a mentést
ĀJamaica veszélyben van
ĀFák dőltek ki, tetők sérültek, vezetékek szakadtak le
ĀA halálos áldozatok száma jelenleg húsz, de a helyi prefektus szerint a végső szám jelentősen emelkedhet
ĀEurópa partjait is elérte egy olyan ciklon, amely a korábban aktív, Kirk nevű hurrikánig követhető vissza
ĀLegkevesebb tizenheten haltak meg, többen vízbe fulladtak
ĀAz árhullámok számos falut elöntöttek a part menti területeken, mivel az árvízfalak megrongálódtak
ĀA szomszédos India közeli részén szintén készülnek a ciklonra
ĀA katonaság készen áll, hogy segítséget nyújtson a ciklon áldozatainak
ĀA szigeten több ezer ember maradt áram nélkül, a fővárosban, Port Louis-ban sok autó víz alá került, egyes esetekben a járműveket az áramlatok elsodorták
ĀEközben az ország északnyugati csücske teljesen kimaradt a csapadékból
ĀA hatóságok több területen földcsuszamlás veszélyére figyelmeztettek
ĀSzakértők azt várják, hogy a ciklon pénteken gyengül, ahogy továbbhalad az indiai Rádzsasztán állam és Pakisztán felé
ĀAz indiai meteorológiai szolgálat előrejelzése szerint a ciklon a gudzsaráti Dzsakhau város kikötőjénél érhet partot
ĀA meteorológiai szolgálat arról tájékoztatott, hogy a helyiek által Betty néven is emlegetett ciklon várhatóan kedden ér partot
ĀMár folyik a lakosság evakuálása a veszélyeztetett területekről
ĀA korábbi világrekorder hurrikán az 1994-es kelet-csendes-óceáni John volt
ĀA kormány összesen mintegy 67 milliárd forintot különített el a katasztrófa sújtotta északi területek megsegítésére
ĀA kiadós csapadék egy mediterrán ciklonnak köszönhető, ami csak lassan halad el fölöttünk