Kezdődik az advent időszaka
ĀAz adventi időszakot az egyház liturgiájában különböző szertartások, imádságok és hagyományok jellemzik
ĀAz adventi időszakot az egyház liturgiájában különböző szertartások, imádságok és hagyományok jellemzik
ĀSzámára most fontosabb a béke, mint valaha
ĀUkrajna már sokszor fogadkozott, hogy megoldja a kisebbségi kérdést, de Magyarország az elfogadott jogszabályoknak hisz
ĀA tárcavezető kiemelte, a NATO-tagállamok vezetői között továbbra is háborús hangulat uralkodik
ĀA több mint negyven ország jelenlétével lezajlott fórumon stratégiai szükségletnek nevezte az izraeli–palesztin békét Josep Borrell, az Európai Unió külügyi főképviselője
ĀA litvánok és az észtek Amerikát hibáztatják
ĀAz államtitkár hangsúlyozta, nagyon nehéz korszakot élünk, de küzdünk a békességért, a nemzeti és keresztény értékek megmaradásáért
ĀPutyin a G20-as találkozón tartott beszédében több dologra is kitért
ĀA tárcavezető a Weltwoche című hetilapnak adott interjúban leszögezte, hogy Magyarország továbbra is erősen a béke pártján áll
ĀOroszország nem fog engedni az Ukrajna elleni offenzívájában, mert nem érzi, hogy a világközösség fellépne vele szemben – jelentette ki
ĀLendületesek a kapcsolatok
ĀA katonai behívások és az anyanyelvi oktatás jövője sok aggodalmat kelt a kárpátaljai magyarokban
ĀAnnalena Baerbock közel-keleti körútra ment
ĀBudapest az egyetlen olyan nagy európai főváros, amely megérdemli a „zsidók számára biztonságos” jelzőt – véli Michael O’Shea
ĀMegszülethet a politikai akarat a háború lezárására
ĀAlexander Schallenberg szerint hiányzik a bizalom a régióban
ĀZelenszkij volt tanácsadója szerint Ukrajnának a békére kellene törekednie
ĀSkipwith Donald Trump választási kampányának állandó résztvevője volt
ĀSzerinte az is kérdés, lesz-e második és esetleg harmadik front a háborúban
ĀA testület elnöke a megbeszélésen további együttműködést ajánlott a magyar kormánynak szakmai, tudományos kérdésekben
ĀAz izraeli miniszterelnök kizárta a tűzszünet lehetőségét
Ā„Az emberek menekülnek Ukrajnából, senki sem akar harcolni”
ĀKözéppontban az izraeli–palesztin konfliktus és az ukrajnai háború
ĀA miniszter hangsúlyozta, hogy a hidegháború óta a globális biztonság ma van a legrosszabb formában
ĀÚgy véli, hogy maga a civilizáció foroghat kockán, ezért az amerikai politika prioritása a harmadik világháború elkerülése
ĀTovábbra is háborúpárti az ukrajnai helyzettel kapcsolatos brüsszeli megközelítés
ĀSzerinte az ukránokat eredetileg arra kényszerítették, hogy minden, a tárgyalásokkal kapcsolatos kérdést megvitassanak Washingtonnal