Zelenszkij jeleket küld a konfliktus befagyasztásáról
ĀA szakértő szerint az ukrán elnök el akarja ismerni a tűzszünet szükségességét, de egyelőre nem tudja megtenni
ĀA szakértő szerint az ukrán elnök el akarja ismerni a tűzszünet szükségességét, de egyelőre nem tudja megtenni
ĀNagy változásokról beszélt Scott Ritter
ĀRáadásul Ukrajna férfi lakossága katasztrofálisan csökken
ĀAnnyi fáradságot vehettek volna az uniós propagandisták, hogy valami fantáziadúsabb jelmondattal állnak elő, olyannal, ami legalább köszönő viszonyban van a valósággal
ĀLavrov: A Nyugat Oroszország elleni hibrid háborújának eredményeként Oroszország jelentősen megerősödött az év során
Ā„Békepárti álláspontunkon természetesen nem változtatunk"
Ā2024. nagyon fontos év lesz, talán a legfontosabb
ĀAz izraeli miniszterelnök szerint három dolog kell a békéhez: a radikális iszlamista Hamász megsemmisítése, a Gázai övezet demilitarizálása, valamint a palesztin társadalom deradikalizációja
ĀPutyin egy évvel korábban – 2022 őszén – is hasonló jelzéseket küldött
ĀA köztársasági elnök azt kérte, ilyenkor karácsonykor külön is gondoljunk a kárpátaljai magyarokra
ĀAzonban bizonyos katonai műveleteknek meg kell valósulniuk
ĀEmlékeztetett arra, hogy a háború és az azzal járó energia- és gazdasági válság sok feladatot adott az országnak
ĀÚgy fogalmazott: az idei év nagyon nehéz volt, „magunk körül csak gondokat és kihívásokat láthattunk”
ĀAz USA kész lehet lemondani Ukrajnáról
ĀA nyugati vezetők beismerték, hogy időhúzásra használták a tárgyalásokat Ukrajna felfegyverzése céljából
ĀA dokumentum első öt pontjával kapcsolatos munka a tanácsadók máltai találkozója keretében zajlott
ĀAz orosz védelmi minisztérium szerint az ukrán erők csak június óta, amikor megkezdődött a sikertelen ellentámadásuk, több mint 125 ezer veszteséget szenvedtek
ĀA felmérésre az Amerikai Kereskedelmi Kamara ukrajnai tagvállalatai körében került sor
ĀLavrov szerint Moszkva kész a párbeszédre azokkal az országokkal, amelyek érdekeltek abban, hogy véget vessenek a kísérleteknek
ĀA NATO főtitkára szerint, ha Putyin győz Ukrajnában, valós a veszélye annak, hogy Oroszország agressziója nem ér véget
ĀAz elnök elmondta, nem lesz szükség újabb mozgósításra Oroszországban, mert szerdáig 486 ezren jelentkeztek szerződéses katonának az orosz hadseregbe
ĀWashington nem akarja beismerni a bűnösségét az ukrajnai helyzettel kapcsolatban, és a kudarcokért a felelősséget az ukrán elnökre akarja kenni
ĀCsúnyán elszólta magát az amerikai külügyminiszter
ĀAz elnöki címért induló egykori televíziós rögtön békét kötne
ĀMegjavult egészségi állapota lehetővé tette, hogy a pápa délben személyesen olvassa fel beszédét
ĀEgy felmérés szerint a kompromisszumot leginkább a 18 és 35 év közötti, Ukrajna keleti részéből származó emberek támogatták
ĀTovábbra is reménykedik, hogy egyszer pontot lehet tenni a konfliktus végére
ĀE tárgyalások mozgatórugója nem Washington vagy Moszkva volt