Az egyik legsúlyosabb repülőgép-merényletről csinál sorozatot a BBC és a Netlfix
ĀA lockerbie-i katasztrófa
ĀA lockerbie-i katasztrófa
ĀAz aktivistákat a helyi szervezők gyorsan eltávolították a színpadról
ĀA Scotland Yard szerint bűncselekményre utaló bizonyítékok nincsenek, és a rendőrség részéről nem várható további eljárás, de a BBC folytatja a belső vizsgálatot
ĀPeter Boghossian csattanós választ adott az MCC-t és a CEU állítólagos bezárását bíráló, Magyarországot autokráciaként emlegető riporternek
ĀOroszország nem fél a repülőgépektől, az orosz fegyveres erők eddig 430 ukrán harci repülőgépet lőttek le
ĀSzerencsére minden utas túlélte a landolást
ĀMondja meg már végre valaki a rettenthetetlen permanenstüntetőnek – vagy még inkább mondja meg ő –, hogy mi végre kínozza, fárasztja magát, no meg a rendőröket, tévéstábokat és a különféle ál- és igazi újságírókat
ĀAz orosz hadsereg legutóbb tavaly szeptemberben közölt adatokat az elesett orosz katonákról
ĀKorábban vizsgálat indult annak kiderítésére, hogy milyen körülmények között jelölte őt a brit kormány a BBC élére
ĀHatvan évvel ezelőtt mutatták be
ĀA vizsgálatot az indiai kormányfőt bíráló dokumentumfilm bemutatása után rendelték el
ĀAmit mi gyerekjátéknak hiszünk, nem biztos, hogy anno az is volt
ĀUgyanannak a fának két almája között tíz százalék eltérés is lehet cukortartalomban
ĀIndiában betiltották a Modi miniszterelnökről szóló BBC-dokumentumfilmet
ĀA The Sunday Times szerint Sharp nem sokkal kinevezése előtt 800 ezer font értékű hitel megszervezésében segített Boris Johnson brit miniszterelnöknek
ĀThe Sunday Times: A brit kormány svájci típusú kapcsolatrendszert tervez az EU-val
ĀHárom ország visszalépett a költségek miatt az Eurovíziós Dalfesztiváltól
ĀUkrajnában a háború miatt nem tartható meg a verseny
ĀA britek már harmadszor ugranak be rendezőként más ország helyett
ĀA Védelmi Minisztérium szerint a hírszolgáltató veszélybe sodorja a külföldön szolgáló egységeket
ĀSzijjártó Péter külügyminiszter interjút adott a CNN-nek, ahol hiába próbáltak fogást találni rajta a baloldali propagandával + VIDEÓ
ĀFelsült a BBC, ezért tartja vissza a külügyminiszterrelkészült interjút a magyar közmédia szerint
Ā„Szándékos félremagyarázás, előzetes vizsgálatok nélküli megalapozatlan nyilatkozatok, avagy a brüsszeli szokásos” - VIDEÓ
ĀAz igazságügyminiszter a BBC-nek adott interjújában leszögezte, korántsem arról van szó, hogy a magyar kormány elfogadja az Európai Unió pénzét, a demokratikus normáit azonban nem - VIDEÓ
ĀTények helyett liberális lózungok, bűnbakgyártás, zsarolás és néhány megmosolyogtató dezinformáció - írta a miniszter a BBC-nek adott interjúja kapcsán +VIDEÓ - Varga Judit a FAZ-nak is nyilatkozott
ĀA járvány miatt oktatási tartalmakat gyártó BBC kérte fel a Manchester City futballistáját
ĀA nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár a BBC-nek adott interjút